Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

A Bagossy Brothers Company 3 kategóriában is nyert!

Ötödik alkalommal adták át a magyar zenei élet elismeréseit tegnap este. Voltak meglepetések, különleges produkciók és megemlékezesék is.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, néhány kategória győztese már tudott volt, de azért tartogatott meglepetéseket a tegnapi gála.

A Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV névadóját, Petőfi Sándort formázó szobrokat immár ötödik alkalommal adták át, ezúttal tizenkét kategóriában.

A 2016-os alapítás óta előbb a VOLT, majd a Strand Fesztivál adott otthont Magyarország egyik legrangosabb zenei díjátadónak, amelyet ezúttal a hagyományos, nyári időpont helyett biztonságos körülmények között, közönség nélkül, stúdióban rendeztek meg.

Az év női előadója Rúzsa Magdi lett, aki a Halott Pénzzel együtt adta elő, a Szeretni, akit nem lehet című közös számukat.

Az év női előadója Fotó: MTI/MTVA/Kaszner Nikolett

Az év akusztikus koncertje kategóriában Demjén Ferencet díjazták. Külön meglepetés volt, hogy Frenreisz Károly, Horváth Charlie és Pataky Attila énekelte el a Várj, míg felkel majd a nap című dalát.

https://www.youtube.com/watch?v=SINv8VbmEH0

A díjátadó egyértelmű nyertese a Bagossy Brothers Company volt: Az év videóklipje - a Visszajövök című dalukért, és Az év zenekara kategóriában is a banda nyert, plusz a frontemberhez vándorolt Az év férfi előadója szobor is. A zenekar egy az Olyan ő, a Visszajövök, a Van ez a hely és a Valahol itt című számaikból összeállított medley-vel köszönte meg az elismeréseket.

Bagossy Brothers Company Fotó: MTI/MTVA/Kaszner Nikolett

A Petőfi Zenei Díj jelöltjeit a Petőfi Rádió 2019. március 1. és 2020. március 1. között legtöbbet játszott száz magyar dala közül választotta ki egy száz tagú, zenészekből, producerekből, újságírókból, koncert- és fesztiválszervezőkből álló szakmai grémium. A közönség és a szakmai testület tavaly ebben az öt kategóriában szavazott együtt, a végeredménybe a voksok 50-50 százalékban számítottak bele.

A díjazottak közül néhány már ismert volt. A Dal 2020 adásában adták át Az év dalának járó Petőfi Zenei Díjat Rácz Gergőnek és Orsovai Reninek, akik A Dal Akusztik győztesének járó különdíjat is megkapták a Mostantól  című nótájukért.

Az év felfedezettje a Tortuga.

Szintén korábban bejelentették a szervezők, hogy az életműdíjat Horváth Charlie énekes kapja.

A Petőfi Zenei Díj zenészeknek odaítélt szakmai díjai közül Az év gitárosa Madarász Gábor lett, Az év ütőhangszerese Bánfalvi Sándor, Az év billentyűse pedig Lepés Gábor. Az év dalszövegírója elismerést pedig Molnár Tamás vehette át, aki már A Dal 2020-ban is örülhetett, hiszen ott is ő nyerte el a legjobb szövegírói különdíjat.

A díjátadók között volt Kapás Boglárka világbajnok úszó, Marco Rossi labdarúgó szövetségi kapitány, Köbli Norbert forgatókönyvíró, Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán, a Petőfi Zenei Díj alapítói, valamint Medvegy Anikó, az M2 Petőfi TV csatornaigazgatója, Tiszttartó Titusz, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója és Tomaj Balázs, az MVM ügyfél vezérigazgató-helyettese.

A különleges, erre az alkalomra készült produkciók között volt Presser Gábor és Rúzsa Magdi duettje.

Balázs Fecóról is megemlékeztek Fotó: MTI/MTVA/Kaszner Nikolett

Bergendy Istvánról Halott Pénz emlékezett meg, a Tóth Verával kiegészült Budapest Bár pedig Balázs Fecóról.

A Random Trip Caramellel, Schoblocher Barbarával(Blahalouisiana), Molnár Tamással (Jetlag)Vitáris Ivánnal (Ivan & The Parazol) és Tanka Balázzsal (Turbo) egy Omega-klasszikusokból álló produkcióval tisztelgett a közelmúltban elhunyt Benkő László és Mihály Tamás életműve előtt. 

https://www.youtube.com/watch?v=Z36Dw4YAeQI

Medley készült a 15. születésnapját egy év csúszással ünneplő Irie Maffia a legnépszerűbb dalaiból is, a  Kelemen Kabátban pedig Nagy Feróval együtt énekelt.

Idén először a díj mellé a közmédia minden díjazottnak egymillió forintot, az életműdíjasnak hárommillió forintot ajánlott fel.

Forrás: MTI


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?