Vasárnap igazi nagyüzem volt a szigetszentmiklósi Gyöngyhaj Szépségszalonban. Fodrászok és kozmetikusok serénykedtek egész nap, hajat mostak, vágtak, szárítottak, volt itt szempillafestés és szemöldökkihúzás, minden, amit csak a kedves vendég kívánt és rendelt.
Fodrászatokban, kozmetikai szalonokban megszokott dolog, hogy a vasárnap amúgy is full üzemódban zajlik. Elfoglalt családanyák, rohanó menedzser-asszonyok, akik a hétköznapokon képtelenek önmaguk számára akár csak egy félórácskát is kigazdálkodni, ilyenkor áldoznak az „énidő” oltárán. Figyelmük csak és kizárólag önmaguk felé irányul, befelé tekintenek, a nőiesség és az egyediség egy pillanatra diadalt ül a megszokás fölött.
Ez a hétvégi nap azonban egészen másról szólt, fodrászoknak, vendégeknek egyaránt.
Szigetszentmiklóst alaposan megütötte a Covid, a Pest vonzáskörzetében fekvő negyvenezres településen aratott a halál. Nagyon sok család veszítette el valamelyik tagját, de akit el is került a betegség legsúlyosabb következménye, az is alaposan megszenvedte a járványt. Sokan kényszerülnek ma is valamilyen maradandó károsodással élni az életüket.
„Akkor szembesültünk igazán a járvány borzasztó következményeivel, amikor egyre több korábbi vendégünket veszítettük el miatta.” – idézi fel több hullám tapasztalatát Kósdi Ágnes, a hely tulajdonosa. „Ami pedig igazán tragikussá tette a dolgot, hogy életük virágjában vitte el a betegség az embereket.” – teszi hozzá.
36, 38, 45 – sorolja az életkorokat, és már igazán nem is kérdés, miért is szervezete meg a Gyöngyhaj Szépségszalon ezt a mostani különleges napot.
"Azt éreztük, hogy valamiképp segítenünk kell azokon a gyerekes családokon, akiket elemi szinten érintett a koronavírus járvány." – folytatja a szalon tulajdonosa. Mivel az elmúlt negyven évben, amióta a szalon működik, számtalan alkalommal rendeztünk adomány napokat nagy nemzetközi kozmetikai cégekkel megtámogatva. Azt gondoltuk, ezt most saját erőből is megpróbáljuk.
A koncepció viszonylag egyszerű: legyen egy nemes ügy, végy több tucatnyi jó szándékú helyi vállalkozót, akik az akció támogatójaként értékes ajándékokat ajánlanak fel az adományozó vendégeknek, és csapj kellő hírverést, hogy minél többen jöjjenek el erre az alkalomra.
A szépségszalon ezen a napon csak az alapszolgáltatásait kínálta (hajvágás, mosás, stb.), aki ezeket igénybe vette, minimum 10 ezer forintos adománnyal támogatta a nemes ügyet, és ráadásként megkapta a helyi vállalkozók által felkínált ajándékokat. „A fiam például, aki helyben egy lángos sütőt üzemeltet – folytatja a történetet Kósdi Ágnes – egész nap friss fokhagymás, sajtos tejfölös és még ki tudja, milyen lángossal látta el a fodrászat és a kozmetika alkalmi vendégeit.”
Persze azért, hogy ez a nap a szépségápolásról is szóljon, a fő adományozó, a helyi Her Spa Kft. egy dán cég mindenféle káros anyagtól mentes kozmetikai termékcsaládjának termékeit ajánlotta fel. Ezt kapták a szolgáltatások igénybevevői ajándékul.
A vendégek pedig egész nap jöttek, volt, aki csak azért, hogy bedobja pénzadományát a plexi gyűjtődobozba. Akik pedig valamilyen szolgáltatást is igénybe vettek - 48-an voltak- körülöttük sürgölődött a szalon mind a hat munkatársa – „Mindannyian az első szóra ugrottunk.” – ad példát a munkahelyi szolidaritás elemi megnyilvánulásából Kósdi Ágnes.
A nap végére összesen 2 millió 20 ezer forintnyi adomány gyűlt össze, a fele a vendégektől készpénzben, a másik fele pedig egy céges felajánlás volt.
A három érintett család a nap végén kézhez is kapta az összeget.
Az egyik családban egy 14 éves kislány szenvedett maradandó idegrendszeri károsodást a betegség következtében, a másik, négygyermekes családban a családfő veszítette el a munkáját a hosszan tartó betegség miatt. A harmadik család a legszomorúbbat kényszerült elszenvedni, ők az apát veszítették el, és 3 gyermek maradt félárva.
„A nap első adományozója annak a 36 éves férfi vendégünknek volt az özvegye, aki éveken keresztül járt a szalonunkba.” – idéz fel a nap egyik legmeghatóbb történetét Kósdi Ágnes.
De az egyéni tragédiákon, és a szomorúságon túl a történetnek van egy kifejezetten pozitív kicsengése is: egy helyi közösség, ha bajba kerül, összefogással, egy eredeti helyi kezdeményezéssel úrrá tud lenni a nehézségeken, segíteni tud bajba került tagjain.
Az eredmény nem csak pénzben mérhető. A közösség is megerősödött, az együttműködés éléménye esélyt ad arra, hogy a negyedik, és a ki tudja még hanyadik hullámot, és annak következményeit is felkészültebben tudják majd fogadni az itt élő emberek.
Ezt is érdemes elolvasni:
A Föld napjára készül a 10 millió fa közössége – videóinterjú Bojár Iván Andrással