Életforma.hu

GASZTRO

Maradékkirálynő

Csobádi Mónika lett az Életfroma Otthon főzök rovatának sztárszakácsa! Az elismeréssel járó hévizi wellnesshétvégére szóló ajándékutalványt most vette át szerkesztőségünkben. Mónika imádja a konyhát, imádja a facebook fantasztikus főzős videóit, és nem véletlen a főzés iránti szeretete. Vendéglátós szakközépiskolába és főiskolára járt, de tudományát csak otthon kamatoztatja. Édesanyjával egy száz embert foglalkoztató takarítóvállalatot vezet.  

Sztárszakácsunk igazi, XXI. századi anyuka. Egy hatéves kislány  valamint egy négy és féléves kisfiú mamája. Hétvégeken mindig főz, hétközben inkább csak a gyors, 20 perces tészás-paradicsomos ételek kerülnek a vacsoraasztalra.

Csobádi Mónika egy facebookos megosztáson találkozott az Életfroma Otthon főzök rovatának felhívásával.

Csobádi Mónika átveszi díját az Életfroma főszerkesztőjétől, László Mártától, Kép: Práger Kitti

- Szeretem a komoly játékokat, ezért is vágtam bele. Szerencsés vagyok, nem először nyertem már így utazást. Szeretek főzni, kísérletezni. Izgalmas dolog a maradékokból valami újat alkotni! Egy kis ötlet, és az egykori leveshús vagy virsli tésztával, fokhagymával, tejszínnel, sóval, borssal, reszelt sajttal teljesen új arcát mutatja! Ezért is kaptam  férjemtől a Maradékirálynő címet. -

Gyerekkorától kezdve készült a vendéglátós pályára. Ilyen szakközépiskolába, majd főiskolára járt. Bármit megfőz. A család, és főleg a gyerekek kedvence a csirkepaprikás nokedlivel. Ha apartmanba mennek pihenni, nyaralni, egy adagot minimum visznek belőle lefagyasztva. Mindig nagy öröm náluk a családi összejövetel. Különösen a gyerekek születésnapjára készítenek saját tervezésű, készítésű tortát marcipán díszekkel. Annak mindig nagy sikere van.

Hamis carbonara galuska
Kép: Csobádi Mónika

Remek maradékfelhasználó recept, akár sült csirke, akár maradék sonka eltüntetésére. Mehet bele maradék nokedli, főtt tészta is.

- Nekem jó szórakozás a főzés. Facebookon sokszor megnézem a külföldi gasztro portálokat. Egyszerűen gyönyörködöm a főzős kisfilmekben! Olyan guszták, hogy szinte azonnal kedvem támad megfőzni vagy megsütni. A jó példa ragós, a gyerekim is imádják a konyhát. Paníroznak, klopfolnak, sőt a múltkor azt vettük észre, hogy nem is mesét, hanem egy főzős tévéműsort nézünk együtt! -

Az élet végül úgy hozta, hogy Mónika ma nem ebből él. Édesanyjával közösön egy száz embert foglalkoztató takarítócéget irányít. Sok, és változatos a munka, de hetente egyszer mindig jut idő egy kis anya-lánya programra, és együtt elmennek a Széchenyibe fürdeni. Mónika ezen túl hetente kétszer komolyan edz. Hétfőnként hevederes erősítő gyakorlatokat végez, majd szerdánként rúdtáncfitnesz órákat vesz. Ahogy a képen látható, tökéletes eredménnyel!

Sztárszakácsunknak, Csobádi Mónikának köszönjük a remek recepteket, várjuk a továbbiakat, és szép wellnesshétvégét Hévízen!


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.