Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Ugye, van egy ócska rongyod? Most jól jön!

Hátrányos helyzetű tehetséges magyar gyerekeket támogat új akciójával az egyik legpatinásabb angol ruházati kereskedelmi cég. Több hónapos ruha újrahasznosító programot indított a társaság, aminek teljes bevételével a Van Helyed Alapítványt támogatja. Az akciót olyan sztárok támogatták elsőként, mint Dobó Kata, Görög Zita és Tatár Csilla. Az első ruhacsomagot is ők tették be a gyűjtődobozba.         

Erős vakukattogással kezdődött a program. Három angolosan egyszerű ruhában fellépő hírességünk mosolygott a kameráknak az egyik budai bevásárlóközpontban.

Görög Zita, Dobó Kata, Tatár Csilla, Kép: M&S

Hosszú évek óta eltökélt a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés mellet a szervező brit cég. Mint a Marks & Spencer marketing menedzsere az akció indulásakor elmondta, a programot globálisan 2007-ben kezdte a társaság azzal a céllal, hogy 2020-ra a cég a világ legfenntarthatóbb kiskereskedelmi ruházati vállalata legyen.

- A program úgy működik, hogy a vevők olyan ruhaneműket - márkától, anyagtól, állapottól függetlenül - hoznak a gyűjtődobozaikba, amiket már nem használnak. Ezeket az I:CO, a világ egyik vezető ruha újrahasznosító vállalata feldolgoz majd. Az termelt összeget pedig a Van Helyed Alapítványnak utalják át. - mondta el Galamb Eszter megnyitójában.

Dobó Kata, Tatár Csilla és Görög Zita, Kép: M&S

A sztárok mind anyukák, és első szóra a kezdeményezés mellé álltak.

- Bele sem gondolunk, hogy évente több tízmillió tonna ruha végzi a szeméttelepen, miközben számos módja van az újrahasznosításnak. Ezért is örültem annak, hogy a Mark & Spencer itthon is elindította ezt a programot, amellyel arra ösztönöz bennünket, hogy tudatosabban öltözködjünk és éljünk – mondta Görög Zita.

- Már annyiszor költöztünk, és a csomagoláskor mindig kiderül, mi fölösleges, mi nem. Ezzel a kezdeményezéssel most egy olyan lehetőség nyílt, amit nagyon jó támogatni, és ez a gond is megoldódott. Ez egy nemzetközi összefogás része, amelyet nagyon jó érzés támogatni – tette hozzá Dobó Kata.

- Eddig is segítettem egy családot, amit még a Mokkában ismertem meg. A gyerek ruháitól pedig még nem tudtam megválni, mert hátha jó lesz a következőnek, vagy mert ez olyan aranyos, hiszen ebben mosolygott rám először! Most tehát elsőként a saját ruháimból válogattam össze egy csomagot - örült az akciónak Tatár Csilla.

Az igazán megható mégis az volt, amikor a Van Helyed Alapítvány vezetője, Bódis Kriszta megköszönte, a Marks & Spencernek a támogatást, és bemutatta a rendkívül tehetséges Rózát, aki stúdiójuk növendéke, és tehetségének szorgalmának köszönhetően Budapesten, folytathatja tanulmányait az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban.

Galamb Eszter, Bódis Kriszta, Róza, Görög Zita, Dobó Kata, Tatár Csilla, Kép: M&S

- A Van Helyed Rendszert azért fejlesztjük, mert hiszünk benne, hogy a gyerekek sikeressége feltétele egy jól működő társadalom létrejöttének. Ez egy jól működő európai projet Ózdról! Hidat építünk a kirekesztettségből annak érdekében, hogy a legszegényebb régióban született gyermekeknek a nyomor újratermelése helyett esélyük legyen sikeres felnőttekké válni. Tesszük mindezt többek közt úgy, hogy esélyt adunk nekik a továbbtanulásra, arra, hogy olyan iskolákban folytathassák tanulmányaikat, mint minden olyan gyerek, akik jobb körülmények közt nőnek fel - mondta Bódis Kriszta

A gyűjtőládák az áruházlánc valamennyi boltjában megtalálhatók! Minden csomagot szívesen fogadnak! A társaság meghálálja látogatóinak az adományokat egy kuponnal, amit vásárláskor beválthatnak!

Kedves Férfiak! Izgis az idei divat nálatok is! Itt egy kis bemutató! 


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?