Életforma.hu

STÍLUS

5 tipp, hogy ne senyvedjünk hosszan a konyhában

A nap 24 órája is kevés lenne ahhoz, hogy a munka mellett minden otthoni teendőt gondosan elvégezzünk, és elég időnk maradjon a kikapcsolódásra: egy könyv elolvasására, sportolásra vagy arra, hogy egy fárasztó nap után esténként beszélgessünk a szeretteinkkel. De vannak apró trükkök, amivel mindennap gyorsan friss ételt készíthetünk, és még a kedvteléseinkre is jut időnk.

Kép: Bonduelle

Stiller Tamás séf szakmájából adódóan rengeteg időt tölt a tűzhely mellett. A mesterszakács szerint 5 alapvető dolgot kell mindig észben tartani, és így nem töltünk többé felesleges időt a konyhában.

1. Kezdjük a legelején!

Ha időt szeretnénk megtakarítani a konyhában, már az elrendezésnél vagy - ha éppen lakásvásárlás vagy -felújítás előtt állunk - már a tervezésnél odafigyelünk a részletekre. A mosogatótálcát célszerű a hűtőszekrény és a főzőlap között elhelyezni, ugyanis az így alkotott háromszög az, amit a főzés során a leggyakrabban bejárunk. A konyhaszekrényt is úgy érdemes kialakítani, hogy abban a sokat használt tányérok és poharak a mosogató közelébe kerüljenek, mert ezzel megkönnyíthetjük a be- és kipakolást.

Éppen konyhát tervezel? Mutatunk néhány álomtervezést inspirációnak!

2. Tervezzünk előre!

A mindennapos bevásárlásokkal, a pénztárnál való hosszú sorban állással hetente több órát pazarolunk el. Ehelyett inkább tervezzük meg előre, hogy melyik nap mit fogunk enni, és írjunk egy részletes bevásárlólistát. Így elég heti egyszer elmenni a közértbe, és megvenni az alapanyagokat, arról nem is beszélve, hogy a legújabb hűtőszekrényekben a zöldségek és gyümölcsök tovább tarthatók frissen, ha nem felejtjük el kivenni őket a zacskóból. Ráadásul így azon sem kell nap mint nap hosszú percekig gondolkodni, hogy vajon mit együnk vacsorára.

A jégvermektől az okos hűtőkig
Ma már nincs olyan otthon, amelyben ne lenne hűtőszekrény, természetesnek vesszük a meglétét. De képzeljük csak el, milyen lenne az élet nélküle? Saláta friss zöldségek nélkül, hűtés nélkül megromlott gyümölcsök, vagy ami még rosszabb, VB-meccsnézés hűtött sör nélkül! Így nem meglepő, hogy sokak szerint a hűtőszekrény az emberiség története során az egyik legjelentősebb találmány.

3. Rend a hűtőben is!

Egy rendezett konyhának nemcsak a látványa szép, de azzal, hogy mindig a megfelelő helyre tesszük vissza az edényeket, konyhai eszközöket, a főzést is megkönnyítjük, hiszen nem kell keresgélni a szükséges eszközöket. Főzés közben azzal is rengeteg időt takaríthatunk meg, ha a hűtőszekrényben az élelmiszereket praktikusan rendszerezzük, és megfelelően kihasználjuk a polcokat, tároló rekeszeket. Célszerű típusonként csoportosítani az élelmiszereket a hűtőszekrényen belül. Az erős illatú élelmiszerek - például sajtok, kolbászok - tárolását hűtött dobozban oldjuk meg, amit az esetlegesen felszabaduló nedvesség miatt papírral is kibélelhetünk. A hűtött doboz gyorsítja a hűtést, így az élelmiszerek tovább frissek maradhatnak.

4. Használjuk az internetet!

Sokan azt hiszik, hogy a főzés órákig tart, és ezért bele sem kezdenek. Helyette inkább gyorséttermekben ebédelnek, vagy rendelnek valamit vacsorára, ami nemcsak egészségtelen, de költséges is. Az internet ma már mindenki számára elérhető, és ott bizony rengeteg olyan gasztromagazin és -blog található, amelyek több száz egyszerűen és gyorsan elkészíthető, egészséges receptet ajánlanak. Ráadásul az internet akkor is segíthet, ha nem terveztünk előre, és nem tudjuk, hogy mit főzzünk. Válasszunk ki néhány rendelkezésére álló alapanyagot, és gépeljük be a keresőbe. Ínycsiklandozó találataid lesznek! Itt például ínycsiklandó Életforma-recepteket találsz!

5. Főzés közben is ügyeljünk a tisztaságra!

Minden főzés megkezdése előtt legyen üres a mosogató - ha lehet, a mosogatógép is –, menet közben pedig ügyeljünk arra, hogy folyamatosan elöblítsük a piszkos edényeket, konyhai eszközöket. Így nem fog halomban állni a mosatlan, miután elkészülnek az ételek, ráadásul az ételmaradékok sem száradnak rá az edényekre. (Forrás: Samsung)

Ilyenre fesd a konyhád! – 8 őrületes színvariációval segítünk!
Egy konyha megtervezésének nincsenek szigorú szabályai. Mindenben mindig lehet változatos. Ám ha néhány esetben meghökkentő, színeiben kicsi vad, formáiban rendhagyó, az még kalandosabbá, izgalmasabbá teheti. A következő képeken éppen ilyeneket láthatsz, noha itt csak a színválasztásban voltunk bevállalósabbak! Te melyiket választanád a nyolcból?


Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!
A mechanikus férfi karórák titkai

A mechanikus férfi karórák titkai 

A mechanikus órák világa varázslatos és izgalmas, különösen azok számára, akik értékelik a hagyományokat és a precizitást. De hogyan is működnek ezek a kiegészítők? Sokak számára ezek a kérdések ismeretlen területnek számítanak, mégis egyszerűen megérthetők, különösen, ha ránézünk a mechanizmusukban rejlő zsenialitásra.
Női balerina cipők őszre – hogyan viseld őket, hogy mindig gyönyörű legyél?

Női balerina cipők őszre – hogyan viseld őket, hogy mindig gyönyörű legyél? 

Az őszi hónapok beköszöntével sokan a melegebb, zártabb lábbelik felé fordulnak, de a női balerina cipők továbbra is az egyik legnépszerűbb és legnőiesebb választást nyújtják. Ezek a könnyed, kényelmes cipők tökéletesen illenek az őszi outfitekhez, legyen szó elegáns vagy hétköznapi viseletről. Az ősz változékony időjárásában is bátran viselhetők, ha megfelelően kombináljuk őket. De hogyan lehet őket úgy hordani, hogy mindig kifinomult és stílusos megjelenést biztosítsanak? Nézzük!
Tuti tippek a reszelésmentes technikához

Tuti tippek a reszelésmentes technikához 

Nőként a legszebb természetes ékszerünk a körmünk és a hajunk, amit igyekszünk a lehető legkevesebb munkával tökéletessé varázsolni. A műkörmök viselésének pedig van egy biztos velejárója: rá lehet szokni. Ez pedig azt jelenti, hogy 3-4 hetente elmegyünk a körmöshöz. Viszont ehhez hozzá tartozik az is, hogy rengeteg port kell elviselnünk. Szakemberként meg pláne.
Platform cipők – hogyan kombináljuk őket ruhákkal?

Platform cipők – hogyan kombináljuk őket ruhákkal? 

A platform cipők visszatértek a divatba, és tökéletes választásnak bizonyulnak, ha egy kis magasságot és stílust szeretnénk hozzáadni megjelenésünkhöz. Ezek a cipők nem csak kényelmesek, de sokoldalúan kombinálhatóak különféle ruhadarabokkal, legyen szó hétköznapi vagy alkalmi viseletről. Ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan hordhatjuk a platform cipőket különböző stílusú ruhákkal, hogy mindig divatosak maradjunk.
Miért elengedhetetlenek a férfi és női köntösök a tisztálkodási rutinhoz?

Miért elengedhetetlenek a férfi és női köntösök a tisztálkodási rutinhoz? 

Egy puha meleg köntös mindig kellemes hangulatot ad a hűvös reggelekhez. Viszont nem csak ennyi az előnye annak, ha beszerzünk egy minőségi köntöst otthonra, és élvezzük annak minden kényelmét.
700 új termékkel bővült a dm kínálata a szépség és egészség jegyében

700 új termékkel bővült a dm kínálata a szépség és egészség jegyében 

A dm idén tavasszal ismét 700 új termékkel bővítette kínálatát, az arcápolás, a natúrkozmetika, reform élelmiszer, gyógytermékek, szájápolás és háztartás kategóriákban. A bővítésnek köszönhetően ismét több magyar márka termékei is helyet kaptak a dm polcian és online shopjában. A választék kialakításában a vásárlók véleményét is figyelembe vette a drogéria.