Életforma.hu

STÍLUS

A kulturprogramokban nincs uborkaszezon!

Annak ellenére, hogy nyáron bezárnak a színházak, pihennek a társulatok, szinte minden városban valamilyen nyári fesztivál műsorai kínálgatják magukat

Keszthely

Nyári színházat kínál a Festetics-kastély parkjában a Keszthelyi Nyári Játékok programja. A Básti Juli-Puskás Tamás művészházaspár által kilenc éve megszervezett programsorozatban idén Shakespeare A velencei kalmár című darabját játsszák a Vidám Színpad művészei, Haumann Péter főszereplésével. A festői környezetben az előadásokat augusztus 1. és 3., valamint 7. és 9. között tartják meg. Esőnapok: augusztus 4. és 10.

Velencei-tó

Országosan ismert előadók mellett helyi művészeti csoportok produkcióit is meg lehet tekinteni a színpadon június 20. és augusztus 9. között a Velencei-tavi Nyári Játékok alkalmából, közben családi programok is várják az érdeklődőket. Zichyújfalun például augusztus 2-án egész napos esküvői fesztivál lesz divatbemutatókkal, hintózással, míg Sukorón augusztus 8-ától többek között koktélbárral, chill-out zenékkel, este pedig változatos könnyűzenei koncertekkel szórakoztatják a közönséget.

Tihany

Az elmúlt években nagy sikert aratott Tihanyi Szabadtéri Játékok idén is változatos színdarabokkal, koncertekkel várják a látogatókat, július 4-étől augusztus 16-áig minden pénteken és szombaton. Augusztus elsején például a Thália Színház nagy sikerű Mindhalálig Beatles előadásának koncertváltozatát, míg 15-én Vári Éva önálló Edith Piaf-estjét, egy nappal később pedig A szegény hekus esete a papagájjal című vidám színdarabot mutatják be a Budapesti Kamaraszínház előadásában.Dunakanyar

A Dunakanyar Nyári Játékok szervezésére Budakalásztól Visegrádig tizenhárom település fogott össze. A programok között szerepel többek között augusztus 2-án Pócsmegyeren, a surányi Napsugár téren a Hot Jazz Band koncertje, a dixilandstílus kedvelőinek nagy örömére.

Budapest, Margitsziget

A Szabad Tér Színház programsorozatának egyik legfontosabb idei premierje Gounod-Shakespeare Rómeó és Júliája. Az augusztus 15-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon játszott eklektikus műfajú előadásban egyenértékű szerepet kap a klasszikus opera, a prózai színház és a tánc. A rendhagyó előadás parádés szereposztása, különleges díszletei és kosztümjei, s persze az örökké népszerű téma garantálja a remek estét.Budapest, Óbudai-sziget

Egy nyári fesztiválkörképből nem maradhat ki az idén 16. alkalommal megnyíló Sziget Fesztivál. Az augusztus 12. és 18. között zajló esemény számos változatos műfajú és stílusú produkciója közül e helyen a fesztivál "mínusz egyedik" napjára, tehát augusztus 11-ére hagyományteremtő szándékkal megszervezett Magyar Dal Napját emelnénk ki. Az ünnepi hangulat megteremtésére a nagyszínpadon délután 4 órakor kezdődő monstrekoncerten az elmúlt öt évtized beat-pop- rock daltermésének emblematikus szerzeményeiből hangzik el egy hétórás válogatás.

Valamennyi rendezvény részletes programja elérhető az interneten.

Összeállította: T. G.

Fotó: Éberling András, Nemes Róbert, Szilágyi Gábor, www.panoramio.com, www.hotel-yachtclub.hu

A cikk a Piac és Profit magazin 2008. július-augusztusi számában jelent meg.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.