Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Beszélgess Béres Alexandrával vagy Mihalik Enikővel!

Közismert emberek csatlakoztak az UNICEF Magyarország adománygyűjtő programjához, s ajándékozzák meg egy beszélgetéssel azokat, akik nyereményjegyet vásárolnak.

Béres Alexandra: Még soha nem segített ennyit a mozgás. Fotó: UNICEF

 

„Talán még soha nem éreztem úgy, hogy ennyit segíthet a mozgás, mint ebben a nehéz, bezárt időszakban. Most nemcsak a teljesítőképesség növelése, a fittségi szint emelése a fő szempont, hanem a rendszeresség kialakítása is, mely egy egészségesebb, mentálisan fejlettebb, kevésbé stresszes egyént, és közösséget alakít ki. Úgy érzem, hogy a testmozgással kicsit ki tudunk lépni a monotóniából, és pozitív energiával tudjuk megtölteni a hétköznapokat. Ebben szeretnék segítséget nyújtani! Az UNICEF Bajnokaként az alultápláltság a témám: jelenleg 200 millió öt év alatti kisgyerek nem jut megfelelő táplálékhoz, a magam módszereivel azért küzdök, hogy ez megváltozzon és ők is egészséges életet élhessenek” – mondja Béres Alexandra, az UNICEF Magyarország Bajnoka, aki vállalja, hogy a játék nyertesének elárulja, mitől van mindig bomba formában.

D. Tóth Kriszta: Rengeteg tapasztalat gyűlt össze. Fotó: UNICEF

 „Az elmúlt hónapokban mindannyian a saját bőrünkön tapasztalhattuk, hogy milyen fontos a kommunikáció, és mennyire alapvető szerepet tölt be az életünkben a digitális tér. Nélküle elképzelhetetlen lett volna, hogy a gyerekeink folytathassák az iskolát, hogy „meglátogathassuk” a nagypapát, hogy mi magunk is értelmes munkát végezhessük... a mentális egészségünk szempontjából elengedhetetlen kikapcsolódásról nem is beszélve. Ennek az időszaknak rengeteg tapasztalata van szakemberként és magánemberként egyaránt, alig várom, hogy beszélgessünk róla az adományozóinkkal!” – jelenti ki  D. Tóth Kriszta, az UNICEF Magyarország nagykövete, aki öt kisorsolt rajongónak mesél majd online formában a médiavilág- és műsorai forgatásának kulisszatitkairól.

Mihalik Enikő: Elsősorban a lányok ügyét karolom fel. Fotó: UNICEF

„Az UNICEF Bajnokaként elsősorban a lányok ügyét karolom fel. Azokét, akiknek nemcsak a koronavírussal, a szegénységgel, fegyveres konfliktusokkal kell megbirkóznia, hanem sokszor pusztán azzal a ténnyel, hogy lánynak születtek. Nagyon várom a beszélgetést azokkal, akiknek hozzám hasonlóan fontos a gyerekek ügye és mind rajongunk a divatért” – árulja el Mihalik Enikő nemzetközi topmodell, az UNICEF Bajnoka, aki a divat, a szépségipar és a modellvilág titkaiba vezeti be az öt nyertest.

Orvos-Tóth Noémi: Beszélgetés azzal, akit érdekel a transzgenerációs terápia. Fotó: UNICEF

„Attól, hogy valaminek vége, még nem múlt el.” Ez lehetne a transzgenerációs szemlélet mottója. És valóban: szüleink, nagyszüleink, dédszüleink félelmei, veszteségei, szenvedései erősen befolyásolják sorsunk alakulását. Felmenőinktől nem csak génjeiket, de traumáikat is megörököljük, és ha nem dolgozzuk meg ezeket a sötét árnyakat, a gyerekeinknek adjuk azokat tovább. Várom a beszélgetést, hogy közösen bontogassuk a családi örökség-csomagot” – mondja Orvos Tóth Noémi pszichológus, bestseller szerző, aki exkluzív beszélgetést ajánlott fel annak, akit érdekel a transzgenerációs önismeret témája.

Az On The Spot alkotói utazásaikról beszélgetnek majd. Fotó: UNICEF

“Sosem gondoltuk volna, hogy a mi életünkben is lesz egy olyan időszak, amikor gyakorlatilag lezárt országhatárok között élünk majd... Mi is meglepődtünk rajta, hogy mennyire nem hiányzik az utazás, sőt, mintha éppen most értünk volna haza igazán. Nemcsak a legemlékezetesebb utazásainkról, hanem erről a furcsa hazatalálásról is szívesen beszélgetünk majd azokkal, akiket kisorsolnak az adományozók közül. Tartsatok velünk ezen a különleges utazáson az Északi-sarkkörtől, Afganisztánon és Amazónián át Eritreáig, és támogassátok ti is az UNICEF munkáját!” – üzeni Cseke Eszter és S. Takács András, az On The Spot Prima Prima Primissima- és Pulitzer-emlékdíjas alkotói, akik az elmúlt 10 évben 100 országban forgattak. Élményeikről beszélgetnek majd három szerencséssel.

Rendhagyó irodalomóra Nyáry Krisztiánnal. Fotó: UNICEF

„Az elmúlt hetekben mindenkinek nehéz volt elfogadni a kényszerű korlátozásokat, amelyek egy része a karantén után sem tűnik el. Mindez jó alkalom arra is, hogy elgondolkodjunk rajta, mennyivel nehezebb lenne mindezt elviselni, ha nem lennének jó könyvek, filmek, zenék – azaz nem lenne segítségünkre a művészet. Az irodalom egyik funkciója pont ez: hogy akkor se legyünk teljesen egyedül, amikor valójában egyedül vagyunk” – teszi hozzá Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész, aki rendhagyó irodalomórára invitálja azokat, akik megnyerik az élményt.

Ők mind a heten vállalták, hogy egy-egy különleges élménnyel, beszélgetéssel ajándékozzák meg azokat, akik jótékonysági sorsjegyet vásárolnak. Az adományozók a játékban való részvétellel segítik az UNICEF legnehezebb helyzetben lévő gyerekekért végzett munkáját.

Különleges élményekkel a gyerekekért – Adományozz és nyerjprogram oldalán mindenki kiválaszthatja, hogy kivel, kikkel szeretne időt tölteni az online térben, majd megveheti a sorsjegyet. Az adomány minimum összege 2000 forint, de aki ennek a többszöröséért, például 4000 vagy 6000 forintért vásárol, az kétszer, háromszor nagyobb eséllyel indul, hogy elnyerje az élményt. A lehetőség természetesen átruházható, így a sorsjegy ajándéknak is kiváló.

Az adományokat az UNICEF Magyarország a koronavírus okozta krízishelyzet elleni küzdelemre használja fel idehaza és a fejletlen egészségügyi rendszerrel rendelkező országokban. A játékban résztvevők hozzájárulnak ahhoz, hogy gyerekek a járványveszély idején tiszta vízhez és szappanhoz jussanak, segítséget kapjanak éhínség közepette és oktatással lehetőséget egy jobb életre.

A hírességek mind egy-egy olyan területet képviselnek, amelyek kapaszkodót nyújthatnak a mostani vészhelyzetben. A sport, a kommunikáció, a mentális egészség, a világ iránti nyitottság és az irodalom egyaránt segítik az embereket abban, hogy járvány idején is megőrizzék testi, lelki frissességüket.

 


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?