Életforma.hu

STÍLUS

A legjobb megoldás a kánikula enyhítésére

2050-ig 3,5-5 °C fokkal emelkedhet a globális átlaghőmérséklet a legfrissebb előrejelzések szerint, vagyis a jelenleginél is forróbb nyaraknak nézünk elébe. Szakértők szerint ugyanakkor a természetes anyagokból készült hőszigetelés, árnyékolással együtt 5-7 °C fokkal is csökkenti a lakások belső hőmérsékletét, hatékony és környezetbarát megoldást nyújtva a nyári kánikula és a 8-10 ezer forinttal magasabb villanyszámlák ellen, míg télen a fűtésköltséget és az ebből eredő CO2 kibocsátást csökkenti.

Az OMSZ adatai szerint Magyarországon az átlaghőmérséklet 2012-ben február és december kivételével minden hónapban jóval a sokévi átlag felett alakult, s ugyanez igaz 2011-re is, ráadásul nem csak hazánkban. A globális hőmérséklet folyamatos emelkedése miatt az IEA (Nemzetközi Energia Ügynökség) új energiapolitikai irányvonalat javasol, mely lakossági szinten elsősorban az elektromos berendezésekre, világításra, az épületek fűtésére és a légkondicionáló berendezésekre fókuszál.

Kevesen tudják ugyanis, hogy ha 8 órán keresztül hűtünk 1 helyiséget, az annyi energiát emészt fel, mintha 2 napig folyamatosan bekapcsolva tartunk egy tévét.

Légkondi: ördögi körforgás

A klímaberendezések áramfogyasztása növeli az üvegházhatást okozó CO2 kibocsátás mértékét, vagyis minél inkább hűtjük vele a lakást, annál inkább növeljük a külső meleget, ami ellen védekezünk. Környezetvédelmi és iparági szakértők is egyetértenek abban, hogy a természetes anyagból készülő hőszigetelés lényegesen jobb megoldást jelent.

„Hőszigetelt házfalak esetében nehezebben emelkedik meg a belső hőmérséklet, mintha egy nem hőszigetelt falra tűz a nap, ráadásul egy lakást négyszer annyi energiát igényel mesterségesen lehűteni, mint felfűteni” – mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation ügyvezető igazgatója. „Egy átlagos hűtő berendezés havonta kb. 250 kWh-val növeli az áramfogyasztást, vagyis havi 8-10 ezer forinttal magasabb villanyszámlát okoz, míg a szigetelés mind anyagi, mind környezeti szempontból lényeges spórolásra ad lehetőséget; télen-nyáron – tette hozzá az igazgató.

Téli mennyiségű energiafogyasztás nyáron?

Míg korábban a korai sötétedés és a fűtés miatt a téli időszak járt nagyobb energiafogyasztással, a Mavir tájékoztatása szerint ma már nyáron, tartós kánikulában a klímaberendezések használata miatt az átlagosnál 15-20 százalékkal is több lehet a villamosenergia-felhasználás. Ez eléri, sőt, olykor meghaladja a téli fogyasztást.

Ezzel szemben megfelelő szigeteléssel télen a falak állapotától függően 35-40%, de akár 60-65%-os energia-megtakarítás is elérhető, míg nyáron 5-7 °C fokkal csökkenthető a lakások hőmérséklete, így a klímahasználat feleslegessé válik. A hűtési és fűtési költségeken is spórolva, a szigetelésbe fektetett összeg 2-4 év alatt is megtérülhet, hosszú távon pedig minden szigetelésbe fektetett forint 7 forint hasznot hoz.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.