Életforma.hu

STÍLUS

7 dolog, amit ne felejtsünk otthon

Amikor közeleg az indulás, nem kis feladat mindent összepakolni, ami szükséges, különösen, ha többen utazunk, esetleg gyerekekkel együtt. Sokszor olyan holmik is otthon maradnak, amelyek később nagyon hiányoznak, végig a nyaralás alatt átkozhatjuk a feledékeny fejünket.

Akadnak olyanok, akik listát készítenek és bőszen pipálnak csomagolás közben, mások lazábbra veszik a figurát és csak az emlékezetükre hagyatkoznak. Reméljük, mindkét típus hasznát veszi ennek az összeállításnak, amelyben összegyűjtöttük azokat a dolgokat, melyek könnyen feledhetőek, mert nem feltétlenül szükségesek az utazáshoz, de mégis sokat segíthetnek, ha a kezünk ügyében vannak a vakáció alatt.


1. Az a könyv, amit mindig is el akartunk olvasni

Mindenkinek van egy-két olyan könyv a polcán, amit nem sikerült még elolvasnia, de már jóideje készül rá, csak valahogy a hétköznapokon sosem került rá elég idő. A nyaralás remek alkalom az ilyen hiányok pótlására, a legjobb, ha be sem kapcsoljuk a tévét, csak ráérősen elmerülünk a történetben. Ha különlegesen szép vagy értékes kötetet választunk, érdemes védőborítóba csomagolni, de talán a Háború és béke első kiadása nem feltétlenül a tengerpartra való. Bár szép dolog a művelődés, azért jobban járunk, ha nem választunk túl nehéz könyvet egyik értelemben sem, hiszen kinek van kedve cipelni vagy szenvedni, amikor pihenhet és szórakozhat is.

2. Olvasószemüveg és kontaktlencse

Hiába csomagoltuk be azonban a vágyott könyvet, vásároltuk meg kedvenc magazinjainkat, ha nincs mivel olvasni, csak révedhetünk a messzeségbe.

3. Mobil/mp3/ kameratöltők

Bár egy pár napos utat szinte minden műszaki eszköz kibír egyetlen töltéssel, egy hétre már nem érdemes elindulni a megfelelő kiegészítők nélkül, különben se sms-t nem tudunk írni a családnak, se zenét hallgatni nem lehet, és persze a legszebb fényképeket, videókat is az utazás vége felé lehetne elkészíteni, amikor a kamera már esetleg rég lemerült az állandó használattól. Fontos, hogy előre tájékozódjunk az adott ország hálózatáról, ha nem olyan, mint a hazai, akkor a töltő mellé megfelelő adapterre is szükség lesz.

4. Fogamzásgátló

Nincs annál kényelmetlenebb, amikor az utazó szerelmespár női tagja csak a szállodában veszi észre, hogy otthon felejtette a tablettákat, mert azt aztán egészen biztosan nem lehet ott helyben pótolni. Óvszert még csak-csak találhatunk, akár még a megszokott márkákkal is összefuthatunk, ha Európán belül maradunk, de ha messzebb megyünk, akkor érdemes ezeket az kellékeket is a csomagba tenni. Elvégre más kultúra, más szokások, így előfordulhatnak meglepetések.

5. Gyógyszerek

Remélhetőleg senki nem lesz beteg a nyaralása alatt, de a jól bevált fejfájás-csillapító vagy gyomorpirula azért biztos, ami biztos alapon jobb, ha bekerül a bőröndbe, ahogy a másnaposság elleni szerről sem érdemes megfeledkezni.

6. A munkahelyi levelezés webes elérhetősége

Természetesen azért utazunk el, hogy ne dolgozzunk, de vészhelyzetek mindig adódhatnak és ilyenkor jó, ha kéznél van a megfelelő cím, hogy ne kelljen kétségbeesve telefonálgatnunk a céges rendszergazdának. A legtöbben a felhasználónevüket és a jelszavukat sem feltétlenül tudják, úgyhogy azt is hasznos előre beszerezni és, ugye nem is kell mondanunk, megfelelő helyen tárolni, ahol senki nem férhet hozzá.

7. A banki ügyfélszolgálat száma

Az utazók egyik rémálma a táska, pénztárca elvesztése vagy ellopása, ami azért szerencsére kevesekkel történik meg, de feltétlenül fel kell rá készülnünk. Értelemszerűen azt a telefonszámot, ahol azonnal le tudjuk tiltani a bank- és hitelkártyáinkat, nem okos dolog a táskánkban tartani, mert azzal együtt tűnhet el, ezért egy külön papíron a bőröndben tárolva több hasznát vesszük, ha bekövetkezik, amitől mindig is féltünk.

Forrás: www.ujszo.com nyomán


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.