Életforma.hu

GASZTRO

Mi legyen a húsvéti maradékkal?

Sajnos akár parasztsonkával kényeztettük magunkat húsvétkor, akár kötözött sonkát vagy főtt tarját vásároltunk a húsvéti asztalra, minden évben eljön a pillanat, amikor látni sem bírjuk már a füstölt húst. Egyszerűen eltelünk vele, ami nem is csoda, hiszen tojással, kaláccsal körítve nem túl gyomorbarát étel a füstölt hús.

És persze ilyenkor valahogy a mértéket sem találjuk, bármilyen buzgón is keressük, valahogy ünnepek táján könnyebben a lovak közé dobjuk a gyeplőt, mint máskor. De a sonka nem olcsó mulatság, és jobbára azt is megtanultuk anyánktól, nagyanyánktól, hogy ételt márpedig ki nem dobunk, úgyhogy nézzük, hogyan hasznosíthatjuk az ünnep elmúltával a húsvéti asztal elmaradhatatlan és ikonikus szereplőjét, a sonkát. Négy megkérdezett barátnőmből négy kapásból rávágta, hogy sonkás tésztát szokott csinálni a maradékból. Ez elég reprezentatív felmérésnek tűnik tehát. De idén lépjünk túl a sonkás tésztán – noha az is nagyon finom.

Kép: ahogyeszikugypuffad.blogspot.com

A legfinomabb sonkahasznosítási forma a töltött, rántott palacsinta. Gyors vacsorának semmiképp nem nevezném, és bár van benne hús, nem is a húsétel kifejezés jut róla eszembe. No de végül is nem kell mindent kategóriákba préselni. Nálunk ez abszolút ünnepi, vendégváró étel, egyrészt a főtt, füstölt tarja ára miatt, amiből azért minél több van benne, annál jobb, másrészt a kicsit hosszadalmas előkészületek miatt.

Kép: pixabay.com

 

Nyugodtan tegyük a felvagdosott sonka maradékot például egy sós muffinba, mindenki örülni fog. Frissen is isteni, de másnaposan is jól teljesít, ha iskolába vagy munkahelyi ebédnek csomagoljuk el.

 

 

Kép: Fodor Emese

Sonkás rolóként is új életet kezdhet a finomra darált sonka vagy sertéstarja. Nem kell hozzá más, mint egy kevés tejföl, és egy-két csomag készen vásárolt leveles tészta. Ez utóbbi úgyis alap kelléke egy jól felszerelt mélyhűtőnek.

És lehet belőle hajtovány is, ami igazi baráti borozáshoz, sörözéshez való recept. Persze langyosan a legfinomabb, de nincs kétségünk a felől, hogy akkor is bombasztikus, amikor már nem meleg.

További ötletek
Itt is mutatunk néhány receptet, amivel eltüntethető a sonka és tojás maradéka.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.