Életforma.hu

STÍLUS

A jégvermektől az okos hűtőkig

Ma már nincs olyan otthon, amelyben ne lenne hűtőszekrény, természetesnek vesszük a meglétét. De képzeljük csak el, milyen lenne az élet nélküle? Saláta friss zöldségek nélkül, hűtés nélkül megromlott gyümölcsök, vagy ami még rosszabb, VB-meccsnézés hűtött sör nélkül! Így nem meglepő, hogy sokak szerint a hűtőszekrény az emberiség története során az egyik legjelentősebb találmány.

Az élelmiszerek eltarthatóságában nagyon fontos szerepet játszik az alacsony hőmérsékleten való tárolás. Ezt már az őskorban is felismerték, hiszen az elejtett vadat hóval, jéggel hűtötték. Később az ókori görögök és a rómaiak földbe ásott jégvermeket használtak az élelmiszerek tárolására, a középkorban pedig pincékben és kutakban hűtötték az élelmet.

Nagy szerencse, hogy már nem kell jégtömbökkel bajlódni - Kép:Samsung

Az idő múlásával egyre nagyobb igény mutatkozott a táplálékok, húsok tartósítására, a gyümölcsök, italok és borok hűtésére, így megkezdődött a jégkereskedelem és a mechanikus hűtőberendezések korszaka. A jéggel történő hűtésnek egészen a 19. századig meghatározó szerepe volt.

Az első sikeres mesterséges hűtési eljárás a skóciai születésű William Cullen nevéhez fűződik, majd az első gőzzel működő hűtőgép terveit Oliver Evans amerikai mérnök alkotta meg 1805-ben. Az első igazi, akkor még gőzzel működő „hidegcsináló gépet” az egyesült államokbeli John Gorrie építette meg a 19. század közepén. Ezt követően számtalan technikával kísérleteztek, de végül a kompresszoros megoldás vált be, amely bizonyos gázok összepréselése révén hozza létre a hűtőközeget.

A kisebb méretű háztartási hűtőszekrények csak a 20. század elején jelentek meg. Az első elektromos hűtőt, azaz a frizsidert Chicagóban, adták el. Karrierje azóta töretlen. 1928-ban újabb mérföldkövet jelentett a freon feltalálása, ami Thomas Midgleynevéhez fűződik. A freon színtelen, szagtalan hűtőközeg, amely nem jelentett robbanásveszélyt, és nem volt egészségre ártalmas, mint a korábban alkalmazott ammónia. A freon alkalmazása forradalmasította a háztartási hűtőszekrények elterjedését: 1937-ben az Egyesült Amerikai Államokban már minden második háztartásban volt ilyen készülék. Később aztán kiderült, hogy a freon a levegőbe jutva károsítja az ózonréteget, így betiltották az Európai Unióban. Ezért ma már a technológia a környezetvédelmi céloknak megfelelő megoldásokat részesíti előnyben.

Pénztárcakímélő készülékek
Ma már egy kényelmes háztartás elképzelhetetlen gépek sokasága nélkül: segítenek a mosásban, főzésben, takarításban, nagyban megkönnyítik az otthoni munkát. Nem mindegy azonban, hogy ezek a készülékek mennyi áramot fogyasztanak. Egy átlagos méretű A++ energiaosztályú hűtővel akár 10 ezer forintot is spórolhatunk évente.

Napjaink frizsidere már nemcsak a hűtésre helyezi a hangsúlyt, hanem a család mindennapi életének részese kíván lenni, és ennek megfelelően különböző okos funkciókkal turbózzák fel őket. Ráadásul a modern hűtőszekrény a konyhabútor divatjával változik, így a gyártók is egyre nagyobb figyelmet fordítanak a dizájnra is, a praktikus kialakítás és a költséghatékony működés mellett. (Az is nagyon fontos mind a környezet, mind a pénztárcánk szempontjából, hogy mennyi energiát használnak a régiekhez képest.) Például Gareth Lewis, a Samsung fogyasztói elektronikai üzletágának vezetője elmondta, hogy a vállalat vadonatúj Food ShowCase hűtőszekrényének kialakításakor azt vezérelte őket, hogy okos megoldásokkal könnyítsék a családok életét, és a készülék minden egyes négyzetcentiméterét a végletekig kihasználják. A tervezésnél nagy figyelmet fordítottak arra, hogy a fogyasztók tökéletesen átlássák a készülékben tárolt élelmiszereket, könnyedén és gyorsan hozzáférhessenek a leghátsó rekeszekben tárolt kis apróságokhoz is. A készülék három fő zónára osztható: főzés, család, gyerek.Az elsőbe a főzés közben leggyakrabban használt élelmiszerek kerülnek - például tojás, sajt vagy a különböző szószok -, a másodikba a család által rendszeresen keresett élelmiszerek, italok, gyümölcsök kerülnek, az alsó gyerekrészt pedig a kisebb harapnivalók számára tarthatjuk fenn.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.