Gábor Zsazsa, a legendás színész- és életművésznő, aki kilencszer ment férjhez - úgy tűnik hazatér a szülőföldjére. Utolsó férje, Frédéric von Anhalt herceg most Orbán Viktor miniszterelnök segítségét kéri az állami temetéshez.
A Golden Globe-díjas hollywoodi sztár, Gábor Zsazsa 2016. december 18-án hunyt el. Végakaratában kikötötte, szülővárosában szeretne nyugodni, de kilencedik férjét szóban is kérte, az édesapja mellett szerezzen neki sírhelyet. A német származású özvegy hétfőn szembesült azzal, ez nem megoldható - írja a Blikk.
"Hálával tartozom a Kozma utcai izraelita temetőt felügyelő főrabbinak, de tudomásul vettem, hogy amit Zsazsa szeretett volna, nem megvalósítható. Biztos egyetértene azzal, hogy a Nemzeti Emlékhelyen legyen a síremléke" – magyarázta Frédéric von Anhalt herceg (77).
"Nem tudtam, hogy az apósom második felesége is Gábor Vilmos sírjába került, de úgy érzem, Zsazsa nem tartaná helyesnek, ha föléjük kerülne" – fejtette ki Von Anhalt, akit a Fiumei úti sírkertben tárt karokkal vártak.
"Semmi akadályát nem látom, hogy Zsazsát itt temessék el" – mondta Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a temetőt kezelő Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója. – "Tudomásom szerint a néhai művésznőnek nem volt magyar állami kitüntetése, de a neve fogalom".
"Harmincöt év után veszítettem el a feleségemet, és most tudatosult bennem, itt kell majd őt hagynom" – sóhajtott Von Anhalt herceg, aki a sírok között állva az utolsó nap emlékét is megidézte a lapnak.
Kilencszer ment férjhez. Fotó: Pinterest
"Zsazsa sokáig aludt, de gyanúsan alacsony volt a vérnyomása. Mentőt hívtam. Azt tanácsolták, a földre fektetve részesítsem szívtájéki masszázsban. Erre sem ébredt fel. Ekkor még volt szívverése és a mentők tudták is stabilizálni, de a mentőautóban szívrohamot kapott, ami végzetesnek bizonyult. Előző este még a karácsonyi hangulatról beszélgettünk, nagyon szerette. Az volt életem legszomorúbb karácsonya".
Zárt körű is lehet
A hatályos temetkezési törvény nem határozza meg, kik részesülhetnek állami temetésben. Ezt a Miniszterelnökség rendeli el, állami tulajdonban lévő temetőben és gondoskodik arról, hogy az eseményen a kormány képviselje magát. Ezek után nemcsak a szerződéses temetkezési vállalkozás költségeit térítik meg, de a rendezvény biztosításáról is gondoskodnak, amely akár zárt körű is lehet. A tavaly januárban elhunyt Andy Vajna (†74) özvegye is ezt kérelmezte.
A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.