Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Készülj a pasztellre!

Igaz, még csak a téli tavaszban járunk, és lesz még hó is, meg fagy is, a nagy divatházak már bombáznak minket tavaszi/nyári kollekcióikkal, így elleshetünk pár trükköt még a tavasz érkezése előtt. Amint beköszönt a jobb idő, elő a pasztellszínekkel, hisz 2014 slágerei egyértelműen az ilyen darabok lesznek!    

Kép: Salamander-UnitedNude

Télen, hidegben mindenki hajlamos sötét színekbe burkolózni, de amint a nap sugarai elkezdik olvasztani a hótakarót, és megjelennek az első hóvirágok is, kacsintgassunk a világosabb színek felé! Elképesztő eredményt érhetünk el, ha alapdarabjainkat pasztellszínekből válogatjuk össze. Vajszín, bézs, drapp, púderszín, világosszürke, világos khaki, halvány rózsaszín. Az összes árnyalat tökéletesen passzol egymáshoz, és igazán elragadó, elegáns külsőt kölcsönöz viselőjének. Ugyanezt a hatást érhetjük el, ha egy adott, világos szín különböző árnyalatait öltjük magunkra – a monokróm mindig nagyon elegáns hatást kelt.

A pasztellszínű szettek legfontosabb kiegészítője egy ugyancsak világos színű lábbeli. Legyünk bátrak, és mellőzzük kicsit a klasszikus feketét, hisz egy sötét cipővel csak agyonütnénk a lágy hatást. A világos fagyiszínek megkövetelnek egy halvány színű csizmát vagy félcipőt.

Sokszor bele sem gondolunk, mennyire fontos szerepe van a gondosan kiválaszott lábbeliknek. Egy egyedi darab garantáltan minden tekintetet magára vonz, és megkoronázza a legletisztultabb szettet is. Azt viszont ne feledjük, hogy nemcsak az számít, mennyire passzol öltözetünkhöz a lábbeli, hanem a maximális komfortérzet is, hiszen csak így állhatunk biztos lábakon.

Ha valamilyen feltűnőbb, önmagában ékszernek is beillő darabot választunk, még egyszerűbb lesz a dolgunk a reggeli készülődéskor. Elég néhány apró, a fémes díszekhez passzoló kiegészítő, és máris teljes eleganciában léphetünk az utcára.

Nude, az arcon is
A nude, vagyis a meztelen hatást keltő színkombináció a sminkelésben is nagyon divatos. Tulajdonképpen nem is látszik, hogy van rajtunk festék, csak az összhatás lesz kipihentebb, ragyogóbb. Elkészíteni nem egyszerű az ilyen sminket, de a végeredmény miatt érdemes gyakorolni! A mindennapokban nagy hasznát vehetjük e tudásnak, szakemberek szerint például egy tárgyalás során nem szabad, hogy a smink elterelje a figyelmet a mondandóról, ezért ajánlatos pasztell- és nude színeket használni. Az viszont fontos, hogy mindenképpen sminkeljük magunkat!


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?