Életforma.hu

STÍLUS

A fertőző elegancia

Mondok valamit az eleganciáról, amely fertőz. Finom kis epidémia ez. Megemeli a közönségest, a vacakot, a talmit vagy csak úgy a hétköznapit. A minap volt szerencsém koncerten hallgatni Mahler VI. szimfóniáját. Ehhez tényleg szerencse kell, ugyanis ritkán játsszák.

Hatalmas zenekari apparátust igénylő monstre alkotásról van szó, amely minden értelemben próbára teszi a zenekart, nemkülönben a közönséget. Nem hencegek, csak úgy mondom, hogy e művel avattam a magam részéről a Művészetek házát és új, világraszóló koncerttermét - de erről majd máskor. Az 1700 nézőt befogadni képes hatalmas terem végre teret, helyet tudott adni a Mahler műnek és a Fesztiválzenekarnak. Nem kellett a Zeneakadémia kicsi színpadán szoronganiuk a zenészeknek, az ütősök nem szorultak fel a még a teremnél is levegőtlenebb kórusülésre. A hat dob szépen, tágasan sorakozott egymás mellett, és festőileg hatott a jobb szélen a két hárfa is.

Na most... Mahlernek ebben a gigantikus opuszában szerepel többek között három pár kolomp. Mindközönséges kolomp, amelyet egyébként a megfelelő állatok vezető pozícióban a nyakukban viselnek és lassú bandukolásuk közben megszólaltatnak a legelőn. Ezúttal három - természetesen frakkot viselő - úr állt fel, amikor elérkezett a pillanat. Két karjukat egyszerre emelték, könyökben egyforma szögben hajlítva, majd a karmester intésére finoman és elegánsan megrázták a kolompokat, majd ismét. A hangszerré avanzsált - nem is tudom - mezőgazdasági eszközök valószínűleg sose láttak állatot, feltehetőleg az alkalomra készült, szépen kifényesített réz alkalmatosságok voltak, amelyek e ritka percektől eltekintve minden bizonnyal a hangszerraktárban pihennek.

Aztán eljött az a zenei pillanat, amikor az egyik dobosnak finom és könnyed mozdulattal élére kellett fordítania hatalmas hangszerét, az ütők tárolására való polcról fel kellett emelnie két fanyelet, amelyek végén barna bőrrojtok helyezkedtek el. A zenész mindkét keze magastartásba lendült, egy pillanatig úgy is maradt, majd kétütemnyit csattintott váltott kézzel a sleffentyűkkel - elnézést, nem ismerem a szakkifejezést -, miután befejezte, jobb karja leereszkedett, a bal viszont utolérhetetlen grandezzával a magasban maradt. Egészen addig, amíg mintegy négy másodperc múlva megismételte a műveletet. Amikor ezt is befejezte, ismét kitartotta sleffentyűs balját, hogy ne csak a zenei hangzás, hanem a látvány is szép szimmetriát mutasson. Aztán leengedte a karját, a dobot visszafordította és leült. Gyönyörű koreográfia volt.

Még egy ütős meglepetése van e műnek. A felső sor közepén helyet foglaló, magas karcsú úr, aki egyébként a cintányérokat kezelte, egyszer csak lehajolt és felemelt valamit, amiből egyelőre mindössze a majd másfél méteres fanyél látszott. A letámasztott valami a füléig ért. Aztán a helyhez és a körülményekhez képest meglepő lendülettel megragadta a nyelet, amelynek a végén egy hatalmas fahenger volt - voltaképpen egy irdatlan kalapács -. Gyönyörű, atlétikus mozdulattal, kirobbanó erővel lesújtott. Egyszer. Kiegyenesedett, mozdulatlanul állt, amíg kifogástalan frakkja helyre nem csúszott, eltüntette hangszerét és leült. Elegáns volt. Mint a zenekar, mint a dirigens Fischer Iván, mint az új terem, mint a közönség. A jó munka mindig elegáns, pláne, ha az alkotó pl. Mahler.

Faragó Judit


Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.