Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Mihalik Enikő férjhez ment és babát vár

Miközben a világ nagyobbik fele legszívesebben törölné életéből a 2020-s évet, Mihalik Enikő számára pont a kiteljesedést, beérkezést hozta el: megtalálta a férjét, születendő gyermeke apját.

Mihalik Enikő szupermodell egy csodás fotósorozattal adta tudtára a világnak kettős boldogságát: mely szerint férjhez ment és babát vár. 

Mihalik Enikő és férje Fotó: Instagram/#eniko

A fotóhoz ezt írta:

"2020 sokunk életében talán az eddigi legbizonytalanabb időszak volt. Az év előrehaladtával számunkra is úgy tűnt, a helyzet egyáltalán nem fog javulni. Az élet azonban mindig akkorra tartogatja legnagyobb meglepetéseit, amikor az ember legkevésbé számít rájuk. Dávidnak és nekem a tavalyi év vége olyan örömöket és izgalmakat hozott amelyekről elképzelni sem tudtuk, hogy létezhetnek.

Kislányunk nyári érkezését és azt, hogy friss házasokként, szülőkként életünkben új fejezetet kezdhessünk, már alig várjuk!"

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

????? ??????? (@eniko) által megosztott bejegyzés

 

Mihalik Enikő mellett Karácsony Gergely is csepegetett némi infót. A topmodell Instán közölte a hírt, míg a főpolgármester a Facebook-on osztotta meg, milyen szerepe volt Enikő esküvőjében. A pár ugyanis Karácsonyt kérte fel, hogy celebrálja a szertartás egy részét - ami nem meglepő, hiszen a modell férje, Korányi Dávid, a hivatal városdiplomáciai főtanácsadója.

"Éljen az ifjú pár! Megtiszteltetés volt néhány hete részt venni Enikő és Dávid barátom, munkatársam esküvőjén. Bár nem én adtam össze őket hivatalosan – hiszen azt csak anyakönyvvezető teheti –, megtiszteltek azzal, hogy én mondhattam a köszöntőt. A személyes része maradjon a mi közös titkunk, de a lényege úgyis ez: legyenek nagyon boldogok, vigyázzanak egymásra és a születendő gyermekükre, szeressék egymást az idők végezetéig" - írta posztjában a főpolgármester.

Enikő tavaly találkozott Dáviddal New Yorkban és azonnal szerelembe estek egymással. Most még itthon vannak, de közös életüket is a Nagy Almában képzelik el, és kislányuk is ott fog megszületni. Minderről bővebben olvashatsz a Nők Lapja friss számában.

 

 


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?