Életforma.hu

GASZTRO

Korsót fel! Ma ünnepeljük a Sör Világnapját!

Elsőként jelent meg Ale sörrel a hazai piacon a Soproni. A szűretlen, kellemes, fűszeres, könnyű nedűvel az ország száz vendéglátó helyén és a különböző fesztiválokon találkozhatunk. Érdemes megkóstolni, de nemcsak ma, a Sör világnapján!

Soproni A.P.A., Kép: László Márta

Elsőként a látvány, ami kicsit meglepi a sörben nem túl gyakorlott hazai kóstolót, hiszen egy szűretlen csapoltat ízlelhettünk!

- Neve a fűszeres, mégis könnyed American Pale Ale elnevezés rövidítéséből származik: A.P.A. Különleges élményt nyújt azoknak, akik úgy döntenek, hogy ezen a nyáron kipróbálnak valami újat, de szeretik a minőséget - kezdte a bemutatót Zab Gábor, a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. marketing igazgatója.

A szűretlen A.P.A. lágy, citromos, de kevés komlóval készült sör, amit amerikai élesztővel oltanak be. Erről már Papp Nándor, a Heineken martfűi gyárának sörfőzője mesélt a sajtóbemutatón. Mint elmondta, tapasztalataik szerint a magyar közönség nem nagyon szereti az erős söröket, így született meg egy, ez az eddig nálunk nem ismert ízvilág.

- Az újdonság nem túl keserű, sokkal inkább fűszeres, enyhén virágos az utóíze, amit a legjobb minőségű fűszerkomló felhasználásával értünk el. A Soproni A.P.A pasztőrözés nélkül készült. A vizet - amit hozzáadunk - a legkomolyabb ellenőrzéseknek vetjük alá, Martfű környékén 90 és 200 m mély kutakból hozzuk fel. -

Az új Soproni sajtótájékoztatója, Kép: Sipos Zoltán

A dolog úgy kezdődött, hogy Európában "kitört a sörforradalom", és erről már megint a marketing igazgató beszélt. A nagy nyugati gyárak megpróbáltak olcsó, unalmas söröket készíteni a közép- és kelet-európai piacra. A hazaiak viszont erre igényességgel igyekeztek válaszolni. Sopronban három újdonság is született, de ez bizonyult a legjobbnak.

Tudtad?
2015 óta kizárólag magyar árpából készül a Soproni!

Az A.P.A. az úgynevezett felsőerjesztésű sörök közé tartozik, és ez a technológia nagy népszerűségnek örvend ma a piacon. Ehhez az eljáráshoz a Soproni sörmesterei válogatott élesztőtörzset használnak, és speciális erjesztési körülményeket teremtenek. A sört az eredeti Soproni klasszikus receptje alapján főzik, amit az ALE-élesztő és a különleges komlózás tesz igazán egyedivé. Nos, ettől ízében magyar, jellegében amerikai az új magyar Soproni. Egészségünkre!

Akár hiszed, akár nem!
Ez a sertéskarajom bármikor bevethető, még akkor is, ha váratlanul érkeznek a sportkedvelő. Ha tudod előre, hogy jönnek a vendégek, előre besózhatod, borsozhatod a hússzeleteket. Ha nem egész egyszerűen a tálaláskor adj hozzá egy kis mustárt! Nem fogsz csalódni! Minden esetre, sör kell hozzá!

 

 


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.