Az hisszük, hogy jövőnket tetteink formálják, és gyakran előre meg van írva. Ott vár az emberre az útja, és csak rá kellene tennie a lábát. Minden emberi élet az ember kezében van, mi alakítjuk sorsunkat, és hozzuk döntéseinket.-Mondják.

Gyakran tapasztaljuk a környezetünkben, hogy nagyon jónak, becsületesnek, rendesnek, lelkiismeretesnek tartott emberek nem igazán élnek jól, egész életükben küszködnek, harcolnak, és előfordul, hogy valami súlyos betegségben korán meghalnak. Ezzel szemben vannak úgymond hitvány, semmirekellő, megbízhatatlan emberek, akik pedig nagyon is jól élnek, nem betegeskednek, és még a szerencse is segíti őket.

Sajnos manapság ezekből az emberekből egyre több van. Miért van ez, hol van hát az igazság? A sors vajon nem azonos mércét alkalmaz velünk szemben?

A válasz erre az, hogy a sors mindig és mindenkivel szemben megfelelő mércét alkalmaz. A sorsunk testre szabott, érdekükben és értünk olyan, amilyen. Célja sohasem a büntetés, hanem annak segítése, hogy fejlődjünk. Nehézségeink, megpróbáltatásaink tanítanak bennünket, mert ilyenkor lehetőségünk van átértékelni azt, ahogyan korábban gondolkodtunk, tettünk, éltünk. És itt a nyomaték mindenekelőtt a gondolkodásra helyeződik.

 A "jó és rossz emberek" esetében jellegzetes különbség mutatkozik a gondolkodásban: a "jó ember" minden gondolatában jelen van a világ ítélete, míg a "rosszéban" ez csak csekély mértékben.

A két embernél tehát jelentős különbség mutatkozik az ítélkezésben. Miközben a "jó ember" folyamatosan azt vizsgálja, hogy az egyes cselekedetek jók-e vagy rosszak, óhatatlanul elítéli azokat az embereket, akik szerinte rosszat tesznek.

 A "jó ember" önmagát folyamatos ítélkezés alatt tartja, szeretne megfelelni a saját elvárásainak, és mások szemében is mindig jónak szeretne maradni. Ezzel magyarázható, hogy a legtöbb "jó ember" betegségben hal meg, mert állandó lelki hánykódása kikészíti a szervezetét.

A "rossz ember" sokkal lazábban viszonyul mindehhez, a családhoz, a pénzhez, a kapcsolatokhoz. Ezért van az, hogy a rossz embereknek sok pénzük van, és tömérdek mennyiségű barátjuk, illetve rengeteg párkapcsolatuk. A "rossz ember" nem foglalkozik azzal, hogy egy-egy cselekedet jó-e vagy rossz, ezért sokkal kevesebbet ítélkezik a külvilágról, és persze önmagáról is. Korábbi bűnei miatt magát nem ítéli el, nem emészti magát.

A két típus között a gondolatok és tettek összhangjában is lényeges különbség mutatkozik. Ha a "jó ember" szeretne valamit, sokat gondolkodik, mérlegel. Mire a tettekre kerül a sor, valójában már egészen mást tesz, mint amire eredetileg gondolt. Ugyanez a "rossz emberre" nem jellemző, amit gondol magában azt meg is teszi. Nem gondol a jövőre, a következményekre, úgy cselekszik, ahogy az neki az adott szituációban kellemes.

A végkövetkeztetés persze nem az, hogy váljunk "rossz emberré", mert akkor meggazdagodhatunk, és nem leszünk betegek.

A "rossz embernek" is van szíve, és tudatában van annak, hogy nem cselekszik helyesen egyes szituációkban. Ugyan gyorsan továbblép a problémákon, eltusolja, de lelke mélyén vágyik arra, hogy a jók táborába tartozzon.

A "jó emberek" hamarabb megtalálják a boldogságot, mint a rosszak. Mert a rossz ember nem tud jövőben gondolkodni, csak az adott térben és időben.

A "rossz ember" végzete a magány, a "jó emberé", pedig a boldogság, mert mindent értékel az életben.

DA