Nehéz az élete egy olyan alapítványnak, ami nem látványos, segítő tevékenységet folytat. Nem ment meg állatokat, nem támogat rászorultakat, hanem a közgondolkodásban szeretne változást elérni, amitől a társadalom egészének lesz jobb az élete. Ráadásul olyan kényes témákkal foglalkozik, melyek a magyar társadalom egy részénél kiverik a biztosítékot: romák, menekültek, melegek. Az Artemisszió Interkulturális Alapítvány működésének célja, hogy a társadalom különböző rétegeit, különböző kulturális csoportjait képzésekkel, programokkal, és közösségépítéssel közelebb hozza egymáshoz. Abban is segíteni szeretnének, hogy a hazánkban élő, nem magyar származású magyarok vagy külföldiek egy befogadóbb helyen tudjanak élni. Hitvallásuk, hogy az integráció egy kettős folyamat, a hozzánk érkezőknek is tanulniuk, alkalmazkodniuk kell, ugyanakkor a befogadó közeg is sokat változik a velük történő együttélés során.
Egy hasonló profilú szervezetnél dolgoztam Franciaországban, aminek egy mitológiából vett neve volt, Caliop. Amikor kitaláltam, hogy Magyarországon megalapítom ennek a szervezetnek a magyar megfelelőjét, tiszteletből olyan nevet szerettem volna választani, ami a mitológiára hajaz. Alapító társaimmal elkezdtünk görög istennevekkel játszani, egyszer csak valaki fejéből kipattant az artemisszió név. Artemis görög istenről sokan tudják, hogy a Hold, a vadászat istennője, de azt csak kevesen, hogy igazából ő nem görög származású, nem tartozik a görög pantheonba. Mondhatjuk azt is, hogy ő a mezsgyék istennője. Közvetítő a kint és a bent, az itt és az ott közt. Mi is hozzá hasonlóak vagyunk.
1998-ban hoztátok létre az alapítványt. Miért gondoltátok azt akkoriban, hogy szükség van rátok? Hogyan emlékszel vissza a kezdeti időszakra?
Én akkor nemrég végeztem az ELTÉ-n antropológia szakon, ahol a tanszékvezető Boglár Lajos nemcsak szakembereket szeretett volna képezni, de egyfajta világlátást is akart átadni nagyon sok embernek, akik közül valószínűleg sokan nem antropológusként dolgoznak majd. A rendszerváltás után azt gondoltuk, erre a szemléletre szükség van. Az érdekelt, hogyan lehet ezt a szemléletet cselekvő módon bevinni a társadalomba.
Az alapítás óta eltelt 23 év. Hogy látod, azóta mennyit változott a szerepetek a magyar társadalomban?
A szerepünk és a helyünk, amit az alapításkor felvállaltunk nem változott. Csak a társadalomban lett erősebb a széthúzás, a gyűlölködés, a kirekesztés. Mondhatjuk úgy is, hogy kiélezettebb lett a harctér és ezáltal tűnik úgy, hogy a tevékenységünk forradalmibbá vált. Hogy jobban belekerültünk a politikába, pedig a mi munkánkat egyáltalán nem a politika hajtja, sokkal inkább a józan ész. Azt szeretnénk, hogy a társadalom egésze számára legyen jobb ez a világ.
Hogyan fejlődött az alapítvány az idők során? Hogyan változott a fókusz, a témák, amelyeken éppen hatványozottabban dolgoztok?
A társadalom belső széthúzásainak köszönhetően, mi mindig is kétfelé dolgoztunk. Egyrészt dolgoztunk a nagy és megfoghatatlan társadalom felé, másrészt azok a csoportok felé, akiket a társadalom, vagy a politika éppen a margóra tett. Kezdetben elég egyértelműen a magyarországi cigányság volt a középpontban, de egyre több olyan szervezet jött létre, melyek a romáknak segítenek, ezért elkanyarodtunk a bevándorlók felé. Már a 2000-es évek elején voltak menekülttáborok Magyarországon, ahol évek óta éltek külföldről érkezett menekültek. Aztán elkezdtünk hátrányos helyzetű fiatalokkal is foglalkozni, akik vagy romák voltak, vagy sem, de nagyon szegény körülmények közül származtak. Most ők is egy kicsit háttérbe kerültek, a velük kapcsolatos alapprogramban sok külföldi utazás volt, amelyeket a járványhelyzet miatt nem tudunk megvalósítani. Dolgozunk tanárokkal, szociális munkásokkal, akik a szakmájuk miatt foglalkoznak az integrációval. Mindig próbálunk azokra az embercsoportokra figyelni, akik éppen célkeresztben vannak. Mostanában azt tapasztaljuk, hogy a melegek kerültek sorra. Ugyan mi nem vagyunk egy LMBTQ szervezet, de elkezdtünk olyan programokat is csinálni, amelyek ezzel a tematikával is foglalkoznak.
Van egy összetartó kis közösségetek, a Mira, ami segíti az itt élő menekülteket a beilleszkedésben és lehetőséget nyújt a nyitott, a sokszínűség iránt fogékony magyaroknak is új kultúrák megismeréséhez.
Hiszünk abban, hogy a velünk együtt élő külföldiek sikeres beilleszkedése mindannyiunk érdeke. Ha ezek az emberek kiegyensúlyozott kapcsolatot képesek ápolni a környezetükkel, önálló jövedelemmel rendelkeznek, a helyükön érzik magukat, sokkal többet tudnak beleadni a közösbe. A Mira közösségnek vannak rendszeres kulturális és sportprogramjaik, a mentorprogramjuk keretében magyarok mentorálnak külföldieket, a nyelvtanfolyamokon külföldiek tanítanak angolt, spanyolt vagy arab nyelvet magyaroknak, és fordítva magyarok oktatják a magyar nyelvet külföldieknek.
Igen szerte ágazóak a tevékenységeitek. Hány ember dolgozik mindezen?
Hatan vagyunk alkalmazottak, de nagyon sok önkéntes támogatja a munkánkat. Csak a Mira közösségben legalább 60 önkéntes van jelen több kevesebb intenzitással. Bár azt gondoljuk a Mira közösségben nem segítők és segítettek vannak, próbáljuk feloldani a határvonalat olyan programokkal, mint kirándulás, főzés, focimeccs, ahol mindenki egyenrangú fél.
Mire vagy a legbüszkébb a munkátokban?
Mindenképpen arra, hogy még létezünk. Az alapítás óta, az elmúlt 23 évben jöttek és mentek a hasonló alapítványok a környezetünkben. Amikor létrejöttünk, nagyon sok alapítvány és civil szervezet születetett, jó bulinak tűnt alapítványt létrehozni. Sok botrány is kialakult körülöttük, amikor véget ért ez a kánaánnak tűnő időszak, sokan eltűntek. Aztán jött a civil törvény, az egyre nehezedő anyagi körülmények, amiket csak páran éltük túl. Azt gondolom, mi mindvégig azt csináltuk, amiért létrejöttünk, nem kötöttünk kompromisszumokat. Erre nagyon büszke vagyok.
Mi a legnehezebb a munkátokban?
A bizonytalanság. Soha nem volt olyan évünk, hogy az egész évre meglett volna a költségvetésünk, még a bérek kifizetésére sem. Nagyon sok át nem aludt éjszaka, krízis helyzet van mögöttünk, ami miatt rengeteg jó embert elvesztettünk. Egy ideig hősiesen csinálták a munkát ebben az anyagi bizonytalanságban, de aztán feladták. Nem lehet így dolgozni, ha valakinek kisgyereke, vagy lakáshitele van.
Honnan teremtitek elő a pénzt a működésetekhez?
Pályázatokból. Ez egy elég rossz létforma, mert a mindennapos munka mellett kell megteremteni a forrásokat a jövőhöz. Ahhoz, hogy egy pályázaton nyerj, öt évvel ezelőtt átlagban öt pályázatot kellett megírni, ma legalább tízet. Amikor volt civil alap, évi pár millió forint támogatást kaptunk a működésünkhöz, de ezt a lehetőséget megvonták tőlünk. Állandó támogatást nem kapunk, csak projektekből és támogatásokból élünk. Vannak magántámogatóink és néha a for- profit szektor is támogat minket. Most például a Lush kozmetikai márkától kaptunk egy szép adományt, amit a Mira nyári programjaira fordíthattunk. A pályázatok leginkább európai uniós források, külföldi pénz, még akkor is, ha magyarországi szétosztó ponton keresztül jut el a pályázókhoz.
Ezt is olvasd el a Civil negyed rovatból!
Egy ház a világ közepén, ahol mindenki otthon van: InDaHouse Hungary Egyesület
