Hernádi Judit igyekszik igazodni a pandémia okozta helyzethez, de nehéz szembesülnie a színházi élet változásaival - mondta a 168 óra interjújában.
„Szokatlan és szívfájdító, de nagyon meghatott, hogy így is eljöttek az emberek, amikor jöhettek. Ültek minden második sorban és minden harmadik széken, nagyon-nagyon akarták, hogy jó legyen az előadás, és mi is nagyon akartuk. Arról nem beszélve, hogy én csak olyan színházban játszom, ami nem államilag támogatott, tehát a költségvetés nagyon megérezte a veszélyhelyzeti intézkedéseket, mert nem kaptak pénzt az üres helyek után, ezért az is csoda, hogy addig játszottunk, ameddig játszottunk. Nekem legalább nem kellett felesleges munkát végeznem. Hallottam ugyanis olyat más színházakról, hogy behívták a szerződtetett dolgozókat valami kulimunkára, csakhogy megkapják a havi fizetésüket.”
Elfogadja, hogy jelenleg az egyetlen út a streaming, de félmegoldásnak tartja.
„Úgy szoktam mondani, hogy egyfelől nem rossz, másfelől meg nem jó, mert hiányzik a közönség. A jelenlegi helyzetben viszont szerencse, hogy van ez a lehetőség. Nemrég felvettük például a Hernádi PONT című önálló estemet, aminek nagyon örülök, mert így valami komolyabb anyag fennmarad rólam.”
Az SZFE-n maga is állt őrt, ezért nem meglepő, hogy markáns véleménye van a történésekről.
„Borzalmas változásokat látok, hasonlóakat, amiket már olvashattunk a történelemkönyvekben. Én egy olyan korban nőttem fel, amikor még a színházi előadások előtt jött egy bizottság, megnézte a darabot a közönség előtt és utalásokat tett arra, hogy mit kell kihagyni. De ez egy kontraproduktív dolog, ami korábban sem működött és most sem fog.
A szabad gondolatok utat törnek maguknak és aztán jöhetnek a forradalmak, de ez már nem az én generációm harca lesz. De itt vannak ezek a fiatalok hihetetlen energiával, szerveződéssel. Sokkal nagyobbal, mint amit mi tudtunk csinálni anno.
Fantasztikus látnom, hogy mennyire okosak, van véleményük, meg tudják fogalmazni és utolsó pillanatig kitartanak mellette. Példaértékű dolog, amit csinálnak. Hihetetlen jó érzés volt most azt mondani, és arra gondolni, hogy színész vagyok, mert az egész szakmának és nekem is hitelt adnak. Az pedig nem baj, hogy az én nemzedékem ebből kifele megy, mert látom, hogy a jövő a fiataloknál biztos kezekben lesz. Ez egy nagy váltás, amiben vagyunk, és sok határt újra kell még definiálni.”
Az új tanári kart illetően azt mondja, biztosan vannak ott olyanok, akik értenek a szakmához, de ő most nem szeretne odajárni. És a határokat sem pusztán politikai, művészi értelemben gondolja.
„Itt van például ez a #metoo. Azt sem lehet, hogy az embert kihasználják a művészet zászlaja alatt, de teljesen steril környezetben sem marad meg semmi, főleg nem az érzelmekkel átitatott művészet. Egyszerűen új szabályok kellenek. Mikor ez az egész kipattant, először azt mondtam, hogy nem, velem ilyen nem történt, mert máshogy gondolkodtam a helyzetekről, magamról, a körülményekről. Majd, mikor mélyebben végiggondoltam, rájöttem, hogy de igen, velem is megtörtént, viszont a mi korosztályunk más volt. Ez nálunk így ment, ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy másnak is el kell tűrni. Nem kell! De az új határok kialakítása a fiatalok dolga lesz.
Hozzátenném, hogy nekem újabban az is hatalommal visszaélésnek minősül, amit a kormány a pandémia alatt az országgal csinál. Vannak politikusok, akik ezt a szörnyű, tragikus helyzetet kihasználják bizonyos célok elérésére. Most nemcsak a színházról, hanem az emberéletekkel való játszadozásról beszélek. Ez pedig nagyon durva, súlyos bűn.
Azt mondják, ha nem tetszik az oltóanyag, ami jutna nekem, akkor tessék, álljak vissza a sor végére. Ez nemcsak, hogy visszaélés a hatalommal, hanem egyenesen megszégyenítés. Abúzus. Túlmegy minden határon. De tévednek, ha azt hiszik, hogy ez nem fog egyszer visszahullani a fejükre. Régen a plakátokon színészek voltak. Aztán jött ez az új világ a kilencvenes években, és akkor egyszer csak hirtelen a politikusok képét nyalták fel a színészek helyére. Akkor tudtam, hogy elég rossz világ jön, de sosem hittem volna, hogy ennyire, mint most.”
A Heti7esben vállalt szerepére a mai napig büszke.
„Szerintem elég jól eltaláltam, hogy képviseljek egyfajta keménységet nőként, de a férfiak között mégis nő maradtam. Lett gyerekem, karrierem mégis meghallgatták a véleményemet közéleti kérdésekben. Nincs rá receptem, hogyan kell ezt, de ennek az egyensúlyát kellene eltalálni ebben a mai gender-kérdéskörben is. Azt sem szeretem, és nem szeretném, ha mondjuk valamit meg kellene tagadni magunktól, csak mert nők vagyunk vagy, mert férfiak.”
A kormány sugallta női eszményképpel se tud azonosulni.
„A családommal nemrég beszélgettünk erről. Megalázónak és bántónak tartják, ráadásul nevetséges, hogy épp egy női minisztertől hallják ezt a fiatalok. Azt mondom erre, hogy ez a hatalom arroganciája, ahogy az is, ahogy kezelnek minket, ahogy az életünket manapság konkrétan a markukban tartják. De reménykedem abban, hogy a saját arroganciájukból eldobált banánhéjakon egyszer elcsúsznak.
Színészi terveiről már pozitívabban nyilatkozott.
„Sok dolgom lesz, mert három darabbal készülünk és kettőt már el is kezdtünk próbálni, de kicsit még kaotikus a helyzet. Ezektől a helyzetektől általában tartok, mert szeretem kontrollálni a dolgokat, tervező típus vagyok, de hát most majd lesz, ahogy lesz, egyszerűen hagyom, hadd legyen. Ez egy nagyon furcsa év, ami ránk vár, de reményekkel vagyok tele. Szeretem, amikor valami mozog. Szeretem, amikor valami nem kövesedik meg, és most remélem, hogy minden megújul majd.”
