"A kötés egyszerre régi és új" - interjú Katona Évivel az "éviköt" márka alapítójával
Sokan vágynak arra, hogy kiugorjanak a mókuskerékből és utána már csak valami olyannal foglalkoznak, amiben igazán örömüket lelik. Katona Évi nem csak álmodozott erről, de meg is tette. Menő médiás karrierjét egyszer csak kötőtűkre cserélte. A kötés pedig azóta egyre több lehetőséget ad neki.
Ki gondolta volna, hogy a kézimunkák, mint a kötés, a horgolás vagy a hímzés egyszer újra divatba jönnek. A kézzel való alkotás bizony reneszánszát éli manapság, interjúnk alanya pedig olyannyira belelendült a kötögetésbe, hogy már saját márkával és webshoppal is rendelkezik. Ismerjétek meg Katona Évit.
Kezdetben újságíróként dolgoztál, majd a MÜPA Pr-osa lettél, szép karriert futottál be. Mindig is erre a pályára készültél?
Már az általánosban tudtam, hogy újságíró szeretnék lenni - és igazából most is az vagyok. Nagyon szeretek szövegeket írni, szerkeszteni, eljutni valahonnan valahova írásban, és nagyon szeretem a sztorikat felfejteni. De lett egy pont, amikor azt éreztem, hogy nem találom a helyem itthon a médiában. Átmentem kommunikációs oldalra, mert szerintem az tudja a pr-t jól csinálni, aki amúgy újságíró vagy legalábbis képes újságíróként gondolkodni. És ott is jött egy pont, ahol nagyon sok lett minden: talán a kiégés, talán a váltás igénye érett meg. Egyszerűen kiszálltam a 7/24 munkából és elkezdtem más dolgokat csinálni, másra figyelni. Ott jött az életembe a kötés, ami kezdetben még nem vállalkozás volt, csak egy hobbi, később vált az éviköt brand-dé.
És mikor jött el az a pont, amikor úgy érezted, hogy eleged van a mókuskerékből és ezután már csak kötögetni fogsz?
Amikor megcsináltuk a MÜPA 10 éves Pr-kampányát, ami eszméletlen nagy meló volt, a főnököm megdicsért, hogy "ez nagyon klassz volt Évi, jövőre jutaloméved lesz itt". Tudtam, hogy biztos nem így lesz, mert az ilyen típusú munkákat nem lehet kis hőfokon pörgetni. A gyerekeim kicsik voltak még, mindig ők voltak az utolsók az oviban, suliban, közben állandóan máshol voltam fejben. Amikor velük voltam, akkor a melón járt az eszem, amikor meg a melóban, akkor rajtuk. Ott volt egy pillanat, amikor egyszerűen elengedtem azt a vágyam, hogy valami nagyon nagy és fontos munkakörben legyek. Hirtelen nem lett fontos többé. Megcsináltam egy csomó mindent, amire baromi büszke vagyok, de tudtam, hogy én soha többet nem akarok irodában ülni és dolgozni egy márkán, reggeltől estig.
Nehezen ment az átállás? Volt amit megbántál?
Egyáltalán abszolút semmit. Életem legjobb döntése volt, hogy kiszálltam a karrierből és a médiából: az azutáni időszak, az elmúlt 8-10 évem életem egyik legjobb időszaka volt. Nagyon sok mindenbe kezdtem, ami új volt és izgalmas és remek: segítettem a TASZ ( Társaság A Szabadságjogokért) munkáját, csináltunk egy fantasztikus közösségi helyet Hitka Vikivel, a NOS-t, és persze az életem része lett a kötés, meg a saját cuccom, az éviköt márka, amit imádok és naponta rácsodálkozom, hogy milyen klassz, hogy ez lett nekem. Azért azt elmondanám - bár nem nagy újdonság -, hogy a szabadúszó élet anyagilag teljesen kiszámíthatatlan és nagy-nagy kompromisszum. De abszolút nem bánom, hogy egy kisebb életet élek, mert az az idő, amit a gyerekeimmel, a kutyámmal meg magammal töltöm a pénzkereset helyett. És ez megfizethetetlen.
Hogyan lett a kikapcsolódást jelentő hobbiból, az éviköt-ből önálló brand, webshop, később pedig bolt?
10 éves koromban tanultam meg kötni, anyukámtól - aztán jó pár évvel ezelőttig egyáltalán nem volt kötőtű a kezemben. Amikor kicsekkoltam a MÜPÁ-ból és lett egy csomó időm, egyszerűen bekúszott az érzés, hogy úgy kötnék. A húgom vett nekem egy gombóc fonalat meg egy pár kötőtűt, hogy akkor tessék, újra elkezdhetem - és szétröhögtük magunkat. Azt a bénázást!! Újra meg kellett tanulnom, de közben meg hajtott valami, hogy én ezt akarom, tökre izgat, hogy hogyan kell jól és szépen csinálni. Eleinte #evikötnitanul hashtag-gel tettem fel mindenféle teljesen abszurd köteményeket a saját Instámra, kb. poén jelleggel. Emlékszem egy pulcsira, amit az akkor 5 éves kisfiamnak kötöttem, teljesen vállalhatatlan volt, azon nevettünk, hogy ő lesz a "szegény, furcsapulcsis kisfiú". Aztán ahogy kezdtem belejönni, jött egy-egy lelkes kérés, hogy "Évi, csinálsz nekem is egy sapkát?". És akkor egyszer Viki áthívott magához, hogy tessék, itt a logód! Elbőgtem magam, wow, oké, hát akkor ez lett belőle. Csináljuk.
A webshopot egyedül húztam fel, arra elég büszke vagyok, jött magától, hogy kelleni fog az is.
A NOS nevű bolt közös vállalkozásunk volt Hitka Vikivel, az evikot csak egy része volt a koncepciónak, több mindent fogott össze: életem egyik legjobb 3 éve volt az a hely. Sajnos a válság alatt nem tudtuk fenntartani, hiába kértünk segítséget az önkormányzattól.
Az üzletbe nem egyedül vágtál bele, voltak alkotótársaid is. Egészen különleges hely volt. Mi volt az elképzelésetek, milyen világot szeretettek volna teremteni?
A NOS koncepciójában a meghatározó Viki víziója volt, amire nagyon szépen rá tudtunk állni, és újabb meg újabb ötletekkel tovább építgetni. Eleinte hárman voltunk Doszpoth Gabival, aztán ketten vittük a boltot Vikivel. A NOS egy közösségi hely volt : bolt, kávézó, tér kiállításoknak, workshopoknak, pop-up vásároknak. Bejöhettél egy kávéra, leülhettél dolgozni vagy dumálni egész napra - és ha közben megtalált valami tárgy, meg is vehetted ott helyben. Vintage és mai design cuccaink voltak: Viki tányérjai, Rebák Tomi, Klement Csabi, Németh Franciska, Felső Boróka, Korolovszky Anna termékei, plusz mindig volt hely a társadalmi ügyeknek is. TASZ SZABAD pólók, Fortepan könyvek, Budapest Bike Maffia naptárak, Madártani és Természetvédelmi Egyesület kitűzők stb. Ott ültek a boltban a bácsik, nénik a környékről, sokszor órákig, közben meg jöttek barátok, ismerősök - szóval egy nagyon nyitott, nagyon laza hely volt, ahol találkozott a régi meg az új. Imádtuk az egészet.
Mennyire viseled jól a kudarcokat, az akadályokat?
Egyáltalán nem viselem jól. Vagyis az akadályok és a kudarcok megviselnek, de valahogy - ahogy látom - mindig jobban keveredek ki a végén belőlük. Megrázom magam, nekimegyek és haladok egy nagyot. Amit egyáltalán nem tudok jól kezelni, az a kritika, pedig már igazán megtanulhattam volna, hogy sokszor az arról szól, aki mondja, nem is rólam...
Nemrég ismét új projektbe vágtál bele, "Nagyi mondta" névvel. Itt az általad készített darabok már egy bizonyos szellemiséget, véleményt is képviseltek. Mesélsz erről nekünk?
Nagyon szeretek az időn, az idő múlásán és a mások idején való viszonyunkon gondolkodni. A kötés egyszerre régi és új: egy letűnt kor tömegkultúrája, mindenkinek van valamilyen kötődése hozzá: "az anyukám, a nagymamám is sokat kötött...". Közben meg látom, hogy milyen eszméletlen hatalmas lehetőségei vannak ma ennek a kézimunkának, mennyire mai dolgokat lehet kihozni a fonalakból és milyen nagyon kell a sok képernyő előtti munka mellett a fizikai alkotás öröme és másfajta addikciója. Sokat hallottam a "nénizés", "olyan nénis" jelzőket - na, hát én egészen másképp gondolkodom a nénizésről. Utálom, amikor a nők magukat öregítik azzal, hogy "én már olyan öreg vagyok valamihez", mert annál bezáróbb, lemondóbb önmeghatározó mondat kevés van. Azt sose mondjuk, hogy én túl fiatal vagyok valamihez, pedig igenis így van: egy csomó mindenhez - például a szexhez! Nagyon is kell, hogy legyen benne tapasztalat, önismeret és az idővel érkező elengedés képessége, hogy igazán jól menjen. Ehhez a gondolathoz nagyon passzolt nekem Pintér Pálma, a Verkstaden alapítójának a brandje, a szuper szitázott szövegeivel, amiket vintage darabokra pakol fel. És nagyon kellett hozzá egy olyan fotós - Szombat Éva -, aki már dolgozott a "boldogsággal", mint témával, aki bevisz valami eredeti vagányságot az idősebbekről készült képekbe is, és nagyon más módon mutatja meg a kötést, amint ahogy az a fejünkben él.
Az a fajta ember vagy, aki mindig tervez valamit. Elárulod, hogy most éppen mit?
Lesz egy újabb fotósorozatom egy másik tervezővel, de psszt! Még titok, hogy kivel. Annyit elárulhatok, hogy nagyon más hangulatú lesz, mint a Nagyi mondta projekt. Szeretném újra nyitni a NOS-t Vikivel. Nem ott már, ahol volt, és picit másképp, de nagyon-nagyon hiányzik a kis helyünk. Szeretnék egy pop-up boltot a Balcsin jövő tavasztól őszig. És szeretnék csak kötni, kötni, mert annyi ötletem van, hogy mi mindent lehetne csinálni, csak egyszerűen nincs időm.
A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
