Életforma.hu

STÍLUS

A mosószerek többsége megfelelt a teszten

A Magyarországon forgalmazott mosószerek többsége megfelelő hatékonyságú, a laboratóriumban vizsgált húszféle termékből három nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak.

Kép: Ariston

Tavaly a  Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) élelmiszer- és vegyipari laboratóriuma húszféle mosószert vizsgált, köztük mosóporokat, mosószereket és mosókrémeket. A vizsgálat fő célja az volt, hogy ellenőrizzék a mosó- és tisztítószerekre vonatkozó uniós rendelet címkézési követelményeinek alkalmazását, emellett vizsgálták a foszfáttartalom felső határértékét is – írja az MTI. (A környezetre és az egészségünkre is jelentős veszélyt jelentenek a mosószerek, lágyítók, ugyanis ezek több ezer tonnányi mennyiségben szennyezik a természetet.)

A vizsgálati eredmények az NFH tájékoztatása szerint azt mutatták, hogy valamennyi ellenőrzött termék kielégítette a környezetvédelem szempontjából fontos követelményeket, ugyanakkor három termék kevesebb hatóanyagot tartalmazott a jelölt értékeknél.

Szúrópróbaszerűen néhány termék sótartalmát is ellenőrizték, bár erre az összetevőre nincs konkrét szabályozás. A só a mosás hatékonyságához különösebben nem járul hozzá, viszont a termék töltési tömegét jelentősen növeli. A vizsgálat során négy terméknél 50 százalékos vagy azt meghaladó sótartalmat mértek, ami nem szolgálja a vásárlók érdekeit. A fogyasztóvédelmi hatóság azt tanácsolja, hogy vásárlás előtt minden esetben tájékozódjunk a mosószer címkéjén feltüntetett összetevőkről.

Hogyan mossunk jól?
A gépi mosás több módon is terheli a környezetünket: egyrészt energia- és vízigényes, másrészt a szintetikus mosószer, kikerülve a vízvezeték-hálózatból, aktívan szennyezi a természetes vizeket és a talajt. A mosáshoz nem túl sok minden kell: alapvetően vízre és a szennyeződések eltávolításához segítséget nyújtó növényi, állati vagy ásványi eredetű – és újabban szintetikus – szerek szükségesek hozzá. Például az egyre divatosabb mosódió.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.