Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Így kell fogyókúrázni korosztályonként

A szakemberek szerint, ha a 30-as éveidben jó voltál az testedhez, az a 40-es, 50-es éveidben meghálálja magát. Bár a helyes táplálkozás és a mozgás minden életszakaszban alapkövetelmény, a minőségi életért és a formás alakért életkoronként másképp kell megküzdeni. Szakember segít most ebben.

Az izmaink mennyisége, és azok tónusa határozza meg az alakunkat. Ha kevés izmunk van, és nem mozgunk, petyhüdt, puha lesz a testünk. Ezen nem csak a rendszeres testmozgással változtathatunk, hanem a megfelelő fehérje és szénhidrát bevitellel is. Sőt! Leginkább azzal.

Handl Tamara szakértő Kép: sajtóanyag

A fehérjék ugyanis az izmainkat táplálják, míg a túlzott szénhidrátfogyasztás a zsírraktárakat növeli rajtunk. Abban az esetben, ha koplalni kezdünk, azaz az optimálisnál kevesebb mennyiségű táplálékot fogyasztunk, az izmaink lebontásából nyer a szervezetünk energiát, tehát a megoldástól ez áll a lehető legmesszebb. A diéták során kiemelten fontos szerepet kap a minőségi fehérjefogyasztás, hiszen a fehérjével az izmaink megtartását támogatjuk, ill. azt a folyamatot segítjük elő, hogy a kalóriadeficit során a szervezetünk a hiányzó energiát ne izom bontással, hanem zsírégetéssel állítsa elő - magyarázza Handl Tamara szakértő.

Ezekre figyelj a 30-as éveidben

Ebben a korban még aránylag gyors az anyagcsere, és némi odafigyeléssel, néhány napos diétával is könnyű leadni a felesleget. A harmincas éveidben a legfontosabb az egyensúly, a sok minőségi étel (zöldségek, megfelelő fehérje fogyasztása) és persze a rendszeresség!

Ha minden évben csak egy kilót felszedsz, az tíz év alatt, bizony 10 kiló felesleget jelent, amit már nehezebb lesz leadni a negyvenes éveidben, amikor végre izgalmas középkorú életedet élheted új kihívásokkal, új lehetőségekkel, új élethelyzetekkel és kapcsolatrendszerrel. Ez olyan felpezsdítően hangzik, hogy add is meg magadnak az esélyt minderre az alábbiak bölcs értelmezésével:

  1. Figyelj oda a táplálkozásodra! Étkezz változatosan! Válassz olyan ételt, vagy étkezés helyettesítőt, amelynek magas a fehérje, alacsony a szénhidráttartalma, és vitaminokat, ásványi anyagokat is biztosít a szervezeted számára. Ezek támogatják leginkább az anyagcserédet, és az izomzat megtartását.
  2. Érdemes rendszeresen tartanunk "tisztító" kúrákat, például egy tizennégy napos intenzív fehérje kúrát, ami által nem lesz leterhelve az emésztőrendszered, így sokkal könnyebbnek fogod magad érezni, ezáltal pedig boldogabb, és kiegyensúlyozottabb leszel! Ezt a diétát akkor is végezheted, ha fogyni szeretnél, de akkor is jó választás, ha szeretnéd megtisztítani a szervezeted a méreganyagoktól. Az ilyen "böjtök" alkalmával is nagyon fontos a megfelelő fehérjebevitel!
  3. Ha jobban alszol, könnyebben fogysz! A minőségi alvás legalább annyira fontos, mint az étkezés, hiszen a szervezetnek és a hormonháztartásnak megfelelő működéséhez szüksége van az éjszakai regenerálódásra. Reméljük, ezt a cikket se éjjel 1-kor olvasod a gép előtt! J

Ezekre figyelj a 40-es éveidben

Ha a 30-as éveidben jó voltál az testedhez, az most meghálálja magát. A negyvenes évek ugyanis a változókort hozza magával, a menstruáció egyre ritkábbá válik, végül elmarad. Ezzel azonban komoly hormonális átalakulások is végbemennek a szervezetben, így tapasztalhatsz kevésbé előnyös változásokat. Ilyen lehet a hajhullás, a kevésbé rugalmas bőr és persze a hízás. Ne ijedj meg, mert pont azért olvasod ezeket a sorokat, hogy megfelelően tudj életmódot váltani és mindezeket a lehető legkönnyedebben megélni! Handl Tamara, a Turbó Diéta szakmai vezetője elárulja, mire kell leginkább figyelned.

Kép: Pixaby

„A negyvenes évek közepétől a fehérjebevitel jelentősége felértékelődik, hiszen az nem csak az izmaink építőköve, hanem a kötőszövetünkben található kollagéné és elasztiné is, melyek a bőr rugalmasságáért felelnek. A hormonjaink egy része is fehérje (inzulin, adrenalin, nemi hormonok, tiroxin stb.), sőt még a hajunk is abból épül fel. A megfelelő fehérjefogyasztással rengeteg életkorból adódó problémánk kitolható vagy enyhíthető. ” – árulta el a szakértő, aki azt is hozzátette, hogy a helyes táplálkozás kialakításához ma már könnyen találunk kényelmes megoldásokat.

Tipp: részesítsd előnyben a tejtermékeket, sovány húsokat, halakat, próbálj rostokban gazdag étrendet követni. Ez nem csak sok zöldség és gyümölcs fogyasztását jelenti, hanem teljes kiőrlésű lisztekét is. Sokkal jobban törekedj a minőségre, mint eddig!

4 jótanács, hogy sikeres legyen az őszi diétád
Ősszel a nők többsége komoly életmódváltásba kezd, rendszeresebben és tudatosabban étkezik, valamint odafigyel arra is, hogy a fogyókúra minél hatásosabb legyen!Lássuk, mit tehetünk azért, hogy minél gyorsabban megszabaduljunk a plusz kilóktól!

Ezekre figyelj  50 éves kor felett

Ami a negyvenes éveidben elkezdődött, az sajnos most folytatódik! Ez azt jelenti, hogy az előző két korosztálynak megírt tanácsokat mindenképpen tartsd be, hogy minőségi életet és boldog nyugdíjas éveket élhess meg! Szó sincs arról, hogy most már sosem ehetsz meg jóízűen egy szelet sütit, sosem ihatsz meg egy koktélt… Egyszerűen csak ebben a korban pont a diéta alapelveit kell követned, mégpedig napi szinten: sovány fehérje, sok-sok zöldség, gyümölcs, kevés szénhidrát, könnyű levesek, tejtermékek és a szervezeted számára fontos zsírok. A mozgás ugyancsak előnyös, de inkább a lassú, kevésbé megerőltető változata, főleg, ha idáig alig-alig sportoltál.


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?