Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Izgalmas nyáresti hajdíszek

A Masamod 2014-es tavaszi–nyári kalapkollekciójában az ikebanát, vagyis a japán virágdíszeket megidéző, szobrok és oltárok díszítésére használt ágak és virágok ölelik leheletfinoman körbe az arcot. A különleges keményítőeljárásnak köszönhetően a hernyóselyem hajdíszek, sildek és csatok papírként fodrozódnak, szinte lebegnek az arc körül.

A hagyományos kalapkészítés újragondolását tűzte ki célul a Masamod, amit több kollekcióval is bizonyított. Ezek: a 2012-es Halo, a 2013-as Figurin - amely a 2013-as Gombold Újra! oldhands kategóriájának első helyezettje lett - és a 2014-ben, a párizsi Divathéten debütáló Levantine. A márkára jellemzők a klasszikus kézműves technikával készült, élénk színű és különleges formájú modellek. Az olykor a fület, olykor a fejtetőt térbeli formáikkal körülölelő kalapok és fejdíszek a tervezői ruhák vagy éppen az ékszerek méltó alternatívái.

A Masamod tervezője, megálmodója Erdei Ildikó Virág 2007-ben kalaptervezőként végzett a Kensington and Chelsea College-ban, azóta olyan neves helyeken dolgozott, mint a londoni Siggi Hats és a brit királyi kalapkészítőként ismert Philip Sommerville. A kézjegyét viselő kalapokkal olyan helyeken lehetett már találkozni, mint az ascoti derbi vagy a londoni Peter Jones áruház.

„A kollekció minden egyes darabja különböző, így más-más módon keresi az ember és a természet harmóniáját - miközben egyszerre hordozza a szépség, szomorúság és a valóságtól való elemelkedés gondolatát” - mondta el a Masamod első tavaszi–nyári kollekciójáról Erdei Ildikó Virág.

A kézzel készült hajdíszkollekció felfelé ívelő vonalaiban a selyem éteri súlytalansága és az érzelmek kavargása olvad egybe az örök nőiességet jelentő virágokkal, levelekkel és szirmokkal, amely a könnyed nyári esték tökéletes kiegészítője lehet. (Fotó: Kudász Gábor Arion. Make-up: Ipacs Szilvi. Modell: Monhor Viktória.http://www.masamod.com)

A párizsi divathéten debütált a magyar tervező
Egy képzeletbeli utazás állomásait idézte meg a Masamod kalapkollekciója, amely a Párizsi divathéten debütált. A fejpántokon, kalapokon és kalaptűkön a mesés keleti turbánok formái keverednek a mágikus realizmus színvilágával.


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?