Elfogult vagyok. Rajongok a szecesszióért! Az épületekért, bútorokért, tárgyakért, ékszerekért egyaránt. A szecesszió motívumaiban egyszerre van jelen a finomság és a lendület. Ruhákat eddig csak ritkán láttam, most azt is megtudtam miért.
A Dresszkód: Szecesszió című kiállítás a múlt századfordulón élő nő gardróbjába és életmódjába enged bepillantást. Csepregi Noémi kurátor az Iparművészeti Múzeum Textil- és Viseletgyűjteményéből válogatott. Nehéz dolga volt, mert az egykori, a ruhák, textilek keményítéshez használt vegyszerek, az idő múlásával olyannyira szétroncsolták a szöveteket, hogy nagyrészük már szó szerint darabjaira hullik. Restaurálásuk költséges és hosszadalmas. A gyűjteményből csak kevés öltözék alkalmas arra, hogy bemutassák. Ezért is különlegesség ez a tárlat.
A korabeli öltözékek és kiegészítők – legyezők, táskák és napernyők - a szecesszió alkotta új, légies nőideált mutatják be. A lendületes ívek, indák a növényi ornamentikát állították párhuzamba a női kecsességgel.
A szecesszió egyszerre zárta le a 19. század pompára törekvő viseletét és indította el a 20. század racionális, funkcionalista divatját. Az első világháború kitöréséig a női viselet egyre lazábbá, kényelmesebbé vált, hiszen a hétköznapok nyújtotta aktív életmód, a munka és a sport már megkövetelte az egyszerűbb és kényelmesebb öltözékeket. De annyira azért nem lazult, hogy a fűzőnek búcsút mondtak volna!
A szecessziós divatvonal 1899-re alakult ki, amikor egy új típusú fűző „angolnaszerű” S-vonalú sziluettet varázsolt a hölgyeknek. Az excentrikus megjelenést a szeszélyesen a vállakra vetett boa, a laza, hullámos haj, a japános, tarkóra csavart konty, és az óriási, nehéz kalap tette teljessé.
Az 1880-as évektől a gépi termékek térhódításának következtében felmerült az igény a hagyományos kézművesség felelevenítésére, a csipkeművészet újjáteremtésére. Ennek ékes példája a Dékáni Árpád által tervezett legyező, ami első díjat nyert az 1903. évi Vízcsöpp Társaság legyezőpályázatán.
A családok és hölgyek ruháikon és ékszereiken keresztül fejezték ki társadalmi helyzetüket, vagyonukat és rangjukat. A különböző rendezvényeken és társadalmi eseményeken pedig különösen ügyelni kellett a tökéletes megjelenésre. A női divat elengedhetetlen kiegészítője volt a könyékig érő kesztyű, a drágakövekből készült ékszerek, és estélyi táskák.
Az ünnepi események mellett a divatba jött sportolás a társasági élet egyik fontos terepévé vált. A korcsolyázást például a bálozás egy kevésbé szertartásos verziójának tartották, hiszen ilyen alkalmak során a férfiak és a nők kötetlenül találkozhattak és beszélgethettek.
Ehhez hasonlóan a fürdőzés is egyre népszerűbb lett. Bár a hölgyek egy kerekes kabinban cserélték le nappali viseletüket a fürdőruhára, aminek még a merészebb verziója is válltól- térdig takarta a testet. Ha az úrinő végzett az átöltözéssel, kabinnal együtt tolták a vízbe, ahol a kíváncsi férfitekintetek elől elzárva megmártózhatott.
Széles körben elterjedt a biciklizés, amit többnyire a női emancipációval hoztak összefüggésbe. Ám hosszú szoknyában nem lehetett kerékpározni! Ezért sportolás közben elfogadottá vált a hölgyeknél a nadrágviselés. Ám a Kossuth Lajos utcai korzón még 1911-ben is kifütyülték azokat a hölgyeket, akik nadrágszoknyában botránkoztatták meg az úri közönséget!
https://www.facebook.com/watch/?v=488994102177941
