Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Így szépülnek a mai férfiak

Napjainkban az erősebb nem számára is egyre fontosabb az ápolt és fiatalos megjelenés, emiatt egyre több férfi használ kimondottan urak számára kifejlesztett kozmetikumokat, arctisztító és napfényvédő krémeket. Egyre gyakrabban előfordul továbbá, hogy a férfiak is bevállalják a legmodernebb arcfiatalító kezeléseket, köztük a mikrofókuszált ultrahangos kezelést, a vékonyszálas kontúrterápiát vagy épp a botoxot.

Nekik még a ránc is jól áll
Kép:Sajtóközlemény

A férfiak szerencsésebb genetikai örökséggel rendelkeznek, mint a nők: bőrük ellenálló képességének köszönhetően sokkal később kezdenek öregedni, néhány karakteres ránc, vagy az őszülő halánték ráadásul még vonzóbbá, érettebbé is teheti az arcukat. Bőrük sok tekintetben különbözik a hölgyekétől: 20%-kal vastagabb, jobb vérellátással, fokozottabb anyagcserével rendelkezik, erősebb kötőszöveteik és hormonális adottságaik miatt pedig a narancsbőr is elkerüli őket.

Fontos azonban, hogy jól bánjanak ezzel a kivételes genetikai hozománnyal: életmódjukkal, bőrük ápolásával és védelmével erősítsék ennek pozitív hatását. „A férfiak bőre több kollagén rostot és faggyúmirigyet tartalmaz, mint a nőké, ezért nálunk 35 éves kor körül jelentkeznek az öregedés első jelei, akkor azonban hirtelen és látványosan. Ezért rendkívül fontos, hogy ebben az időszakban kiemelten figyeljenek bőrük ápoltságára” - mondta el dr. Kriston Renáta bőrgyógyász-kozmetológus.

5+1 tipp, hogy a pasid bőre egészségesebb legyen
Íme, 5+1 egyszerű, ám annál hatékonyabb tipp Torhosi Tünde mesterkozmetikustól, aki megosztja velünk: mit tehetünk azért, hogy pasink bőre bársonyosan puha és egészségtől ragyogó legyen.

A mindennapi borotválkozás érzékenyebbé teheti a férfiak bőrét és gyakran gyulladásos tüneteket provokálhat. „A rendszeres borotválkozás sérüléseket eredményez a bőr védelmét szolgáló hidrolipid rétegen, emiatt fokozódik a bőr vízvesztése, amely felgyorsítja az öregedés folyamatát. A borotválkozó szerek esetében érdemes elkerülni a magas alkoholtartalmú, égő érzetet okozó készítményeket” – tanácsolta a szakorvos, aki kiemelte: az arcszeszen kívül a férfiak ma már számos egyéb, speciálisan nekik kifejlesztett kozmetikumokat, például arctisztítót és szemránckrémet is használnak. „Fontos az arctisztítást követő, reggel és este alkalmazott hidratáló krém, a nyári időszakban pedig érdemes 20 faktoros készítményt használniuk” - tette hozzá Dr. Kriston Renáta.

A kor előrehaladtával a férfiaknál is jelentkezhet kontúrvesztés az arcon: náluk kiemelkedően jó eredményekkel alkalmazható számos műtétmentes arcemelő beavatkozás, így például a mikrofókuszált ultrahangos kezelés és a vékonyszálas kontúrterápia. Ezek mindegyik segít megőrizni a férfias arc karakterességét. „A férfiaknál a leggyakrabban végzett orvos-kozmetológiai beavatkozás a botox kezelés, amely kifejezetten hatékony a szemöldökök közötti mély, haragos megjelenést kölcsönző ráncok finomítására, hatása 3-6 hónapig élvezhető, és tetszőleges mennyiségben ismételhető” – árulta el a szakorvos.


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?