Életforma.hu

STÍLUS

A minőségi konyhabútor

Egy igazán jó konyhában a munkapult és a hátfal megjelenése különösen fontos, hiszen nagy felületük meghatározó a konyha látványában. Mivel azonban ez a konyhai munka valódi színtere, nemcsak a szépség, hanem a használhatóság és tartósság is döntő fontosságú.

Dekorral borított faforgácsból készül a legtöbb munkalap. A népszerűsége főként alacsonyabb árának köszönhető. Ez a típus ellenáll a legtöbb savnak, és legalább 80-130, az extra darabok akár 180 fokig a hőnek is. A munkapult strapabírása és tisztán tarthatósága leginkább a dekor fajtájától függ. Mellette szól a széles szín- és mintaválaszték, valamint az, hogy maximum 120 centis szélességéből szinte bármilyen konyhába megfelelő méret vágható. A tartós megoldás érdekében érdemes a hagyományosnál legalább egy centivel vastagabb, 38 milliméteres típusok között válogatni, de a minimál dizájnú konyhákhoz ennél is testesebb, hat-nyolc- vagy akár tízcentis pult illik.

A megmunkálás és az élzárás is sokat fejlődött. A korábban jellemző, az egyik oldalán kerekített élű, "postformingolt" munkalapok helyett műanyag (ABS), fa, fém és felületazonos élzárásokkal vagy élbeültetéssel készülő darabok jelentek meg, és a pult darabjainak illesztése is szinte láthatatlan az összemarás technikájának köszönhetően. E típus luxuskategóriájú terméke - árban és minőségben egyaránt - az úgynevezett kompakt lemez, amelynek kemény anyaga szinte mindent kibír.

A kő anyagú megoldás is kedvelt, figyelembe kell azonban venni, hogy merevsége miatt az ilyen munkalap eltörhet, porózus szerkezete megfelelő impregnálás nélkül elszíneződhet. A legismertebb fajták közé tartozik a gránit, amely nemcsak hő- és karcállósága, de változatos, dekoratív megjelenése miatt is népszerű. A gránitnál puhább márvány könnyebben sérül, és esetében az előbbi problémák is nagyobb eséllyel jelentkezhetnek. A kompozit munkalapok a legmodernebb technológia segítségével orvosolják az előbb felsorolt problémákat. A kőzúzalék és akril keverékéből elállított anyag ütés- és saválló, nem színeződik el és hatalmas szín- és mintaválasztékban kapható - többek között kőhatású kivitelben is. Élettartama akár több évtized is lehet. Az összetevők arányától függően eltérő tulajdonságokkal rendelkezik. A magas műgyanta tartalmú típusok - például a Corian - előnye a meleg tapintású felület, valamint az, hogy rugalmasságuknak köszönhetően bármilyen alakzat kialakítható belőlük, a csiszolás után láthatatlan illesztésekkel. Viszont érzékenyek a hőre és könnyen karcolódnak, bár sérüléseik nyom nélkül javíthatók. A magas kőtartalmú kompzit anyagok - például Technistone -természetesebb hatást keltenek, sokkal magasabb hőmérsékletet is elviselnek, és olyan ellenállóak, hogy akár vágni is lehet rajtuk. Viszont nem hajlíthatók, és az illesztéseket sem lehet teljesen eltűntetni, bár így is szebben megmunkálhatók, mint a természetes gránit.

 A tömörfa pultok a természet szerelmeseinek valók. A meleg hatású lap lehet bükk-, tölgy-, akác-, esetleg diófa alapanyagú. A tömörfának nevezett pult valójában parkettaszerűen összeillesztett vékony lapokból készül, hogy elkerülhető legyen a vetemedés. A minőségi munkalapok felületét minden esetben kezelik, mivel könnyen karcolódnak, és a nedvességet is nehezen bírják. A fa nemcsak gyártáskor, de a használat során is folyamatos gondozást igényel. Nem tartozik az alacsony árkategóriába a furnérozott pult sem, és bár nagyon szép, még sérülékenyebb.A fém vagy üveg munkalap különleges és modern.

A hűvös tapintású és megjelenésű rozsdamentes acél a leghigiénikusabb. Kiválóan bírja a hőt, és ellenáll a savaknak, Ám ahhoz, hogy igazán szép legyen, folyamatosan törölgetni kell róla az ujjlenyomatokat, bár létezik kevésbé érzékeny kivitel is. Rendkívül elegáns megoldás, hogy - csakúgy, mint a kompozit esetében - a pult saját anyagából kialakítható a mosogató, a vízelvezető és a hátfal. Az edzett üveg munkafelület ellenáll a savaknak és a hőnek, s a matt felületű változatot a karcolásoktól sem kell félteni. A jó minőségű darabok alulról színezettek, így színtartóak is, a törés kockázatának csökkentését pedig egy aláhelyezett parafa hordozóréteggel oldják meg. Hátfalat is készítenek

a legtöbb munkalap anyagából, annál azonban vékonyabb kivitelben. A pulthoz illeszkedő anyagú hátfal stílusos megoldás, de az is mellette szól, hogy sima felülete könnyen tisztán tartható. Némelyik gyártó speciális, a hátfalba illeszthető, akár szabadon áthelyezhető polcokat és tárolókat is kínál.

A munkalap és a hátlap kiválasztásához

nagy körültekintésre van tehát szükség, mivel minden típus más előnyökkel és hátrányokkal jár. A mérlegeléskor figyelembe kell venni a konyha stílusa mellett főzési szokásainkat és a konyhabeépítés jellegét is. Azt is tudni kell, hogy bizonyos típusok kizárólag a konyhastúdiók kínálatában találhatók meg, így az összes lehetőség megismeréséhez és a biztos döntés meghozásához ajánlatos felkeresni a konyhastúdiók képzett szakembereit, akik hatékony segítséget nyújtanak. Így lehet mindenkinek tökéletes, személyre szabott munkapultja.

www.konyhastudiok.hu

A cikk a Konyha & Fürdő Magazin 2008. október-novemberi számában jelent meg.


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.