Életforma.hu

STÍLUS

A siker elhomályosítja a látást

A siker tulajdonképpen inkább elvesz a boldogságból, hiszen a siker mindig egy út végét jelenti, sokszor tanácstalanságot és ürességet hozva magával, mintsem megnyugvást. A sikert elérve akkor jár el bölcsen az ember, ha minél hamarabb elfordul sikerétől, és új utakat keres magának. A siker ugyanis hamar elhomályosítja a látást, és illúziókat kezd táplálni.

Amikor meg tudsz szabadulni a felesleges dolgoktól, nemcsak bölccsé, de gazdaggá is váltál. Életünkben a dolgok egy idő után feleslegessé válnak. Ez legtöbbször észrevétlenül történik meg, és lassan mindent elárasztanak a fontosnak tartott, de végül is felesleges dolgok. A bölcsesség az, amikor felismerjük, hogy valami felesleges, és meg is szabadulunk tőle.

Sokszor ugyanis szívünk mélyén érezzük, hogy mi minden felesleges, de megválni tőlük nincs lelki erőnk. A szegénység nagyszerű dolog is lehet, ha elég tiszta a szemünk ahhoz, hogy értékelni tudjuk azt, hogy kevés dolog köt ebben az életben. A szegénység vagy gazdagság pedig csak megelégedés kérdése.

Az unalomnál pusztítóbb állapot nincs az ember számára. Az unalom belső űrt, a semmi fizikai átérzését jelenti, amelyik mélységbe húzza a lelket. Az unalom a kapcsolatok súlyos hiányát jelenti. Hiszen az, aki unatkozik, nem kötődik senkihez és semmihez, nincsenek feladatai. Nem azért nincsenek, mert nem lehetnének, hanem azért, mert nem vállalja fel őket.

Az unalom tehát menekülés is a feladatok elől. Az unalom önnön ürességünkkel való szembesülés. Az unalmat nem választja az ember, hanem az belülről rátelepszik a lélekre. Aki unatkozik, az elszakad a körülötte levő világtól, egy idő után úgy érzi, nem fontos a világ számára. Az unatkozó embert egy idő után felőrli feleslegességének érzése.


 

Az ember akkor válik boldoggá, ha képességeit a lehető legjobban kihasználva, tevékenyen tart valami felé. A munkálkodó ember nem attól boldog, hogy sikeres, hogy elérte a célját, hanem attól, hogy tudja, minden tőle telhetőt megtéve küzd azért, amit kitűzött maga elé. A boldogság nem a cél elérésben, hanem a felé tett lépések harmóniájában van.

A siker tulajdonképpen inkább elvesz a boldogságból, hiszen a siker mindig egy út végét jelenti, sokszor tanácstalanságot és ürességet hozva magával, mintsem megnyugvást. A sikert elérve akkor jár el bölcsen az ember, ha minél hamarabb elfordul sikerétől, és új utakat keres magának. A siker ugyanis hamar elhomályosítja a látást, és illúziókat kezd táplálni.

forrás: www.maszol.ro nyomán

 

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.