Életforma.hu

GASZTRO

Konyakos májpástétomom

Nem kell Strasbourgig elmenni, ha egy jó májpástétomot szeretnél enni! Ez a recept igazán jó kis kirándulás az ízek világába! Hát még ha egy kis kupica nem a pástétomba kerül, hanem a poharadba! 

Kép: gallicoop.hu

Hozzávalók:

  • 30-40 dkg pulykamáj
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • ½ fej lila hagyma
  • 8 evőkanál kacsazsír
  • 1 szál rozmaring
  • 1 kávéskanál só
  • 1/2 kávéskanál őrölt fehér bors
  • 1,5 dl minőségi konyak
  • 1,5-2 evőkanál méz

Elkészítés:

A májat öblítsük át hideg vízben, és aprítsuk 2 cm-es darabokra. Négy evőkanál kacsazsírban pároljuk üvegesre a felaprított vöröshagymát. Dobjuk bele az összezúzott fokhagymát, majd pirítsuk tovább még 2-3 percig. Ezután adjuk hozzá a májat, majd pároljuk néhány percig, mielőtt hozzáadnánk a felaprított rozmaringot. Locsoljuk meg a konyakkal, adjuk hozzá a mézet. Sózzuk borsozzuk ízlés szerint, majd hat-nyolc perc alatt főzzük készre, amíg az alkohol teljesen elpárolog.

Ha kész, akkor vegyük le a tűzről, és hagyjuk kicsit hűlni. A fél lila hagymát kockázzuk fel, szórjuk a turmixgépbe, majd kanalazzuk rá a májas masszát, és turmixoljuk krémesre. Kanalazzuk át egy mázas cserépedénybe a kész pástétomot. Olvasszuk meg a maradék kacsazsírt, és öntsük le vele a pástétomot, majd tegyük hűtőbe egy napra.

Kedvencünk, a máj
Enni vagy nem enni, ez itt a kérdés? Mármint a belsőségek közül a májat. Tudvalévő ugyanis, hogy a máj a szervezet méreganyagainak kiszűrésére szolgáló szerv, és mint ilyen, nem biztos, hogy túlságosan egészséges.


Airfryer a mindennapokra: így lesz egészségesebb a gyors vacsora

Airfryer a mindennapokra: így lesz egészségesebb a gyors vacsora 

Az airfryer az utóbbi évek egyik legnépszerűbb konyhai innovációja.
Ilyen egy tökéletes hétvégi reggeli

Ilyen egy tökéletes hétvégi reggeli 

Gondoltál már arra, mikor volt utoljára, hogy igazán kipihentél valahol egy hosszú héten át tartó munka után, miközben gyönyörű környezet vesz körül, és ínycsiklandó fogásokat élvezhetsz? Egy különleges étkezési élmény, mint a brunch, nem pusztán az étkezésről szól, hanem egyfajta rituáléról, ami összekapcsolja az embereket, korosztálytól függetlenül. Családtagokkal és barátokkal eltöltött minőségi idő, ahol a beszélgetések és az ízek találkozása teremti meg az élményt.
Hogyan élvezd az édességeket anélkül, hogy szabotálnád a diétád?

Hogyan élvezd az édességeket anélkül, hogy szabotálnád a diétád? 

  Sokan úgy vélik, hogy a diéta és az édesség fogyasztása kizárják egymást. Gyakran hallani, hogy akik odafigyelnek a táplálkozásukra, le kell hogy mondjanak a cukorról és a csokoládéról. 
Hús nélkül is teljes az élet? A vegetáriánus életmód mögött

Hús nélkül is teljes az élet? A vegetáriánus életmód mögött 

Az utóbbi években tapasztalható növekvő érdeklődés a húsmentes táplálkozás iránt, ami részben etikai, részben pedig egészségügyi megfontolásokból fakad.
Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.