Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Láttad már? Ők a Miss Balaton verseny legszebbjei

Látványos show keretében választották meg szombat este a Miss Balaton 2017 királynőjét és udvarhölgyeit. A finálén a királynő és két udvarhölgye mellett három közönségdíjast is ünnepelhettek a nézők.Mutatjuk a legszebbeket!

A Miss Balaton 2017 királynője címmel lett gazdagabb Rákos Lili, akinek elsőként a castingokon, majd a döntőn is sikerült lenyűgözni a zsűrit.

Rákos Lili lett az idei Miss Balaton

„Még mindig nem hiszem el, ami ma este történt velem. A Miss Balaton az első verseny, amelyre jelentkeztem és minden egyes percét nagyon élveztem. Izgatottan várom, hogyan alakul az életem ezután, de most elsőként a családommal szeretnék ünnepelni, és egy hatalmasat enni a nagymamám főztjéből” – árulta el Lili, aki örömmel csatlakozik a Miss Balaton királynők közé.

A nyertes díja egy igazán nőies autó, míg a második helyezett Szakálos Dóra és a harmadik helyen végzett Pál Gabriella Bernadett, egy-egy hetet tölthetnek majd el másodmagukkal a napfényes Tunéziában, a Tunéziai Idegenforgalmi Hivatal jóvoltából.

Pál Gabriella, Rákos Lili, Szakálos Nóra

A döntős versenyzőkre a finálét megelőzően a közönség is voksolhatott, a legtöbb szavazatot Mihályfi Liza kapta, aki így egy 300.000 forint értékű Fashion Street vásárlási utalvánnyal, valamint egy 100.000 forintos utazási utalvánnyal is gazdagabb lett. Ollári Barbara és Kézér Kitti is elnyerte a szavazók tetszését, előbbi egy 200 000 forintos, utóbbi egy 100.000 forintos vásárlási utalványt vehetett át a szombat esti döntőn.

Ollári Barbara, Mihályfi Liza, Kézés Kitti a közönség kedvencei

Az öttagú zsűri tagjai volktak Jordáki Ildikó (nemzetközi modell), Farkas Tímea (ex-szépségkirálynő, a zsűri elnöke), Dombi Rudolf (olimpiai bajnok kajakozó), Schnell Viktor (stylist) és Dr. Zimány Linda (Miss Balaton 2006).

A 12 döntős

A finálén, az elmúlt évekhez hasonlóan a háttérből segítette a versenyzőket Horváth Éva versenykoordinátor, de Dukai Regina, Marton Adrienn, Dobó Ági, Lipcsei Betta és Magony Szilvi is a helyszínen izgult a lányokért. Azt est műsorvezető párosa Iszak Eszti és Petur András volt. (Képek:Miss Balaton sajtóanyag)

Ezt nézd! Lola még csak 4 éves, de már ő Európa szépe
A múlt hétvégén rendezték meg Bulgáriában a Little Miss & Mister World világversenyt, ahol a magyar csapat fantasztikus sikereket ért el. A 4 éves Menyhárt Lola a Little Miss Europe címet kapta, a 10 éves Szilágyi Noémi pedig Grand Prix győztes lett. A közösségi média, a legjobb értékesítési felület minden pénzre váltható gyakorlata bemutatkozik a Social Media − 2017 Piac & Profit konferencián. 2017 szeptember 7. Budapest. Részletes program és jelentkezés itt!

 


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?