Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Pokorny Liával ünnepel a szülinapos GreenGo

Ünnepel Budapest első és kizárólag elektromos flottát üzemeltető közösségiautómegosztója, a GreenGo - 4. születésnapjuk alkalmából 500 fa elültetésével zöldítik a várost. A szám nem véletlen: a budapesti közlekedésben részt vevő, nagyjából 500 darab nem elektromos hajtású közösségi autó CO2-kibocsátását szeretnék kompenzálni. Az akcióhoz a 10 millió Fa Alapítvány és nagykövetük, az elkötelezett természetvédő, Pokorny Lia színésznő is csatlakozott.

2016 novemberében, 45 autóval indult el a GreenGo, Budapest első és kizárólag elektromos flottát üzemeltető közösségi autómegosztója, most pedig faültetéssel ünnepel.

Mihaletzky Bálint és Pokorny Lia. Fotó: GreenGo

„Az eltelt négy évben flottánk 300 villanyautóra bővült, nőtt a területi lefedettség – többek között a Liszt Ferenc Repülőtérre is el lehet jutni a GreenGokkal. Bevezettük a kulcs nélküli indítást, idén pedig Prágában is elindítottuk a szolgáltatást 200 autóval. Van mit ünnepelni, a születésnapunk középpontjában pedig a zöldítés áll” – mondta el Michaletzky Bálint, a GreenGo ügyvezető igazgatója.
A fákat a 10 Millió Fa Alapítvány biztosította. Fotó: GreenGo

Kiemelte: az 500 elültetett fával az a céljuk, hogy a budapesti közlekedésben részt vevő, nagyjából 500 darab nem elektromos hajtású közösségi autók CO2-kibocsátását kompenzálják, karbonlábnyomukat a lehetőségekhez mérten csökkentsék. „A GreenGo indulásakor olyan autókat választottunk, amelyeknek már a gyártáskor keletkező szén-dioxid  kibocsátása is nagyon alacsony. A köztéri töltőinkről zöld áramot lehet „tankolni” a GreenGokba, a kocsik rendszeres mosása, de még az irodánk kialakítása során is környezetvédelmi szempontok vezérelnek minket” – teszi hozzá Michaletzky Bálint.

Az autómegosztó a 10 millió Fa Alapítvánnyal összefogva idén 500 fát ültet el a város különböző pontjain. Most a IX. kerületben, a Közraktár utca kapta meg az első négy új fát, emellett Budapest több kerületében zajlik majd a zöldítés.

Pokorny Lia színésznő, a 10 millió Fa Alapítvány nagyköveteként örömmel állt a születésnapi akció mellé.

„Pár éve úrrá lett rajtam a klímaszorongás, pedig régóta odafigyelek a környezetemre. Szelektíven gyűjtöm a hulladékot, kevesebb vizet és áramot használok, mint korábban, kevesebb húst eszem, az ételeket a piacról szerzem be. Kerülöm az egyszerhasználatos zacskókat, próbálok nem pazarolni. Hiszem, hogy az apró lépések is sokat segítenek Földünk megóvásában. Az áttörést és a szorongás végét mégis az alapítvány hozta el: közösségként, összefogással nagy eredményeket tudunk elérni” – mondja Lia.
A budapesti Közraktár utcában. Fotó: GreenGo

„A városban elültetett fák lombkoronáinak óriási a jelentősége: amellett, hogy oxigént termelnek, szerepet játszanak a légkörben keringő szén-dioxid feldolgozásában, lekötik, szűrik a szennyező anyagokat, védelmet nyújtanak a zaj, a rázkódások és a rezgések hatásai ellen is, ezzel védik a környező lakóépületeket. Egy forgalmas utcát szegélyező platánsor lenyűgöző látványa jelentősen hozzá tud járulni mentális egészségünkhöz. A GreenGo-val közösen 500 fát ültetünk el, ami számításaink szerint 25 éves periódusban összesen 100 tonna szén-dioxidot képes megkötni - ennyit egy átlagos benzines autó 500 000 km megtétele alatt bocsát ki. Ez nagyjából annyit jelent, mintha tizenkétszer megkerülnénk a Földet” – mondta el Bojár Iván András, a 10 millió Fa alapítója.

A faültetési akció nem áll meg: a GreenGo az alapítvánnyal további együttműködést tervez. Újdonságokkal is készülnek, illetve a COVID-19 járvány miatt év végéig meghosszabbítják az ingyenes regisztrációt és a felhasználóknak járó 30 bónuszperc ajánlatukat.


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?