Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Puff neki! Elkelt az álompasi!

Jövőre eljön a nagy nap, és olimpiai bajnokunk "fejét is bekötik". Szilágyi Áron szerelme szintén vívó. A fiatalok azt tervezik, esküvőjük nagyon emlékezetes lesz. Az első lépést már meg is tették az előkészültekhez, kiválasztották álom karikagyűrüjüket. És mi lesz még? 

A fiatalok jegygyűrűgondját egy nagyon ismert, exkluzív olasz ékszer-világmárka oldotta meg. A cég a napokban érkezett Budapestre, amit egy patival ünnepelt. Oda kapott meghívást kétszeres kardvívó olimpiai bajnokunk, Szilágyi Áron és kedvese, Szántó Betti is. És milyen véletlen, a szerelmesek meg is találták a sorsukat összekötő karikagyűrűt is.

Szilágyi Áron kedvesével, Kép: Moni's Jewelry

- Nagyon régóta nézegetjük már a gyűrűket, a teljes hazai készletet végignéztük, de Betti egyikbe sem szeretett bele igazán. Boldogok vagyunk, hogy itt találtuk meg az álom jegygyűrűt, ami elegáns, egyszerű és mégis lenyűgözően magával ragadó. Jövőre lesz a nagy nap, így lassan elkezdődnek az előkészületek, szeretnénk egy nagyon emlékezetes esküvőt, hiszen ez egy meghatározó pillanat az ember életében – mondta Szilágyi Áron.

A fiatalok 2007 óta ismerik egymást, mivel Betti is vívó volt, a pást hozta össze őket. Áron és Betti a londoni olimpia után találtak egymásra és két év együtt járás után 2014-ben költöztek össze. Nem sokkal később el is határozták, hogy végleg összekötik életüket, jövő nyáron pedig jöhet az esküvő.

A gálaesten Őexcellenciája Massimo Rustico, olasz nagykövet is tiszteletét tette, aki - úgy tűnik - az olasz divat nagyszerű nagykövete is lehet!

A gyámánt...
Marilyn Monroe szerint a gyémánt a nő legjobb barátja. Erről e becses ékszerről is sokat megtudhattunk az ősszel. Elképesztő, mit varázsolnak ügyes mesterek egy "darab kavicsból".

- Nagyon örülök, hogy világszerte egyre többen megismerik az olasz exkluzív márkákat. Boldog vagyok, hogy Magyarország is nyit az olasz divatvilág felé, bízom benne, hogy még számos közös együttműködésünk lesz a jövőben” – mosolygott Massimo Rustico.

- A mi ékszereinket viselő nő magabiztos, nyugodt és kiegyensúlyozott, egyedül is szívesen tölti idejét, de a társaság üde színfoltja is egyben. Az ékszer viselőjére a kifinomultság és az elegancia jellemző, akárcsak Szilágyi Áron kedvesére, Bettire, aki a legszebb gyűrűt választotta ki a kollekcióból, így ehhez már nagyon könnyű volt megtalálni Áron klasszikus karikagyűrűjét. Betti a szolid, nőies stílus követője, de fontos számára a minőség és a tartósság is – árulta el Suta Mónika, a Moni’s Jewelry tulajdonosa

(Forrás: Just Creative)

 

 

 

 


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?