A nő, ha szabad címmel Makány Márta a Design Hét Budapest keretei között az Iparművészeti Múzeumban mutatja be legújabb kollekcióját. A tervező nem hazudtolja meg magát. A női szerepek sokszínűségét ragadja meg, így kerül a menyasszonyok fejére fekete kalap, a decens, dolgozó nőre egy szokatlan csipkekreáció, a gyerekével sétálni induló anyára pedig egy kihívó szoknya.
„Egy nőnek manapság számtalan szerepben kell megfelelni. Egyszerre vagyunk szerelmek és anyák, barátnők és kollégák, főnökök és még a szüleink gyerekei is. A női szerepek sokszínűségét könnyű megragadni, én azonban azt szerettem volna megmutatni, hogy ezeknek is sokfélre értelmezése van, lehet szabadságunk. Olyanok vagyunk, amilyenek. Megengedhetjük magunknak, hogy olyanok legyünk, amilyenek. Bátrak például. Akik fel merik vállalni azt is, hogy nem felelnek meg 100 százalékosan valamelyik szerepnek. A kollekció szokatlanságával ezt szeretném megjeleníteni. Hogy én is merem szabadon kezelni a hagyományos ruhadarabokat. Fekete térdzokni a menyasszonynak? Miért ne? Az én menyasszonyaim maguknak akarnak megfelelni, elfogadják önmagukat úgy, ahogy vannak, ez teszi lehetővé számukra azt, hogy a környezetüket, férjüket, gyereküket, anyjukat, főnöküket is elfogadják olyannak, amilyenek.” – nyilatkozta a tervező legújabb kollekciójával kapcsolatban.
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem ruhaipari formatervező- és nyomott anyag szakán diplomázott, majd ugyanott mesterfokozatot szerző Makány Márta márkájának mindhárom fő irányvonala megjelenik majd a bemutatón: a Makány Márta Bridal Wear, mely az esküvői ruhákat foglalja magában, a Makány Márta Collection, mely az estélyi ruhákat tartalmazza, valamint a Makány Márta Boutique névre hallgató hétköznapi ruhákat vonultatja fel.
A Design Hét Budapest szombati, október 5-i programjai között az Iparművészeti Múzeum kiemelt eseménye a Makány Márta bemutató, melyre jegyek már elővételben, 20 %-os engedménnyel kaphatók a port.hu-n, a Libri áruházakban, valamint a helyszínen.
A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.