Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Itt az első szerelmes fotó Jennifer Lopezről és Ben Affleckről

Vége a hetek óta folyó találgatásoknak: most már biztos, hogy újra egymásra talált Jennifer Lopez és Ben Affleck. Hollywood egykori álompárja ismét nyilvánosan együtt mutatkozik, a két sztár úgy bújt össze egy étterem teraszán mint a tinik.

Hetek óta találgatja a bulvársajtó, hogy pontosan mi is történik az egykori szerelmesepárral. Ben Affleck már egy ideje szingli, és  Jennifer Lopez is nemrég felbontotta eljegyzését, ám ez még nem elég ok arra, hogy az újságítók összehozzák őket. Amikor azonban a fotósok azt látták, hogy J-Lo kisurrant Ben lakásáról, majd együtt szálltak le Floridában egy repülőgépről, már sejteni lehetett, hogy az egykori szerelmespár titkol valamit.

Ben Affleck és Jennifer Lopez még 2002-ben szerettek egymásba a Gengszter románc című film forgatásán, ám két év után szakítottak. Az együtt töltött évekikről azt nyilatkozták, hogy nehéz volt a média nyomása, és ez tette tönkre a kapcsolatukat, amire mindig jó szívvel gondoltak vissza. Az azóta eltelt évek alatt mással találták meg a boldogságot, családot alapítottak, de az utóbbi időben nem volt túl rózsás a magánéletük. Úgy tűnik, most újra rájuk talált a boldogság, nem is titkolják tovább kapcsolatukat. Egy nyilvános csókkal vetettek véget a találgatásoknak.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jennifer Lopez & Ben Affleck (@lopezaffleck) által megosztott bejegyzés

Ezek a szerelmes képek a malibui Nobu  étteremben készültek, Ben és Jennifer olyan szerelmesen néznek egymásra, hogy itt már nincs semmi titok. Reméljük, kapcsolatuk ezúttal örökké tart, a külvilág nem tudja szétválasztani őket. A rajongók mindesetre nagyon drukkolnak a Bennifer párosnak.

 

Még több sztárhír itt:


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?