Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Venice Beach-stílus a Balaton sztárja - nézd meg a kollekciót!

Harmincdarabos, Balatonról szóló kollekciót dob piacra a Dorko. A tervezőket pályázaton választották ki, és van néhány felkért művész is, aki szintén képviselteti magát néhány darabbal. A botránypólóiról elhíresült Koby és a jelenleg Amerikában tevékenykedő és a North Face vezető tervezőjeként dolgozó Havancsák Teréz munkája is megtalálható a kollekcióban. Így a sajtos lángos, a nemzeti zászlós vízibicikli, a csókolózó hattyúpár és a Balaton sziluettje megfér egymás mellett az eklektikus kollekcióban.

Kép:Dorko

A Balatonról mindenkinek van minimum egy felejthetetlen története. Ez ihlette meg a hazai ruházati márkát, a Dorkót is arra, hogy egy nyílt pályázat keretei között találja meg legújabb, Balaton elnevezésű kollekciójának tervezőit. A ruházati márka az utóbbi hetekben frappáns, aktuális és kreatív műveket – rajzokat, festményeket, fotókat és feliratokat – várt. A pályázat három nyertese végül Krónusz Fanni, Somogyi Miklós és Petró Dániel lettek, akik egyelőre még csak lelkes amatőrök, de ki tudja, még az is lehet, hogy a Dorko állandó tervezői csapatához igazolhatnak majd.

A pályázaton való részvétel alapvetően mindenki számára elérhető lehetőség volt. A Playersroom csapata pontosan tisztában van vele, milyen ruhadarabokra van igény az üzletekben, úgyhogy nem tagadják, egészen egyszerűen az alapján dőlt el, kiknek a pályázati anyagát valósítják meg, és árusítják majd pólóit, hogy mit tapasztalnak most a vásárlóikkal kapcsolatban, mire van igény.

 

A kollekció sikerétől függ, kikkel fognak még a jövőben is együtt dolgozni. Miután nagyon sok tervük van, ismertebb tervezőket is bevontak a munkába, ők felkérésre dolgoztak.

 

A Dorko márkával hosszú távon az a cél, hogy minél nagyobb teret, nyilvánosságot és lehetőséget adjanak azoknak a hazai alkotóknak is, akik esetleg a képzőművészet felől vagy más kreatív területről érkeznek. Koby már egy ideje a Dorko tervezője, ő eredetileg festőművész, de Walkó Gergely például a reklámszakmából érkezett, ő kreatív és grafikus.

A Balaton kollekció számára a fufavi brand alatt tevékenykedő Oláh Lilla ruhatervező és Havancsák Teréz divattervező is tervezett. A fufavi brand a tervező elmondása szerint egy kicsit mindig vintage hangulatot áraszt, így nem csoda, hogy pólóján megelevenednek retrofürdőzők a Balaton partján, csakúgy, mint a Zánkai Úttörőtábor. Havancsák Teréz, aki korábban a USE csapatnak is tagja volt, jelenleg Amerikában él. Nemrégiben azonban a North Face kereste meg azzal, hogy legyen vezető tervezőjük.

 

A Dorko számára ezért külön is megtisztelő, hogy a tervező vállalta a Balaton kollekció megalkotásában való részvételt. Az általa tervezett pólón hattyú, stég, szőlőfürt, vízpart rajzolódik ki a nagyon nőies, fekete grafikán. A 30 darabos Balaton kollekció hamarosan bekerül a Playersroom nagyobb üzleteibe, és a webshopban is megvásárolható lesz.

Ez az igazán fenntartható divat!
Sokat hallani arról, hogy híres tervezők úgynevezett kapszulakollekciókat dobnak piacra. Nos, a divat egyik nagyasszonya szerint a legfenntarthatóbb és bárki számára elérhető divattrükk egy saját kapszula létrehozása. Elmondjuk, hogyan!


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?