Ennek a gyógyszernek azonban nem igen van hivatalos gyógyszertana, pedig ahányféle az orvosi viselkedés, annyiféle eredményt lehet vele elérni.
Sőt, ennek a gyógyszernek mellékhatásai is lehetnek, esetleg újabb betegségeket idézhet elő. De a legkülönösebb mégis csak az, hogy hiába adagolják megfelelően az orvosgyógyszert, nem mindig akaródzik a szándékolt módon hatni.
Mi lehet az orvosgyógyszer hatóanyaga?- jön magától értetődően a kérdés.
Bálint ezt igen találóan apostoli funkciónak nevezte el. Ebben a fogalomban körvonalazódik az orvos személyisége.
Minden orvosnak van egy elképzelése arról, hogy milyen a jó és rossz páciens, és mit lehet elvárni egy betegtől. Például gyerekkorunk óta arra tanítanak bennünket, hogy nem kell szégyellni a meztelenséget az orvos előtt. De vannak egyéb elvárások is!
Néhány hete egy gyógyító központban várakoztam az orvosgyógyszeremre, s várakozás közben átolvastam az intézmény küldetésnyilatkozatát. Ebben előkelő helyen szerepelt az a kitétel, hogy az orvos joggal várhatja el tőlem, a betegtől, hogy mindent megtegyek a pontos diagnózis felállítása, és a gyógyulás érdekében.
Tehát ezek szerint a szocializáció része lenne az is, hogy felnőttként működjünk közre a terápiában.
Ez különös. Mert a hangzatos szavak ellenére, Bálint Mihály szerint az apostoli hevületben a doktorok igyekeznek rávenni a beteget arra, hogy előbb-utóbb fogadják el az ő nézőpontjukat, hisz ők a tudás letéteményesei- ergo, mintegy meg akarják őket téríteni. Ez pedig némileg gyermeki pozícióba helyezi a korábban felnőttnek vélt állampolgárt. Nem?
No, de lépjünk át ezen az ellentmondáson, és nézzük meg közelebbről az apostoli funkciónak három kiemelt területét, ahol szó szerint maga az orvos a gyógyszer, és nincs szükség valódi orvosságokra:
A beteglátogató orvos
A súlyos, gyakran gyógyíthatatlan betegek látogatásáról van szó. Sokan reményt és biztatást merítnek pusztán az orvos jelenlétéből, biztató szavaiból.
A vigasztaló orvos
Az emberek egyre inkább elmagányosodnak, egyedül maradnak problémáikkal. Egyetlen ember van,aki mindig elérhető: ez pedig az orvos. Így felkeresve őket panaszkodnak, s elsősorban ezen van a hangsúly, hisz a tünetek többnyire jelentéktelenek.
A gyóntatóatya orvos
A betegek egy részénél valamiféle bűntudat alakul ki: például nagy terhet rónak betegségükkel családjukra, nem tudnak dolgozni. Mások rettegnek attól, hogy betegek lehetnek, és minél többször keresik fel orvosukat, hogy megnyugtatást kapjanak. A bűntudatot pedig meggyónják.
S ne feledkezzünk meg a mellékhatásokról sem, hisz bármily furcsa, még az orvosgyógyszernek is van!
Bálint szerint a legfontosabb mellékhatás az, ha az orvos helytelenül reagál a beteg jelzéseire. Nem érti meg valódi problémáit, nem tud megfelelően válaszolni a beteg panaszaira, igényeire.
Másik gyakori mellékhatás, hogy az orvos-beteg kapcsolatban ingerültség vagy keserű csalódás üti fel a fejét. Bálint szerint ez abból fakad, hogy a beteg valamilyen ismeretlen betegséggel, panasszal felkeresi gyógyítóját, és először a diagnózis felállítását várja el. A terápia csak másodsorban érdekli.
Az orvosok egy része itt követi el a hibát, amikor csak annyit mond" nincs semmi baj"- vagyis nem ad nevet a betegségnek (mert például még maga is bizonytalan), és ezzel megijeszti a beteget, aki úgy érzi, cserben hagyták.
Pedig egy apostoltól, aki a tudás letéteményese, egészségünk őrzője, néha ettől nagyobb csodákat is elvár a hozzá zarándokoló beteg!
