Életforma.hu

STÍLUS

4 vidéki város Japánban, amit neked is látnod kell!

Ezek az eldugott kisvárosok, melyek a nagyok árnyékában csendben meghúzódva őrzik a több száz éves japán tradíciókat, a természetközeli, egyszerre „kint is, bent is” épületeket, a szamurájok és gésák ősi, legendákkal teli világát. Vétek lenne kihagyni a látványosságok közül!

Japán szépsége és kultúrája kétségkívül egészen egyedülálló. Ha vesszük a bátorságot, és eltávolodunk a konvencióktól és a szokványos turistacsalogató helyszínektől, egy percre bepillantást nyerhetünk egy egészen más, sokkal ősibb, tradicionálisabb és természetközelibb világba, mely ugyanannyira Japán része, mint a nyüzsgő nagyvárosok, a felhőkarcolók és a luxus. “A vidéki Japán teljesen elvarázsolt minket. Tatamin aludtunk, azt sem tudtuk, mit eszünk, és még rákérdezni sem tudtunk. Kizökkentett minket a hétköznapjainkból” – meséli Simon Karolina, a Japánspecialista vezetője, aki első kézből tapasztalta meg a vidéki Japán szépségeit.

1.) A japán skanzen, Shirakawa-go

Kanazawától mindössze 70 kilométeres távolságra fekvő apró település a skanzenek világát idézi; a városka házai egyedi látványt nyújtanak, szinte „csak tetőből állnak”. A Gassho stílusban épült 114 parasztházikót (Gassho Zukuri) az évszázadok során úgy alakították ki, hogy kibírják a térségre télen jellemző, nagy mennyiségű havat.

Shirakawa-go 1995 óta világörökségi helyszín, a japán vidék hamisítatlan képviselője, amit az országra olyannyira jellemző hagyománytisztelet, nyugalom és békesség jár át. Érdemes meglátogatni a kilátót is, ahonnan megcsodálhatók a Japán Alpok minden évszakban csodálatos tájai.

Shirakawa-go

2.) A világ egyik legkreatívabb városa, Kanazawa

Mondhatnánk azt is, hogy a kézművesség kedvelőinek kötelező, de nem muszáj megnézni a várost, csupán érdemes. 2015 márciusa óta Tokióból a Hokuriku Shinkansen szuperexpresszel 150 perc alatt lehet elérni Isikava prefektúra fővárosát.

Kanazawa az egyik leghangulatosabb japán város; a Japán Alpok, a tenger és festői folyók veszik körbe, talán emiatt is lehet, hogy művészeti élete ilyen gazdag. A város leginkább aranyfüstlemez-előállításáról híres, amit a helyiek kb. a 16. század óta azonos technológiával művelnek. Kanazawában járva a Yasue Aranyfüstlemez Múzeum mellett több helyi gyártó és művész műhelyébe is bepillanthatunk, és megnézhetjük, hogyan készülnek a többek között kozmetikai termékekben is használt, apró aranyfüstlemez-darabkák. Emellett a városban megelevenedik az ősi Japán is: szinte megelevenedik előttünk az ország gazdag, legendákkal teli történelme a szamuráj és gésa negyedben, valamint a Kenroku-en kastélyban és a hozzá tartozó mesés parkban, mely egyike Japán három legszebb kertjének.

Itsukushima-otorii-kapu

3) A „Kis Kiotó”, Takayama

A kis faházakkal teli Takayama a japán hagyományőrzés egyik ékköve: azon kevés helyek közé tartozik, amelyek máig megőrizték eredeti arculatukat és ősi hangulatukat. A városban járva olyan érzés fog el minket, mintha egy letűnt korba érkeztünk volna meg; a régi kereskedőház, az élettel teli reggeli piacok, valamint a patinás fogadók hűen mutatják az ősi Japán egyedülálló arcát.

Az erdővel körülvett, Kis Kiotónak is nevezett város a 16. században asztalosairól volt híres, akik a középkorban állítólag Kiotó palotáinak építésében is rész vettek.Mivel Takayama alig 50 kilométerre fekszik Shirakawa-gotól, a három várost (Kanazawa, Shirakawa-go és Takayama) akár egy kiránduláson is útba lehet ejteni.

4) A különlegesek között is páratlan, a Miyajima-sziget

A Szentély-szigetnek is hívott Miyajima-sziget „Japán három látképének” egyike. A szigetre érkezőket az Itsukushima-szentély fogadja, hátterében a Misen-heggyel.  Miyajima Hiroshimából könnyedén megközelíthető, az ōtorii, azaz a főkapu cinóbervöröse már messziről látható. Az Itsukushima-szentélyt a parthoz közel, cölöpökre építették – hogy dagálykor úgy tűnjön, a vízen lebeg –, a toriit pedig a parttól távolabb, a tengerben állították fel. Mindez azért fontos, mert a sziget kívülállók számára sokáig tiltott gyümölcs volt, az apró trükknek köszönhetően viszont zarándokok is látogathatták a szentélyt, hiszen az ilyenformán nem volt a szent hely része.

Itsukushima-szentély

Noha immár a turisták is megcsodálhatják a szigetet, annak tisztaságát megőrzendő mind a mai napig tilos a temetkezés, a várandós anyák pedig az íratlan szabályokat tisztelve visszatérnek a főszigetre. Miyajimán 1878 óta nem regisztráltak születést és halálesetet.

Ha a szigeten járunk, a dagálykor szinte a vízen lebegő szentély meglátogatásán kívül érdemes kipróbálni a helyi ínyencségeket, a nyers vagy sült osztrigát, vagy épp a momijimanjūt, az édes babpürével, vaníliakrémmel, csokoládéval és más finomságokkal töltött, levél alakú süteményt. (Forrás: Japánspecialista)

Hat japán ünnep, amiknek itthon is örülnénk
A távol-keleti ország kulturális szokásai ugyan furcsának, de egyben szimpatikusnak is tűnhetnek a magyarok szemévben. A Japánspecialista utazási iroda legfrissebb cikkében összegyűjtötte azt a 6 japán ünnepet, melyeknek mi magyarok is örülnénk.

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.