Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Maradj fiatal őszi bőrtréninggel

Az évszakok változásával nemcsak a ruhatárunkat, de a bőrápolásunkat is megújítjuk. Míg nyáron elsősorban a fényvédelemé a főszerep, az ősz inkább a regenerálás időszaka. Ekkor javasolt az intenzívebb bőrkezelések elvégeztetése, illetve a bőr és a test felkészítése a téli időszakra.

Mélyhámlasztás, Kép: dermatica

Hámlasztás

A mélyhámlasztás – bőrtípustól függően – évente egyszer, vagy kétszer javasolt, általában ősszel és tavasszal érdemes elvégeztetni. Az őszi kezeléssel helyrehozhatjuk a napsugarak által, a bőrön létrejött változásokat: eredményesen kezelhetők a pigmentfoltok, az egyenetlen barnulás következményei, a szeplők, májfoltok – magyarázza Peterman Krisztina, a Dermatica gyógykozmetikusa. A kezelés azért is fontos, hogy a bőrt felfrissítsük. A bőr ugyanis nyáron a hőség, fokozott verejtékezés és erős UV-sugárzás hatásai ellen megvastagodással védekezik. A hámréteg megvastagodása a napnak leginkább kitett testrészeken, így elsősorban az arcon észrevehető. A mélyhámlasztással a bőr megújul, segítségével a ráncok mélysége csökkenthető.

Tipp: Az elhalt hámsejtek eltávolítására átmeneti megoldásként jó szolgálatot tehetnek az otthoni bőrradír készítmények is, de igazán látványos és tartós megoldást professzionális kezelésekkel érhetünk el. A mélyhámlasztás hatásos rossz vérkeringésű, ráncos, vízhiányos, fakó valamint tág pórusú, sebhelyes, egyenetlen felszínű, comedó képződésre, faggyúmirigy túltengésre hajlamos bőr esetében is. Az arcbőr mellett más testrészeken is alkalmazható: kezek öregedési jeleinek, cellulitis, stria esetében, vagy ernyedt hasfal, kar és comb feszesítésére.

Hidratálás

A nyár után a tél is sok megpróbáltatást hoz bőrünknek. A külső hőmérséklet csökkenésével,  8oC körül már jelentősen romlik a faggyúmirigyek működése, így a bőr felszínén lévő lipid réteg elvékonyodik, vízvesztése fokozódik, a bőrfelszín szárazzá, repedezetté válhat.

A kulcsszó tehát a hidratálás, a bőr nedvesség tartalmának megőrzése. Javasolt az olajfürdők, olajos rejuválók, pH semleges készítmények használata, tisztálkodás után pedig a rendszeres bőrápolás testápolókkal. A testápolókat, a jobb felszívódás érdekében még nedves bőrre masszírozzuk be, fürdés után. Súlyosabb, bőrszárazsággal járó betegség esetén - ekcéma, atópiás bőrbetegség, pikkelysömör - szükség lehet belső kiegészítő kezelésre is, linolsav tartalmú, antioxidáns hatású étrend kiegészítő kapszula szedésével.

Tipp: Télen nemcsak a hideg, de a lakáson belüli meleg, a fűtés hatására szárazabb levegő is fokozza a víz- és vitaminhiányos állapot kialakulását. A nedvesség pótlása belsőleg épp úgy fontos, mint külsőleg. A hidratáló készítmények rendszeres használata mellett ne feledkezzünk meg a napi 1,5-2 liter ásványvíz fogyasztásáról sem.

Kép: pixabay

Kényeztetés

Ősztől egyre rövidebbek a nappalok, kevesebb időt töltünk a szabadban. Az idő is gyakran borús, esős, ami szintén nincs jó hatással a közérzetünkre, és megjelennek az első náthás, meghűléses betegségek is. Az őszi fáradtság nyomai a bőrön is meglátszanak: sokszor nyúzottabbnak, fáradtabbnak tűnhetünk. Ahhoz, hogy ősszel is megőrizzük fittségünket, az is fontos, hogy elegendő időt fordítsunk rendszeres testmozgásra, és ellazulásra, pihenésre is.

Tipp: A relaxáció, a masszázs is fontos szerepet játszik abban, hogy az ősszel gyakori fáradékonyságot leküzdhessük. A masszázsoknak több típusa létezik, érdemes hetente, vagy legalább havonta egy-két alkalommal kísérletezni, kipróbálni melyik a számunkra leginkább megfelelő. A görcsök kimasszírozásán és az izmok átgyúrásán túl a masszázs a testet és a lelket is gyógyítja. A melengető, illatos olajok értékes hatóanyagokkal táplálják a bőrt, de belélegezve az egész testre, szellemre hatnak.

A mélyhámlasztásról itt olvashatsz részleteket! Egy különleges fényterápiáról pedig itt olvashatsz!

 


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?