Életforma.hu

STÍLUS

A nő csúnya volt, vagy az alkohol kevés?

Ha valamilyen fesztiválra készülsz, akkor lélekben készülj fel arra, hogy olyan események részese is lehetsz, amit elvileg kizártnak tartasz. Mint példának okáért: házasságkötés, söröspohár gyűjtés a szemetes konténerből, cigaretta tarhálás, óvszerfújó verseny tagsági vagy egy teljes hét fürdés nélkül.

Történetünk főhőse is patyolattiszta lélekkel, a tabula rasa elv élő mintaképeként vágott neki élete első fesztiváljának.

Az első napok meglehetős egyhangúsággal teltek, s nagyjából egyszerűen jellemezhetők a zene-alkohol- alvás hármasfogatával. Aztán, rájött, hogy ha így folytatja, nem lesz miről mesélni unokáinak.

Jó lenne egy kis gázt adni az eseményeknek- s, így a hirtelen ötlettől felbuzdulva elvégzett egy gyorstalpalót egy arra kóborló punktól, aki megmutatta, hogy kell frizurát gyártani egy kis hajópadló lakk segítségével.

No, ezzel megvolnánk - gondolta hősünk, de a következő percben már döbbenten vette tudomásul, hogy egy cseppet sem egyedi a fején vigyáz állásban díszelgő kakastaréj.

Ijedten kapkodott ide-oda- most mi tévő legyen?

Annyira vágyott az egyediségre, mint éhező a falat kenyérre. S ekkor a fejéhez -illetve tarajához- kapott: Hogy is nem jutott eddig eszembe?

Berohant az első tetováló szalonba, ahonnan hamarosan üres zsebbel és egy hatalmas tetoválással a hátára varrva botorkált kifelé. Egy kissé még sajgott a bőre, de boldogság járta át minden porcikáját.

Már esteledett, s így egy éjszakát a különlegesség élményének jóleső érzésével tölthetett.

Másnap a kijózanító valóság (tetoválások háton, karon, lábon és mindenütt, akárhová nézett) végleg berántotta az üresség vákumába, s már csak egy megoldás lebegett szeme előtt: beszélnem kell valakivel.

Végigvonszolta magát a lelkisegély sátrak hosszú során: bámult boci szemekkel egy lelkészekre, rajzolt egy szelet zsíros kenyérért, énekelt egy ghospel kórusban egy pohár sörért. Teljesen kimerült.

Ekkora úgy érezte, ezt a harcot elveszítette. A haverok segítségével még mindenütt begurított egy-egy pohárral, de már nem volt ereje felidézni, hogy pontosan hol is verte fel a sátrát.

Téblábolt egy darabig, aztán nemes egyszerűséggel bezuhant az első útjába eső sátorba.

Csak arra emlékezett, hogy egy ijedt arc kukucskált ki a hálózsákból, akinek, hogy lerövidítse az udvarlás egyébként rém macerás folyamatát, ennyit bírt kinyögni alkoholgőzös szája: "De szép vagy"

A többi néma csend....

Másnap kísérteties némaság volt, mikor szétfeszítette szempilláit. Beletelt két percbe, míg eljutott agyáig a felfedezés, hogy nem a megszokott helyen tért nyugovóra. Csodálkozva látta, hogy anyaszült meztelenül hever a gyanús foltokkal tarkított háló alkalmatosságon.

Érezte, hogy valami történt. Óvatosan, oldalra fordította a fejét, és a következő pillanatban egy hatalmas üvöltés zengte be a helyet.

Aztán egész nap szólt a hangosbemondó: "Egy Maja nevű lány keresi azt a fiút, akivel egy csodálatos estét töltöttek együtt".


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.