Az elmúlt napokban hét ország közel harminc versenyzője vett részt a Little Miss & Mister World nevű világméretű gyermekszépségversenyen. Magyarországot öt induló képviselte, s mindegyikük díjjal tért haza.
A hazánkat képviselő legkisebb versenyző, a mindössze 4 éves jászberényi Menyhárt Lola a Miss Europe címet kapta, ezzel ő lett korosztályának legszebb európai kislánya.
"Nagyon jó érzés szülőként, hogy ilyen nagy díjjal térhetünk haza. De a legfontosabb számunkra az, hogy mióta Lola gyermekszépségversenyekkel foglalkozik és divatbemutatókra, fotózásokra járt, nagyon sokat változott. Sokkal magabiztosabb, bátrabb lett, nem fél a színpadi szerepléstől, és már angolul is elkezdett tanulni" - mondta Lola apukája, Menyhárt Gábor.

Szintén hatalmas sikert ért el a 10 éves Szilágyi Noémi is. A nyíregyházi kislány Grand Prix díjat nyert, ezzel őt választották a teljes verseny első helyezettjének.
"Ez volt az első világverseny, ahol Noémi indult, előtte csak hazai versenyeken szerepelt, ezért is örülünk nagyon a Grand Prixnek. Őszintén szólva, nem vártam ilyen jó helyre, mert nagyon sok gyönyörű és felkészült gyerek volt" - mondta Noémi édesanyja, Szilágyi Katalin, aki hozzátette: a szépségversenyeken való indulást nem lánya, hanem ő szorgalmazta.
"A gyerek eleinte kevésbé szerette volna a versenyzést, inkább én erőltettem, de már annyira megtetszett neki, hogy lassan fordul a kocka. Noémi nagyon szép kislány, sokat sportol, és nagyon okos. Bízom benne, hogy még nagyon szép eredményeket fog elérni" - tette hozzá a büszke anyuka.

A verseny két magyar fiú indulója a 6 éves Horváth Noel és 11 éves Bálint Kevin voltak. Noel a legjobb talent show díját, Kevin pedig a legjobb modell díját hozta el. Hegedűs Nóra pedig gyönyörű hangjával kápráztatta el a zsűrit, amiért talent díjat kapott.
A magyar gyerekek idén még több alkalommal utaznak a világba különböző versenyekre. Sőt, augusztusban először Magyarországon is lesz világverseny. - mondta Bartalovics Ildikó, a magyar csapat vezetője. (képek/sajtóanyag)