A pasas állítólag sok csinos asszonyt megszédített a nevezetessé vált díványon hipnózisai során. A tudós urak felváltva röhögték ki hagymázos elképzeléseit, amelyek lecsupaszították az embert teljesen meztelenre, s álszemérem nélkül vágták az arcunkba, hogy nekünk biza' van mocskos tudatalattink. Amit gondosan becsomagolva eldugunk a legtitkosabb rekeszekbe.
De néha nem zárjuk le gondosan lakattal.
És ez a Freud nevű pasas most önelégülten néz le egy felhőn csücsülve, lábát lógatva Magyarország felett, és ismételten megállapíthatja, hogy lám, lám:
"A nyájtól elmaradt juhot széttépi a farkas"
Ő ugyanis már lassan egy évszázada elmélkedett erről a tömegről, ahol szerinte a tudatos, racionálisan gondolkodó énünk háttérbe szorul, és átveszi az irányítást az ösztönök zabolátlansága.
Ilyenkor már csak két cél lebeg a sokaság szeme előtt: megnyerni a vezető(k) és a többiek elismerését, jóindulatát, szerelmetes energiáját rájuk borítva. Így tehát nincs más hátra, mint leutánozni őket, és azonosulni a személyiségükkel: sörösüveggel, kockakővel vagy csendesebb formában. Kinek a pap, kinek a papné, ugyebár.
Pár évtizeddel korábban egy francia szaktekintély még jóval szigorúbban azt merte állítani, hogy a tömegben az agy tevékenysége leáll. Nos, tényleg van benne valami, hisz ennek manifesztálódását láthatjuk folyamatosan a flaszter természetes nyers erőiben.
Némi kiegészítéssel még azt is meg merném kockáztatni, hogy a tömegen kívüli világra is alkalmazható lassan a gondolat.
Lépjünk azonban csak tovább. Miért jó tömegbe verődni?
Ugyebár a tömegben a nyájérzés egyenlősége uralkodik (elvileg), a tömeg a többiekkel való eggyéolvadás felemelő érzésével kecsegtet. Közös a cél, közös az irány, és persze közös az ellenség és az üldöztetés érzése is.
Ez pedig érdekes módon mindig is a legerősebb gravitációs erő volt.
De ne legyünk ostobák, drágáim. Mi már csípőből kezeljük egyébként is az agressziót, a pusztító erőt, a sértéseket. Nem kell, hogy vízágyúval locsoljanak meg ahhoz, hogy ez világos legyen .
Önt is terrorizálja a főnöke, havonta kap sokkterápát az orvosától? És a szomszédasszonyt vajon hányszor verte meg a férje, hogy annyi kék-zöld folttal lett gazdagabb egy hét alatt?
A munkahelyi könyöklésben, egymás letiprásában melyikünk jár élen? És vajon a szelíd önmegmutatás vágya fújja le festékszóróval a templom falát és a villamosokat?
Áldozatok vagyunk? Meglehet. Egymás és sokszor a magunk áldozatai.
Bár manapság nehéz szót érteni ott, ahol állítólag csak kétféle ember létezik: a Szent és a Disznó.
