Sokan meglepődnek, amikor megtudják, hogy a kiskertek "réme", a vakond a védett állatfajok közé tartozik. Ha meg akarunk szabadulni a virágágyásunkat, gyepszőnyegünket dimbes-dombos tájjá változtató, föld alatti alagútépítő "mestertől", tanácsos olyan védekezési formát választanunk, amellyel csupán elriasztjuk a hívatlan vendéget.

Az alábbiakban megpróbáljuk összefoglalni az eddig ismert vakond-riasztó módszereket. Először fel kell deríteni, melyek a használatban lévő vakond-járatok. Egyengessük el este a vakondtúrásokat, így másnap reggel a friss túrásokból következtethetünk az aktuális útvonalra. A vakond föld alatti életmódja folytán gyakorlatilag vak, tájékozódásában a szagló- és hallóképessége játszik fontos szerepet. Így nekünk is ezekre a szerveire kell hatnunk.

Kertészgenerációk sora által alkalmazott eljárás a terpentinnel vagy petróleummal átitatott rongycsomó elhelyezése a járatban. Fontos, hogy minden friss túrásba helyezzünk el egy-egy ilyen rongycsomót. Sokak szerint a kátrány is hatásos, mások az aprított fokhagymára esküsznek. Mindegyik megoldás arra alapszik, hogy a vakond orra rendkívül érzékeny az anyagok által kibocsátott erős illatokra, így inkább szedi a sátorfáját és odébbáll.

Gyakori tanács a vakond elriasztására alkalmas növények ültetése. Ezek közé tartozik az Euphorbia lathyris, amelyet magyarul emlegetnek hasindító kutyatejként, nagy sárfű vagy kerti sárfűkén is. Angolszász elnevezése a "Mole plant" (vakond-növény), illetve "Petroleum plant" (petróleumnövény). Évelő növény, nálunk fagymentes helyekre dísznövényként ültetik. A növény minden része - így a föld alatti része is - mérgező tejnedvet termel, melynek illata emlékeztet a petróleum szagára. Ez a tejnedv azonban csak a növény sérülésekor kerül a felszínre, és mivel a vakond a növényeket nem károsítja, előfordulhat, hogy azt akadályként egyszerűen kikerüli. Kisgyermekes családok esetén ez a növény mérgező volta miatt nem ajánlott.

A vakond problémára megoldást ígérő másik növény a földi- vagy más néven gyalogbodza (Sambucus ebulus), melynek levágott szárát kell a vakond járataiba bedugni. Ez az évelő növény szintén mérgező (nem szabad összetévesztenünk a házi-kertekben gyakori fás szárú feketebodzával), közútjaink mentén gyomnövényként gyakran előfordul.

A legelterjedtebb, legismertebb módszer a sörösüveg alkalmazása. A friss vakondtúrásban elhelyezett üveg szeles időben hatásos, fütyülő hangja elriasztja a vakondot. Modernebb módszer az azonos hatásmechanizmusú, váltakozó frekvenciájú hangot kibocsátó vakond-riasztó készülékek használata. Léteznek a járatokban elhelyezhető nem letális, azaz a vakond életét és épségét megkímélő csapdák is. A vakond gyanútlanul besétál, de kimenni már nem tud. Ezeket a csapdákat rendszeresen ellenőrizni kell, nehogy a túl sokáig benne időző vakond elpusztuljon. Az elfogott állatot ezután a kertektől távolabb, egy megfelelő helyen szabadon engedhetjük.

A vakond természetes ellenségei a ragadozó madarak, a gólya és a nyest. Az utóbbi a legveszedelmesebb a vakondra nézve, hiszen a nyest könnyen be tud jutni a vakond járataiba. Külföldön már alkalmazzák a nemrégiben kifejlesztett, a nyest vizeletét tartalmazó sprayt. Az eljárás alapja, hogy a vakond messze elkerüli a járataiba tévedt nyestet. A spray illatát megérezve arra a következtetésre jut, hogy ismét a nem szívesen látott vendég kereste fel járatait, ezért jobb, ha visszafordul.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a vakond nem károsítja a kerti növényeket, csupán esztétikai kárt okozhat. Ezt messze ellensúlyozza haszna, amely a talajban élő kártevők pusztításában nyilvánul meg. Érdemes tehát végiggondolnunk a vakond elűzése előtt, hogy mi jelenti a nagyobb problémát: a talajban lakó pajorok, lárvák és százlábúak, melyek megrágják növényeink gyökerét, vagy pedig a vakond, "aki" segítségünkre lehet ökológiai növényvédelmünkben. Az is figyelemre méltó, hogy olyan talajban, amelyben nem találhatók az előbb említett ízeltlábúak, ott táplálék híján vakond sem fordul elő.