Ebbéli igyekezete az évezredek során egyre tökéletesebb és szebb megoldásokhoz vezetett. Csak éppen ma nem mindig vagyunk tisztában azzal, hogy e csodálatos dolgokból mikor mit válasszunk, s mire figyeljünk egy helyiség világításának megtervezésekor.

Az üzletek tele vannak szebbnél szebb lámpákkal, mégis: a legszebb - és legfontosabb - világítótest a nap. Lakótereink világításában is döntő a szerepe, s nem véletlen, hogy a világon mindenütt a nap útját figyelembe véve tervezik meg a házakat. Hiszen a túl sok fény bántó lehet, a túl kevés pedig betegséget okozhat. A sötétséggel régen büntettek, fény hiányában ugyanis az ember elveszíti a térbeli tájékozódó képességét, időérzékelése bizonytalan lesz. De kedélybeteggé is válik. Az északi országokban ezért például elsődleges szempont, hogy minél több napfény jusson a házakba, ennek érdekében az alakokat is különböző síkokban helyezik el.

A természetes fény pótlása, a mesterséges világítás a tűz felfedezésével vette kezdetét. A fáklyához, az olajmécseshez vagy később a petróleumlámpához és más égőkhöz is tűzre volt szükség, amit az elektromosság sem tudott teljesen elfeledtetni: a mai napig különleges hangulatot nyújt az ember számára a gyertya lángja; biztos nem véletlen, hogy például a finn nyelvben "élő fénynek" hívják.

Régi, rossz, ám még manapság is általános szokás, hogy egy helyiségben a központi világítás az uralkodó s néha az egyetlen fényforrás. Mondhatnánk, hogy nem igazán hozzáértők közreműködésével válhatott bármilyen környezetben szinte elhagyhatatlanná a csillár; hiszen a legegyszerűbbtől a sokfényű, gazdagon díszített változatáig mindenféle formájában elterjedt.

Pedig a központi világítótest nem teremt megfelelő közeget a hosszabb idejű tartózkodáshoz; a direkt fény fárasztó, és önmagában nem is praktikus. Igaz, az építkezési szokások sem könnyítik meg a helyzetet: szinte minden lakásban minden helyiség elektromos hálózatát úgy szerelik, hogy középen előre kialakítják a világítótest csatlakozását.

A korszerű megoldás az irányított és szórt fény; amikor magát a fényforrást, az izzót, fénycsövet nem is látjuk, hanem csak a visszaverődő fényét használjuk fel.

A világításnak ugyanis nemcsak az a feladata, hogy lássunk - s lehetőleg jól -, hanem az is, hogy hangulatot teremtsen. Vagyis amikor megtervezzük egy tér - legyen az lakás, iroda vagy bármi más - világítását, érdemes ezt a két szempontot egyenrangúként kezelni. Mert a lényeg az, hogy minden helyiségben jól érezzük magunkat.

Akár hatalmas, sok munkahelyes irodák világítása is hangulatosság tehető, ha helyi fényeket alkalmazunk, ha nem egy hosszú-hosszú neoncső a kizárólagos fényforrás.

Fontos az is, hogy az égő hideg vagy meleg fényt ad-e; sok esetben érdemes akár kombinálni is a kettőt.

Érdemes modellezni,

hogy mit is szeretnénk, mielőtt elmegyünk vásárolni. Persze némi ismeret sem árt. Ilyen például, hogy a napfény Kelvin-értéke 5500 és 10 ezer közötti, ám ez az érték mesterséges fénynél már fárasztó. Sőt lakásban túl hideg is. Műfény esetében a szervezet számára a 3200-3400 kelvin a legkedvezőbb. A korszerű termékeken ez az adat általában megtalálható, ám ha nem, mindenképpen kérdezzük meg a szakbolt eladóját.

A divatirányzatokat is érdemes kisebb fenntartásokkal kezelni; például mostanában kedveltek az alacsony voltszámú égők, amelyek hosszabb távon fárasztják a szemet. Vagy itt vannak a szemmagasságban világító állólámpák: ha a fényüket nem takarjuk el, bántóak, ha pedig igen, akkor nem funkcionálisak. Egy foncsorozott izzó, amely nem direkt, hanem szórt fényt ad, nagyon kellemes lehet egy étkezőasztal fölött, olvasáshoz viszont már kevésbé.

Vagyis mindenekelőtt át kell gondolnunk: az adott helyen mit is szeretnénk a világítással elérni. És ez igazán nem pénzkérdés.

KK

Nappali Háló Dolgozó Piac 2004/3