Életforma.hu

GASZTRO

Lenyomta a tányéralma a berkenyét

Nagyszüleink gyümölcsösének nagy múltú fajtája, a fekete tányéralma lett az Év gyümölcsfajtája. Az MKSZN által tavaly hagyományteremtő szándékkal indított szavazáson két különleges fajta, a Fekete berkenye és a Pipacs1 meggy mellett indult az az ősrégi magyar alma, amely idén a vállalat lakossági programjának központi elemévé vált.

Interaktív almatérképpel, közterületi gyümölcsfa-ültetéssel, kulturális- és edukációs programmal készül az évre a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. a magyar gyümölcsfajták szaporításáért és forgalmazásáért felelős vállalat.

Fekete tányéralma, Kép: MKSZN

A programok középpontjában az év gyümölcsfajtája, a tányéralma áll majd, amely a tavaly indított szavazáson a Pipacs1 meggy és a Fekete berkenye közül került ki győztesen.

A tányéralma egy Erdélyből származó, ősrégi magyar gyümölcsfajta, amelyre sokan emlékezhetnek nagyszüleik gyümölcsöséből, vagy mint népszerű rétesalma. A viszonylag vastag héjú gyümölcs igen zamatos, fűszeres illatú, és érdekessége, hogy helyes tárolás mellett ősztől akár márciusig is képes ellátni bennünket friss ízekkel. Az év gyümölcsfajtája mindemellett egy rendkívül jól termő, ellenálló fajta is, amely országszerte bárhol termeszthető, mivel jól alkalmazkodik a környezetéhez.

A szavazás célként tűzte ki a különleges, magyar gyümölcsfajták népszerűsítését, így az év során számos olyan programmal készül az MKSZN, ahol mind a kertészek, mind a fogyasztók megismerkedhetnek a fekete tányéralmával és felhasználási lehetőségeivel.

5 dolog, amire gyümölcsfa-ültetéskor figyelj
Rövidesen megkezdődik a faültetési szezon! A csemeték kiválasztása és helyes elültetésekor több fontos tényezőt is figyelembe kell venni ahhoz, hogy a fák pár éven belül termést is hozzanak. Ehhez nyújt segítséget Nektek Makay Miklós, a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft.(MKSZN) érdi faiskolájának szakértője.


Airfryer a mindennapokra: így lesz egészségesebb a gyors vacsora

Airfryer a mindennapokra: így lesz egészségesebb a gyors vacsora 

Az airfryer az utóbbi évek egyik legnépszerűbb konyhai innovációja.
Ilyen egy tökéletes hétvégi reggeli

Ilyen egy tökéletes hétvégi reggeli 

Gondoltál már arra, mikor volt utoljára, hogy igazán kipihentél valahol egy hosszú héten át tartó munka után, miközben gyönyörű környezet vesz körül, és ínycsiklandó fogásokat élvezhetsz? Egy különleges étkezési élmény, mint a brunch, nem pusztán az étkezésről szól, hanem egyfajta rituáléról, ami összekapcsolja az embereket, korosztálytól függetlenül. Családtagokkal és barátokkal eltöltött minőségi idő, ahol a beszélgetések és az ízek találkozása teremti meg az élményt.
Hogyan élvezd az édességeket anélkül, hogy szabotálnád a diétád?

Hogyan élvezd az édességeket anélkül, hogy szabotálnád a diétád? 

  Sokan úgy vélik, hogy a diéta és az édesség fogyasztása kizárják egymást. Gyakran hallani, hogy akik odafigyelnek a táplálkozásukra, le kell hogy mondjanak a cukorról és a csokoládéról. 
Hús nélkül is teljes az élet? A vegetáriánus életmód mögött

Hús nélkül is teljes az élet? A vegetáriánus életmód mögött 

Az utóbbi években tapasztalható növekvő érdeklődés a húsmentes táplálkozás iránt, ami részben etikai, részben pedig egészségügyi megfontolásokból fakad.
Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.