A bejegyzésben az olvasható, hogy orvosi tanácsra fordult ehhez a gyógymódhoz; a reggeleket úgy indítja, hogy 11-ig úgynevezett ketogén böjtöt tart, csak növényi származású ételeket vesz magához, semmi alkohol és semmi cukor, emellett étrend-kiegészítőket is szed, ami a bélrendszerét tartja karban.
A blogbejegyzésében azt is leírja, hogy, amióta ezt az életmódot folytatja, sokkal jobban érzi magát, a reggeli edzés és utána az infraszauna pedig plusz energiákat ad neki.
Azonban azok az orvosszakértők, akik megismerkedtek Paltrow sajátos „gyógymódjával”, nem osztoztak a színésznő feltétlen lelkesedésében. Az ügy még a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) érdeklődését is felkeltette, egyenesen a szervezet főigazgatója szólt rá Gwyneth Paltrow-ra, hogy igazán befejezhetné a hamis információk terjesztését a koronavírussal kapcsolatban.
„Minden jót kívánunk neki, azonban azok a megoldások, amit a művésznő javasol, nem igazán azok, amiket mi is hasznosnak tartunk a gyógyulás szempontjából”
- mondta Stephen Powis, az NHS országos igazgatója. „Komolyan kell vennünk a hosszú COVID-ot, és a kezelésben a tudomány eredményeit kell alkalmaznunk.
Az Ausztrál Nemzeti Egyetem fertőző betegségekkel foglalkozó szakértője, Sanjaya Senanayake szerint Paltrow COVID-19 rendszerét nem támasztják alá tudományos bizonyítékok.
"Lehet, hogy ezek miatt ő sokkal jobban érezte magát, de ez nem azt jelenti, hogy ezek a dolgok objektív hatást gyakoroltak volna a COVID-19 tüneteire. Valószínűleg úgy is spontán gyógyult volna" – tette hozzá Sanjaya Senanayake.
Az úgynevezett long-COVID, amikor is az emberek a fertőzés után hetekig vagy hónapokig tapasztalják a vírus hatásait valóban aggodalomra adhat okot, de Senanayake professzor szerint az emberek többségének tünetei idővel természetes úton javulnak.
Egy önbevalláson alapuló vizsgálat során megállapították, hogy a kutatásba bevonat 4000, koronavírusfertőzésen átesett beteg 13 százaléka 28 napnál hosszabb ideig produkált tüneteket, 2 százalékuknak pedig 12 hétnél is hosszabb ideig voltak tünetei.
Az eredmények még rosszabbak azoknál az embereknél, akik kórházba kerülnek. Egy csaknem 400 beteg bevonásával végzett vizsgálat azt mutatta, hogy több mint 50 százalékuk esetében még a betegség akut szakaszának lezárulta után egy-két hónappal is komoly fáradtság vagy légszomj jellemezte az állapotukat.
Nem világos az sem, hogy Paltrow-nak pontosan mikor volt COVID-19-e, és az mennyire volt súlyos.
Senanayake professzor elmondta, hogy neki kifejezett problémája van azzal, ha a hírességek és az influencerek olyan kérdéseket kommentálnak, amelyek kívül esnek kompetenciájukon.
"A közösségi médiában mindenkinek felelősen kell viselkednie, főleg azoknak, aki olyan platformmal bírnak, amivel ennyi embert érhetnek el, nota bene befolyásolhatnak" - mondta.
A Swinburne Egyetem egészségtudományi dékánja, Bruce Thompson professzor szerint a Paltrow állításaihoz hasonló közlések azt kockáztatják, hogy elvonják az emberek figyelmet a valós tényeken alapuló üzenetekről, például az oltásról.
Hozzátette, hogy az egészséges életmód, az alkohol és a cukormentes étkezés önmagában ugyan nagyszerű dolog, de arra utalni, hogy ez a tüneteket képes csökkenteni, különösen a társbetegségben szenvedők számára lehet kockázatos.
Paltrow az elmúlt évek során számtalan alkalommal generált vitát sajátos egészségügyi témájú javaslatával. Az egyik ilyen volt (ami miatt perbe is fogták), hogy a nők helyezzenek a hüvelyükbe egy jade tojást.
Ugyanakkor nem mindig nyúl mellé. Még tavaly februárban, tehát jóval a nyugati világ nagy része előtt posztolt arról, hogy arcmaszkot kell viselni a fertőzés ellen.
(The Age)