Életforma.hu

STÍLUS

10 kerti növény, ami kevés gondozás mellett is csodásan mutat

A kertészkedés azontúl, hogy széppé varázsolja az udvart és a kertet, csökkenti a stresszt, erősíti a szívünket, boldogabb emberek leszünk tőle. Tíz olyan növényt gyűjtöttünk most össze, amik virágaikkal az év nagy részében örömet szerezhetnek nekünk, és túl sok időt sem kell fordítanunk a gondozásukra.

Bangita

Egyes fajtái lombhullatóak, míg mások örökzöldek, van köztük díszfaként nevelhető típus, de sövényként, térhatárolóként is telepíthető. A bodzafélék családjához sorolt növény legnépszerűbb fajtái csodás fehér, sárga virágokat növesztenek főleg tavasszal, de vannak olyan típusai, amelyek ősszel is virágoznak. Metszeni kell a növényeket, ha azt akarjuk, hogy szép formájuk legyen. Előnyük, hogy kevés vízzel is beérik, jól tűrik a szárazságot.

Kamélia

Ezek a pompás, mélyzöld lombú, örökzöld cserjék, 4-6 méter magasra is nőhetnek, egyes fajták akár 100 évig is élhetnek. A több mint 200 kamélia faj rózsaszerű virágokat hoz, amelyek színe az elefántcsonttól a kagyló rózsaszínen át a ragyogó karmazsin vörösig változik. A cserjék tavasztól őszig bontják virágaikat. A mi klímánkon dézsás vagy cserepes növényként tartható. A szűrt fényt kedvelik, érzékenyek a helyváltoztatásra. Rendszeresen kell öntözni, párásítani.

Kamélia virág Foto: Készítette: A. Barra - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=3804437

 

Árnyliliom, árnyékliliom

A tavasszal vagy ősszel ültetett árnyékliliom jól érzi magát az árnyékos kertekben, a fák alatt, ám szükségük van napsütéses szakaszokra is ahhoz, hogy szépen fejlődjenek. Csodás fehér, lila, vagy rózsaszín virágokat hoznak, de leveleik is díszítik a kertet. Télen nem igényelnek különösebb gondozást, könnyen alkalmazkodnak az alacsony hőmérséklethez, hiszen ilyenkor "alszanak".

Árnyliliom virágzása - Foto: Készítette: Agnieszka Kwiecień (Nova) - A feltöltő saját munkája, CC BY 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=2577335

Orgona

A május elején virágzó orgona a kertek jó barátja. A bokros növény fehér, lila vagy rózsaszín illatos virágokat hoz, amelyek csodásan mutatnak a vázában is. Kora tavasszal érdemes elültetni, aztán várni kell a virágzást és az orgona illatot. Az alakító metszést a virágzás után kell elvégezni. Nem válogatósak. szinte bárhol jól érzik magukat. Nem igényelnek rendszeres öntözést.

Különböző színű orgonabokrok (Fotó: Depositphotos)

Díszcsalán

A sima csalánt sokan gazfélének tartják, pedig tea, és leves is készíthető belőle. Díszváltozata pedig a kertek éke lehet. Az utolsó fagy után kell kiültetni, érdemes vele megvárni a tartósan jó időt. A részleges árnyékot kedvelik, néhány órás napsütéssel. Amíg nedves alattuk a talaj, csodás leveleket hoznak. Fagyérzékenyek, cserépbe ültetve hűvös helyen teleltessük át a bokrokat.

Bazsarózsa

A kertészek kedvence a bazsarózsa, ugyanis gyönyörű csokor köthető belőle. Sokáig mutatós marad a vázában is, és a kertet is szépen díszíti. Érdemes akkor elültetni, amikor jól be van ázva a talaj, így biztos, hogy megerősödik. Rendszeres öntözés mellett, akár 50 évig is pompázhatnak. Hátrányuk, hogy csak 7-10 napig virágoznak tavasszal, majd újabb egy évet kell várni a csodára.

 

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

My little peony (@bazsarozsakerteszet) által megosztott bejegyzés

Sétányrózsa

Ezek a csodás sárga, narancssárga és piros színekben pompázó virágok a vasfűfélék vagy verbénafélék családjába tartoznak. Dísznövényként hazánkban is ismertek, sok kertben megtalálhatóak. Tavasszal napos helyre érdemes elültetni őket. Hálás növény, egész nyáron ontja a virágait. Ám érzékeny a fagyra, így teleltetni kell.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Secret Garden (@secretgarden916) által megosztott bejegyzés

Perzsa pajzs

A csodás lila leveleivel kitűnő perzsa pajzs nagyon mutatós növény. Szereti a meleg, párás és félárnyékos helyet. Ha sok napsütést kap, úgy kevésbé jönnek elő szép színes árnyalatai. Kedveli a laza, jó vízáteresztő és tápanyagban gazdag talajt ezért 2-3 havonta tápoldatozni kell. A tél előtt ki kell ásni és virágládában meleg helyre vinni , mert így maradnak szépek és egészségesek a  növény levelei.

 

Perzsa pajzs - Fotó: By codify from Perth, Australia - Flickr, CC BY 2.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=755285

 

 Agávé

A kora tavasszal, vagy kora ősszel elültetett agávé jól tűri a szárazságot, de érdemes kaspóba, vagy virágládába ültetni, mert télen fagymentes helyre kell áthelyezni őket. Jól tűri a szárazságot, alig kell öntözni. Sőt, az sok esőtől könnyen rothadásnak indul, ezért érdemes csapadéktól védett helyet keresni számára.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

????? ???????? (@agaveobsessed) által megosztott bejegyzés

Gyapjas tisztesfű

A tavasszal elültetett gyapjas tisztesfű Törökországban, Örményországban és Iránban őshonos. Bársonyos levelei miatt nálunk nyuszifülnek is hívják. Különleges növény, a leggyakrabban talajtakaróként, sziklakerti növényként, vagy egyszerűen díszes megjelenése miatt a kert üde színfoltjaként ültetik. Jól tűrik a szárazságot, és a rossz talaj sem akadályozza őket abban, hogy nyáron rózsaszín és lila virágokat hozzanak. Ha túl sok vizet kapnak, leveleik elfonnyadhatnak.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

moments in life ? (@___momentsinlife___) által megosztott bejegyzés

Még több kertészkedési tippet olvashatsz itt:


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!