Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Már a tengerentúlon Vujity Trvtko?

Már egy hete eltűnt a képernyőről és kiderült: családjával együtt elköltözött Magyarországról Vujity Tvrtko.

Az ATV műsorvezetője családostul utazott el az országból és nagy valószínűséggel ismét az Egyesült Államokba költözött - tudta meg a Blikk. Tvrtko már egy hete eltűnt a képernyőről, helyette ezen a héten Gajdos Tamás köszönti az embereket az ATV Startban.

Vujity Tvrtko több barátja is megerősítette a hírt, hogy az egész család elköltözött az országból, de nem árulták el, pontosan hol vannak.

Nem tudni, végleges-e a költözésük. Fotó: youtube

 

"Valóban így van, úgy döntöttek, hogy más vizekre eveznek, de azt sajnos pontosan én sem tudom egyelőre, hogy hol vannak" – állította Tvrtko egyik közeli barátja szűkszavúan, aki annyit hozzátett: nem véletlen, hogy a műsorvezető az utóbbi hónapokban megtartott Tül minden határon című estjeit is úgy hírdette: A búcsú.

Az ATV megerősítette a hírt, hogy Tvrtko helyét egy időre Gajdos Tamás veszi át az ATV Startban, ám bárhol is van, számítanak a munkájára.

"A Start nézőitől elköszönt, de az ATV-től nem, főleg az amerikai elnökválasztással kapcsolatos programjainkban számítunk rá" – utalt arra Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója, hogy Tvrtko valóban a tengerentúlra költözött.

Nem verték nagydobra. Fotó: facebook

Az Egyesült Államok azért is lehetséges úticél, mert, Vujity Tvrtko eddigi életében már hosszú éveket töltött el ott, tanult a Miami Egyetem kommunikációs szakán, de háromszor egy évet élt Washingtonban is, emellett keresztül-kasul bejárta az országot, komoly kapcsolatrendszerrel bír a tengerentúlon. Így annak ellenére, hogy jelenleg az amerikai szabályozások miatt nagyon nehéz külföldiként beutazni az országba, egyedi elbírálás alapján kiadott különleges engedéllyel, egyedi vízummal van erre lehetőség, a Vujity-Zsolnay család pedig élhetett ezzel a lehetőséggel.

A lap próbálta elérni Vujity Tvrtkót is, a telefonja azonban napok óta ki van kapcsolva, az e-mailekre nem válaszol. Közösségi oldalán így ír:

"Ami számomra most következik, az egy sok munkával kiharcolt nagyszerű lehetőség, amellyel élni szeretnék, s amellyel büszkévé szeretném tenni szeretett népemet/népeimet, és gyönyörű hazámat; emellett pedig meg szeretnék adni minden olyat a fiaimnak, amit egy édesapa a gyermekeinek megadhat.” 


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?