Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Liptai Claudia elárulta, hogy mi történt vele élete legkellemetlenebb randiján

A műsorvezető és cukrász férje épp a randizásról meséltek, és Liptai Claudia nem volt rest, és megosztotta a legrosszabb randis élményét.

A randizás témáját járta körül Liptai Claudia és Pataki Ádám közös rádióműsorukban az ’ÉdesKettes’-ben, amelyben nemcsak jó, hanem kevésbé jó élményeiket is felelevenítették.

Az első randim egészen más volt, mint a többségnek, hiszen egy osztálytársammal randiztam. Már ismertük egymást, így nem volt nagy tervezgetés és meglepetés sem. Viszont később nagyon is tervezőssé váltam ezen a téren. Nemcsak azt terveztem el, hogy mikor, hol, hogyan fog zajlani az első randi, de azt is, hogy nagyjából mikor csattan majd el az első csók

– elevenítette fel Pataki Ádám, aki amennyire szeretett ismerkedni, az elválást olyan nehezen élte meg.

Liptai Claudia és Pataki Ádám (Foto: Édeskettes)

„Nehezen ment a szakítás. Mindig arra gondoltam, hogy szegény másik fél, mit fog érezni. A legtöbb esetben inkább közös megegyezés volt az elválás, de volt olyan, akit én engedtem el. Sőt, az is előfordult, hogy valakivel azért nem működött, mert túl gálánsnak talált. A meglepetések, a virág, túl nyálas, túl sok volt neki”

– idézte fel a múltat a mestercukrász, akinek feleségének is kijutott a jó és a rossz tapasztalásokból egyaránt.

Claudia cikis randija egy német fiúval esett meg

Tiniként voltak rossz választásaim, általában 3 hónap után szakítottam is, miközben attól tartottam, hogy ő fog velem előbb. Az elválás általában zökkenőmentesen ment, leszámítva egy esetet. 19-20 éves lehettem, az aktuális barátommal – egy német sráccal – megbeszéltünk egy találkozót. Én úgy terveztem, hogy megmondom, vége. Ittasan érkezett meg, de azért elmondtam neki, amit szerettem volna. Nem fogadta jól, olyannyira nem, hogy el kellett tolnom magamtól. Ő azonban – mivel már jócskán volt benne ital – megcsúszott és elesett. Szerencsére nem lett baja, még váltottunk pár szót, de ott le is zártuk. Ez volt a legcikibb „randiélményem”, pláne, hogy én már azzal a céllal érkeztem, hogy szakítani szeretnék

– árulta el a 95.8 Sláger FM-en Liptai Claudia.

Olvass még a randizásról és az ismerkedésről itt:


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?