Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Az Oscar-díjas Mephisto operatőre

Koltai Lajost élő legendaként tartja számon a filmszakma – nemcsak itthon, hanem Hollywoodban is. Karrierje során olyan sztárokkal forgatott együtt, mint Meryl Streep, Glenn Close, Sean Connery, vagy Shirley MacLaine. Az Oscar-díjra jelölt operatőr és filmrendező mesél pályája emlékezetes pillanatairól, gyermekkoráról, családjáról és jövőbeli terveiről.  

Koltai Lajos – akit a hozzá közel állók csak Sutyinak becéznek – pályája során számos hollywoodi filmsztárral dolgozott együtt, és a forgatások alatt sokukkal nagyon jó kapcsolatot alakított ki.

Fotó: MTI, Szigetváry Zsolt

„Az Este című film kapcsán már javában zajlottak a tárgyalások, a legtöbb szerepre ki voltak választva a színészek, amikor a stúdióvezető – arra hivatkozva, hogy én jó kapcsolatban vagyok a művésznővel – megkért, keressem meg Glenn Close-t, és kérjem meg, játssza el Mrs. Wittenborn szerepét. Az elején ugyan tiltakozott a színésznő, hiszen ez egy elég kis szerep volt, ám végül mégis elvállalta. Azt mondta: „Sutyi, neked megcsinálom” – emlékezett vissza a nemzet művésze a Kossuth Rádiónak adott exkluzív interjúban. Hozzátette: nagyon örült, hogy így alakult a dolog, ugyanis senki más nem tudta volna úgy eljátszani a karaktert, ahogyan azt Glenn Close tette.

Fotó: Fortepan /
ADOMÁNYOZÓ
Hunyady József

A Balázs Béla-díjas filmrendező elérzékenyülve mesélt a nemrég elhunyt legendás magyar színésznőről, Törőcsik Mariról is.  “Törőcsik Mari igazi jóbarátom volt, egy rendkívüli tehetség, olyan színésznő, aki minden szerepére teljes odaadással készült. Nemcsak eljátszotta az adott szerepet, hanem teljes valójával jelen volt benne – saját bevallása szerint, ehhez minden alkalommal el kellett veszítenie önmagát. Erre pedig csak a legnagyobbak képesek” – fogalmazott a Kossuth-díjas, érdemes művész.

Koltai Lajos mesélt gyermekkoráról, szüleiről és nagyszüleiről is. Kiskorában egyszer Tiszadobnál – ahol nagyanyja lakott, és ahol rengeteg időt töltött – a folyó holtágán besétált a a hirtelen mélyülő vízbe, és mivel nem tudott úszni, majdnem belefulladt.

 “Egy idős néni, aki a Tisza-parton áztatta a lábát a vízbe, vette észre, hogy baj van. Odarohant apámhoz és ijedtségében csak annyit tudott mondani neki, hogy “a gyerek”. Apám rögtön a folyóba gázolt, és a piros kantáros fürdőruhámnál fogva, az utolsó pillanatban húzott ki a vízből. Utána sokáig nem is gondoltam a történtekre."

 

Később emlékeztem csak vissza rá, hogy amikor a hullámok összecsaptak a fejem fölött, a kissé zavaros vízen át milyen különleges fényben láttam a partot. Talán mondhatjuk, hogy akkor dőlt el életem hátralévő része.

A fényhez való viszonyát nagyban meghatározta ez a gyerekkori élmény. Egyedi megvilágítási eljárását a szakma "lajosing" -nak hívja a szakma. 

Koltai Lajos az interjúban elárulta azt is, hogy egyáltalán nem bánta meg, hogy nem maradt az Egyesült Államokban. Habár sokan kérték arra, hogy ott folytassa a munkáját, az életét, ő mégis hazaköltözött Magyarországra és úgy érzi, jól döntött. "Semmi kedvem nem lenne visszamenni Amerikába. Ha újra rendezni fogok, és erre megvan minden esély, azt itthon akarom csinálni. De egyelőre nem árulhatok el semmi konkrétabbat, ez maradjon a jövő zenéje” – tette hozzá sejtelmesen a világhírű magyar rendező.

A Kossuth Rádió Nagyok című műsorából többet is megtudhatsz  a világsztárról.

https://mediaklikk.hu/kossuth-radio/cikk/2021/04/19/nagyok-koltai-lajossal/

 


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?