Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Nőcis, rockos, vagy szolid? Mindhárom divat idén!

Az idei szezonban leginkább három irányzatot különíthetünk el egymástól a bizsuk terén. Az egyik stílusvonal mindenképpen a kifinomult, szolid vonalat követi, a másik a rockosabb, a harmadik a feltűnő, de mégis nőies irány. Így biztos megtalálod, ami hozzád illik!

Kifinomult és szolid

Örökké divatos volt, és minden bizonnyal továbbra is trendi lesz a kifinomult, szolid stílus mind az öltözködés, mind a kiegészítők terén. „Az idén abszolút divatos pasztellszínekhez, illetve feltűnő virágmintákhoz a leginkább e stílusjegy kiegészítői illenek. Bár az eleve visszafogottabb pasztellekhez stílustól függően társíthatunk élénk, feltűnő bizsukat is, a szolidabb változatokkal garantáltan nem foghatunk mellé. Emellett fontos alapszabály, hogy a nagyon élénk, harsány ruhadarabokhoz – mint amilyen például egy virágmintás felső – a tavaszi, nyári szezonban se válasszunk túlságosan hivalkodó kiegészítőket!”- árulta el Budai Hajnalka, a Smoon.hu stílusszakértője. (A virágok közül idén a trópusi az abszolút nyerő! Adunk néhány tippet, hogyan viseld.)

Kép: Ékszershop

Rockosabb irányvonal

Nem csoda, hogy ez az irányvonal is megjelent az idei divatban, hiszen már tavaly, sőt tavalyelőtt is egyre több bőrhatású ruhával, szegecselt kiegészítővel találkozhattunk. Ezek a ruhák az elmúlt szezonban teljesedtek ki igazán, de tavasszal és nyáron is abszolút megállják a helyüket. Ez az irányvonal inkább a fiatal, kicsit még zabolátlan hölgyeken mutat igazán jól, ők nem foghatnak mellé egy bőrhatású leggingsszel, oversize felsőkkel és szegecselt, kicsit fiúsabb kiegészítőkkel.

Feltűnő, mégis nőies

„A harmadik irányvonal a nőiességet némileg túlzó formában hivatott megmutatni, ennek a stílusnak köszönhetjük a hatalmas, »statement« nyakláncokat, az earcuff fülbevalókat és a feltűnő, egymásra halmozott karkötőket. Az ilyen szembeötlő bizsukat sokkal inkább ajánlatos visszafogott öltözékhez társítani, hiszen annyira elragadják a tekintetet, hogy társágukban minden más háttérbe szorul - magyarázza Budai Hajnalka. Emellett itt is él egy aranyszabály: a kevesebb több. Egy hangsúlyos nyaklánchoz ne társíts hosszan lelógó fülbevalót, de arra is ügyelj, hogy a feltűnő earcuffhoz a legkevésbé sem illik egy óriási nyaklánc.”

Ezzel dobhatjuk fel a nyári szetteket!
Azt mondják, egy jó kiegészítő mindennél jobban öltöztet. Merész színek, érdekes anyagok – itt a nyár, a kiegészítőkben is lehetünk kissé merészebbek, és választhatunk magyar tervezőtől!

Miből válogathatsz még?

Minden jöhet, amin virágok, gyöngyök, esetleg apró szívek, medálok találhatók, a szezonban abszolút divatosak. Ezek mellett érdemes a halmozott nyakláncokra támaszkodnod, ha a statement nem lopta be magát a szívedbe. A kiegészítőket alkalmanként kiválthatod egy szép sállal, ami ha virágmintás, idén abszolút slágernek bizonyul, de a fürdőruhádat is hamar különlegessé teheted egy feltűnő és szexi fülbevalóval vagy nyaklánccal! Támaszkodhatsz az etnikai irányvonalra is, nem csupán a geometriai minták, hanem a kézzel készített megoldások is divatosak, így a gyöngyökből, szalagokból, medálokból összeállított bizsukkal sem foghatsz mellé. (Forrás: ekszershop.eu)


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?