Kálváriája egy derűs, júniusi napon kezdődött. Ez a nap is olyannak indult, mint a többi. A reggeli dugóban Whitney Huston-t énekelt, az irodába érkezve háromnegyed órát értekezett kolléganőivel a Született feleségek legújabb, viharos történéseiről.
Főnöke szobájába lépve rögtön érezte, hogy valami nem stimmel - ez volt az első jel... A nyakkendőcsomón ülő fej ugyanis egy hatalmas aktakupac mögül tűnt a nő szemébe. "Te jó Isten, a Főnök tegnap este nem dolgozott!" - villant át az agyán. "Biztos elhagyta a neje. Nem csoda, én se szívesen osztoznék lefűzőkkel az ágyban...- de gondolatmenetét ezen a ponton megszakították: "Legyen kedves, folytassa a munkát, amit tegnap elkezdett!" "Ennyi? És hol van a napi 25 óra alatt elvégezhető feladat dömping?" - morfondírozott mielőtt nekiállt volna elújságolni a kollegináknak, hogy a Főnök magánélete válságba jutott.
A nap hátralévő része kellemesen telt. Mivel a tegnap elkezdett munkát igazság szerint már tegnap befejezte, volt ideje olyan dolgokra, amiket már ezer éve halogatott. Bejelölt ötvenkét embert az IWIW-en, kinyomtatta néhány tunéziai szálló árlistáját, és ebédidőben elszaladt venni egy új, nőiesebb(nek vélt) klumpát.
Vidáman és kipihenten ért haza, amikor is a lépcsőházba toppanva kezdetét vette a tragédia. "GÓÓÓÓÓÓL, GÓÓHÓHÓHÓÓÓÓÓÓL! Jajjjj, de széééééééép volt!" - ütötte meg fülét az artikuláltatlan ordítás, miközben bedugta kulcsát a postaláda zárába. A nő érezte, hogy szívveréséből szabályosan kimaradt egy dobbanás. Igen, az üvöltésben ráismert férje hangjára...
A nő különösen a foci EB-k alatt sajnálta, hogy ateista. Sörszagú, horkoló, a szurkolás izgalmától teljesen kimerült férje mellett feküdve az ágyban hosszú órákon keresztül álmodozott arról, hogy milyen átkokat kérne az Istentől a játékosok fejére. Lesántulás, ínszalagszakadás, combnyaktörés, és infantilizmusáról tanúskodva még a bárányhimlő is szerepelt a repertoárban. A bírókhoz légzőszervi betegségeket vizionált. Nem, egyszerűen képtelen volt belenyugodni, hogy lecserélték egy csapat izzadó férfire...
Házassága során sok anti-EB stratégiát kidolgozott már, de mindhiába - mindegyik kudarcot vallott. Akkor döntötte el, hogy többé nem próbálja megakadályozni férjét a meccsnézésben, amikor legszexisebb, különleges alkalmakra tartogatott fehérnemű szettjében férje és a TV közé állt. "Drágám, hoznál egy sört?" - volt a válasz igyekezetére.
Miközben könnyek közt, kéjesen vagdalta apró darabokra a TV újságot, megfogadta: elhagyja az urát. Ekkor azonban férje egy kedélyes böfögés kíséretében betoppant a szobába: "Nna, ez jó volt! Remélem négy év múlva is így fognak küzdeni a fiúk.". A nő szeme felcsillant: "Vége! Vége van!".
Miközben búskomoran baktatott felfelé a lépcsőházban, kezében a Népszabadság EB mellékletével, ez az emlék lebegett előtte. Tudta, hogy nem tart örökké, tudta, hogy már nem egyszer túlélte, de mégis...hirtelen magányosnak és elgyötörtnek érezte magát.
Benyitván a lakásba átsuhant az agyán, hogy elmegy az esti misére, majd lemondó, megfáradt hangon megkérdezte:
"Kérsz egy sört, drágám?" 
F.K.M.
